Egy rákos csajszi naplója

~Újra kint~

Egy szombat reggelen nagy örömmel ébredtem. A bentlétem óta először. Tudtam, hogy azon a napon fogok elmenni Brianékhez. Nagyon jól esik, hogy Brian minden nap bejön hozzám. Ha lássa, hogy az életkedvem a minuszokban van, akkor mindig próbál felvidítani, mond egy-két jó viccet és szuper társaság. Rájöttem arra is, hogy pont két hete voltam azon a szombaton a kórház lakója. Mivel nincs szobatársam és a kertbe is, csak ritkán megyek ki nem ismerek egy beteget sem. Aznap délelőtt elmentem az intézmény azon részéhez ahol több rákos beteg volt. Székek voltak egymás mellett és egymással szembe lerakva egy helyen. Azért nem voltak asztalok, hogy az infúziós állványunk ne akadjon össze. Leültem egy székbe és máris megszólalt a jobbomon ülő lány.
-Hali! Katherine vagyok.-nyújtotta felém karját.
-Szia! Zoe.-ráztam meg puha kezét.
-Ő itt Kevin.-mutatott a mellette helyet foglaló fiúra.
-Heló!-integetett barátságosan az említett srác.
Vele is kezet ráztam, mint ahogy azt illik.
-Téged még itt nem láttunk.-jelentette ki Katherine.
-Nem jöttem még ide. 2 hete vagyok itt.-szóltam.
-Gondoltam, hogy új vagy.-lapozott egyet a magazinjában.
-Ti mióta vagytok itt?-érdeklődtem.
-Én 6, Kath pedig 5 hónapja.-válaszolt Kevin.
-Hogy bírjátok?-ültem át Kevinhez, mert Katherine nagyon elmélyült egy cikkben.
-Egész jól.-mondta.-Amúgy hány éves vagy?
-14, és ti?-kérdeztem vissza.
-15 vagyok, Kath 14 éves.-fordult most felém Kevin.
-Idősebbnek gondoltalak titeket.-ittam egy korty vizet.
-Te sem épp ennyi idősnek nézel ki.-mosolygott.
Még legalább 2 órán át beszélgettünk így hárman. Mind a ketten nagyon kedvesek és barátságos emberek. Még a délelőtt folyamán elhagytam Briannel a kórházat.
-Parancsoljon kisasszony!-nyitotta ki a kocsija ajtaját.
-Köszönöm uram.-nevettem, majd beszálltam.
-Te nem busszal szoktál jönni?-kérdeztem út közben.
-De, csak gondoltam, így kényelmesebb lesz neked.-fordult le valahol.
Kb. negyed órája voltunk úton, mikor befordultunk egy kocsifeljáróra. Egy emeletes, fehér színű, modern háznál állt le az autó.
-Tessék!-nyitott be a házon Brian.
-Köszi.-léptem be.
Előttem egy lépcső fogadott, ami néhány lépcsőfok után jobbra és balra ágazott el. Balra tőlem egy csukott ajtó volt és egy konyha, valmint egy átjáró. Jobbra egy tágas nappali volt.
-Sziasztok!-futott elénk egy negyvenes éveiben járó, ducibb, szőke hajú, tegerkékszemű nő.
-Szia anya!-adott Brian az édesanyja arcára egy puszit.
-Jó napot Mrs. Adams!-üdvözöltem.-Zoe Peterson vagyok.
-Ó, szólíts csak Carolnak.-nevetett.-Gyertek csak! Hozok nektek valamit inni.
-Mi kimennénk a medencéhez anyu.-mondta Brian.
-Rendben, akkor viszek ki nektek limonádét.-ment a konyhába.
-Köszi.-szólt az anyja után az ápolóm.-Mehetünk?-fordult vissza hozzám.
-Igen.-bólintottam.
Kisétáltunk az átjárón az udvarra és egy nagy medence fogadott. Letettem a táskámat egy székre. A ruhám alatt volt a fürdőruhám, így lekaptam magamról a nadrágom és a pólóm. Megfordultam és Brian ott állt egy gatyában. Először láttam így őt. Felsőteste és lábai izmosak voltak, elvégre régen úszott. Ahogy észrevettem ő is alaposan szemügyre vett engem. Láthatóan mosolyra húzódott a szája. Beleugrott a medencébe, míg én a lépcsőn mentem le.
