Telefonomat visszahelyeztem a táskámba, és gyorsan a zuhany alá álltam.
Arra vágytam, hogy a bűzt lemossam magamról, mert Dénes leöntött, és bűzlöttem a sörtől. Már teljesen józan voltam, Emesének igaza volt. Ez az epervarázs vagy ki a szösz nem okoz semmi rosszat.Igyekeztem lemosni magamról a számomra jelentéktelen Áronféle csókot. El kell mondanom Marcinak, hogy Áron megcsókolt. Kötelességemnek tekintettem. Gyorsan hajat mostam, majd felhúztam a pizsimet. Arra a kisidőre is hiányzott Marci, amíg lefürödtem.
Kinyitottam az ajtót, majd az ágyon láttam Marcit. Mellette csokik hevertek ,kezében pedig az XBOX játék konzolja.
-Na látod Viki. Ezt nem tudod megcsinálni egyedül. Amíg fürödtél szereztem csokit, és ezt figyeled- emelt magasba egy üveget - Epervarázs - mosolygott mint egy kis srác.
-Figyelj Marci. Beszélnünk kell- léptem a táskám mellé, majd belehelyeztem a ruháimat, és felemeltem a táskát.
Feszült csend volt pár pillanatig, majd Marci hirtelen mellém ugrott, és a karjai közé szorított. Megfogtam a derakánál és még közelebb húztam magamhoz, és mélyen beszívtam az illatát.
-Ugye nem-nem mész el- dadogta a fülembe.Majd lazán távolabb toltam magamtól, és az arcára néztem. Arckifejezése inkább rettegést tükrözött.
-Marci, miért mennék el? - kérdeztem tőle elég meglepetten-Nem akarsz itt hagyni?
-Miért hagynálak itt te nagyon hülye ? -majd közelebb hajoltam és megcsókoltam.
-Akkor mit csinálsz a táskáddal?- mutatott a vállamon lévő táskára
-Jaaa. Csak nem akartam az útban hagyni és nem akartam hogy átessünk rajta este.- majd a falhoz léptem és ledobtam a táskámat.
-Már azt hittem - nyelt egy mélyett mielőtt folytatta- itt hagysz .
-Sosem hagynálak itt
-Akkor miről akartál beszélni? - túrt a szőke hajába idegesenMegfogtam a kezét, és az ágyhoz vezettem. Mély levegőt vettem, megszorítottam a kezét.
-Ma mikor meccs után kijöttem az öltözőből odamentem ugye Áronhoz. Aki kivolt akadva, mert a barátnője megcsalta, a végén kederült hogy az én edzőmmel.Leültem vele dumálni.
Majd közölte, hogy többet érez irántam mint barátság. És én akkor még azt hittem én is így érzek, de utána megcsókolt,és a csók után jobban örültem volna, ha te lettél volna ott. Majd felálltam és rájöttem, hogy aki nekem kell az te vagy, hogy veled sokkal jobban érzem magam mint Áronnal. Eljöttem, és azóta üzenetekkel bombáz hogy mennyire szeret, de persze inkább a pia beszél belőle.- izgalmamba összevissza habogtam. Félve Marcira néztem a semmijen érzelmét nem fejezte ki.
-Ennyi? - kérdezte semleges, száraz hangon. Majd elengedte a kezemet, és felállt. Bennem az ütő is megállt, talán mérges rám? De miért? Megcsókolt egy srác mielőtt jártunk volna.
-Írtál vissza valamit a gyereknek? - kérdezte még mindig semleges hangon.
-Igen. Azt hogy menjem lefeküdni, mert be van baszva, és hogy nem érzek semmit iránta.
Marci már nem bírta a szinészkedést, elnevette magát, majd leült és megcsókolt
-Ja meg mondtam Áronnak hogy nekem van egy csodás hercegem - majd ajkamat az övére nyomtam.
- Nem vagyok herceg, csak egy béna paraszt. - nézett mélyen a szemembe.
-Hülye vagy nem paraszt. Uuuu az milyen csoki? - mutattam a közelembe lévő ételre.
-A kedvenced oreos. Amúgy csak annyit akartam mondani Áronnal kapcsolatban , hogy tudtam hogy érzel iránta valamit. De ezek szerint ez is csak olyan volt mint én Emesénél éreztem. Azt hittem ő a nagy őm. De nem. Miután egy reggel a dolog után kimásztam az ágyából rádöbentem hogy nem ő az aki nekem kell. Csak azt hittem ha külsőre hasonlít rád, akkor a belseje is olyan csodás lehet mint a tiéd.
-Emese jobb mint én. Segítőkezebb, és önzetlenebb mint én.
-Nem érdekel miben látod őt jobbnak magadnál, számomra te vagy a legjobb. Szeretlek Viki- lazán felállt és elment az üvegért, hozott még két poharat, és konzolt.
Éreztem hogy az arcomat elöntötte a pír. És a gyomromban lévő ezer meg ezer pillangó egyszerre vadul elkezdett szárnyalni. Felálltam lazán Marci mellé léptem és megcsókoltam, jobb kezemmel a hajába túrtam, bal kezemet a csípőjére helyeztem.
-Én is szeretlek. Játszunk, vagy aludni szeretnél? - kérdeztem tőle - azt csinálunk amit szeretnél
-Igyunk, és játszunk, de csak ha nem vagy fáradt.
-Addig nem alszom amíg te fent vagy.
KAMU SEDANG MEMBACA
Ez vagyok én
RomansaSziasztok! A nevem Viki,és egy átlagos lány vagyok. Mindenem a foci, és a kutyám Hádész Bár a kutyámnál nagyobb állatot is szeretek, de a fiúkat most hagyjuk...