I Want You. And You?

Otthon

Sokáig aludtam, így reggel tízkor keltem fel. Még mindig nem éreztem magam valami jól. Felültem az ágyon és körbe néztem. Jimin sehol. Kopogtak az ajtón és anya bedugta fejét.

- Jó reggelt drágám. Jobban vagy? - jött be és ült le az ágy szélére.
- Egy kicsit igen. De még mindig nem fényesen. - mosolyodtam el aggodalmas arckifejezésén.

- Ma itthon maradsz és leigazolom neked. Ha holnap sem érzed jól magad irány a doki.
- Oké. Jimin elment suliba?
- Igen de a harmadik óra után kikértem, úgyhogy nemsokára haza jön.
- Miért kérted ki? - értetlenkedtem.
- Mert nekem dolgozni kell mennem és betegen nem hagylak itthon egyedül. Ő fog rád figyelni, hogy ágyban legyél egész nap.

- De nyugodtan itthon hagyhattál volna egyedül is! - mondtam. Már megint Jiminnek kell rám figyelnie! Ez nem igaz!
- Figyelj csak Kookie. Amióta Jimin itt van nálunk furcsa vagy. Nem vagy önmagad.

- Nincsen semmi anya... - tiltakoztam de nem néztem szemeibe. Még én sem tudom mi van velem és nem szeretném anyát mégjobban terhelni a semmiségeimmel.

- De ugye tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz? - simogatta meg arcom mire szemeibe néztem.
- Igen tudom...köszönöm! - borultam nyakába. Anya mindig előre tudta a dolgokat még mielött megtörténtek volna. Mindig segített és ezért iszonyatosan hálás vagyok neki.

- Na nekem lassan indulnom kell. Vigyázz magadra Kookie. - puszilta meg a homlokom.
- Te is. Szia anya. - ment ki az ajtón és még visszaintett.

Hallottam lent a bejárati ajtó csapódását és a házban ijesztő csend támadt. Mindig utáltam itthon lenni. Sóhajtva felálltam és a konyhába menve kutattam valami nasi után. Megszólalt a csengő én pedig lassan oda botorkáltam. Kitárva az ajtó Jiminnel találtam szembe magam.

- Bocsi, hogy fel kellett kellned. Nincs kulcsom. - lépett elém és egyik pillanatról a másikra a felkapott a kezébe.
- M..mit csinálsz? - kérdeztem dadogva és éreztem arcom pirulását.

- Anyud azt mondta egész nap ágyban kell lenned és nem engedhetlek felkelni. - vigyorgott rám.
-De tudok járni! Nincs a lábamnak semmi baja... - próbálkoztam hátha lerak.
- Inkább kapaszkodj. - mosolygott szemeimbe nézve.

Sóhajtva, durcis, piros fejjel lassan átkaroltam nyakát.
Elindult velem fel a lépcsőn én pedig alig vártam, hogy lerakjon. - Tudod...aranyos vagy ilyen kis durcis fejjel. - mosolygott továbbra is.
- Fogd be.. - pirultam mégjobban. Lerakott az ágyra végre és táskáját a földre rakva ült mellém az ágyra.

- Éhes vagy?
- Nem.
- Szomajas vagy?
- Nem!
- Biztos?
- Igen!
- Biztos-biztos? - vigyorgott. Tetszett neki, hogy idegesíthet.
- Hagyd már abba! - löktem vállon.

Erre ő vissza lökött, aztán egymást lökdösve röhögtünk a másikon. Egy hatalmasat löktem Jimin mellkasán ő pedig a meglepődöttségtől dőlt hátra de elkapta a kezem és maga után rántott. Jiminen landoltam de nem birtam abbahagyni a nevetést.

- Annyira béna vagy! - kuncogtam fejemet rázva. Gyorsan fölém kerekedett és fejem mellett megtámaszkodva vigyorgott le rám.
- Na most ki is a béna? - húzta félmosolyra a száját.
- Te. - nyújtottam ki a nyelvem rá.
- Vigyázz mert megharapom. - hajolt közelebb arcomhoz.

Gyorsan behúztam a nyelvem és arcomat eltakartam két kezemmel.
- Zavarba jöttél vagy csak játszol?
- Kettőt tippelhetsz. - mondtam kezeim mögül. Megfogta a kezeim és elhúzta arcom elöl.

- Szóval zavarban vagy. - mosolyodott el. Ettől a mosolytól kirázott a hideg, de persze jó értelemben.
- Még szép, hogy zavarban vagyok ha ennyire közel vagy hozzám. - jöttek ki számon a szavak.

- Ha ennyitől zavarba jössz akkor mi lenne ha mást is tennék?
- Jimin! - mondtam nevét fenyegetően. Valahogy mégsem hangzott úgy, ahogy szerettem volna. Ő újra homlokomnak döntötte fejét és úgy mosolygott szemeimbe majd bezárta ajkaink közti apró távolságot.

Először ellenkeztem de miután feleslegesnek bizonyult hagytam magam. Hazudnék ha azt mondanám nem élvezem amikor ezt csinálja. Mert ugye ez nem az első alkalom. De mégis csak mindketten férfiak vagyunk! Egy lányt kéne így csókolnom mint ő engem. Ahogy ő engem.

Ott abban a pillanatban nem érdekelt semmi és úgy voltam vele, hogy lesz ami lesz! Meghát ellenkezni sem tudtam. A hasamban valami furcsa érzést éreztem. Valami eddigi ismeretlent. Vajon...ez mit jelent?

Sziasztok!
Nos, újra itt. Elnézést az ekkora késedelemért de kissebb, nagyobb problémáim akadtak amiket még mostanra sem sikerült megoldanom. Egy bizonyos személynek pedig üzenem: hiányzik az írásod és a beszélgetéseink.
A sztorihoz pedig csak annyit fűznék, hogy remélem élveztétek és mostantól kicsit érdekesebbre fordulnak a dolgok.
Sziasztok!❤