-Gyere már!-rántott be a vízbe az utolsó lépéseimnél.
Néhány percig úszkáltunk, aztán felém jött Brian.
-Megismerkedtél Kevinnel és Katherine-nel?-jött fel a felszínre.
-Aha.-úsztam kicsit távolabb.
-Szerintem Kevinnek bejössz.-húzott magához és csípönk ütközött.
-Honnan veszed?-toltam el magamtól.
-Láttam, hogy néz rád és sokáig beszéltetek.-ragadott vissza.
-Te azt figyelted?-húztam fel a szemöldököm.
-Nem. Én téged figyeltelek.-mondta teljes komolysággal.
-Mi vagy te? Testőr?-próbáltam kiszállni karjai fogságából.
-Nem, de közel állok hozzá.-nevetett.
-Elengednél?-ütöttem a karjába.
Erre ő széttárta kezeit.
-Amúgy szerintem nem vagyok Kevin esete.-tértem vissza a témához.
-Igazad van. Te senkinek sem vagy az esete.-röhögött.
-Hogy mondod?-fröcsköltem le.
-Semmi, semmi.-legyintett.
-Hallottam mit mondtál te dög.-húztam meg a haját.
-Ezt még nagyon megfogod bánni.-kapott utánam, de sikeresen kiúsztam a medence széléhez. Kimásztam a vízből és futásnak eredtem. Ő utánam jött és elkapott. Elkezdett csikolni, amitől én a földre kerültem. Ő kényelembe helyezkedett a medencecsontomon és tovább piszkált.
-Ké..kérlek ha..hanyd abba!-kacagtam.
-Mondd utánam!-vágott gonosz vigyort.-Brian a legédesebb..
-Brian a legédesebb-röhögtem.
-..a leghelyesebb..-folytatta.
-..a leghelyesebb..
- ..és a legcukibb srác a világon.-fejezte be.
-..és a legcukibb srác a világon.-ismételtem.
Mikor felakart állni megcsúszuott a lába a fűben és rámesett.
-Kész az ebéd!-kiabálta odabentről egy hang.
-Szállj le rólam!-szóltam az engem bámuló fiúra.
Nagy nehezen feltápászkodott és felsegített engem is.
-Kicsit sem vagy egoista!-kortyoltam a limonádémba, amit időközben kihozott Mrs. Adams.
-Kérsz repetát az előbbiből?-ment be a házba.
-Inkább kihagyom.
-Én is úgy gondoltam.-pillantott vissza.
Megtörölkőztem, magamra katam a ruhám és bementem én is.
-Apád, majd csak este jön.-mondta Briannek az anyja.
-Oh.-hajtotta le fejét a fia.
-Remélem szereted a spagettit!-pillantott meg engem Mrs. Adams.
-Imádom.-mosolyogtam.
-Olyan szép pár vagytok.-fogta meg ebéd közbe Brian kezét az anyukája.
-Mi nem vagyunk egy pár!-csattantunk fel.
-Mi csak barátok vagyunk.-mondtam.
-Hívjátok, aminek akarjátok.-vigyorgott az anyja.
Itt egy pillanatra összenéztem Briannel. Ebéd után felmosogattam, kifejezve ezzel hálámat a finom ennivalóért.
Délután kártyáztam Briannel. Nem mentünk vissza a medencébe, mert elkezdett esni az eső. Mrs. Adams nem engedett vissza minket a kórházba a vihar miatt. Felhívta a kórházat, hogy már nem tér vissza egyikőnk sem. Ezután felvezetett az emeletre egy vendégszobához.
-Szükséged van valamire?-terelt be a szobába.
-Talán valami hálóing jó volna.-húztam el a számat.
-Kérj szépen valamit Briantől. Adnék én neked, de sajnos az én nagy ruháimban elvesznél.-nevetett magára nézve.
-Jól van.-bólogattam.
-Akkor..Jó éjt!-köszönt el.
-Neked is!-szóltam. Nehezemre esik tegezni valakit, aki még anyunál is idősebb.
Elmentem a fürdőszobába és lezuhanyoztam. Csak utána jutott eszembe, hogy jobb ötlet lett volna először kérnem Briantől egy felsőt. Na de mindegy. Magam köré tekertem a törölközőmet és bekopogtattam Brian szobája ajtaján.
-Te vagy az Zoe?-hallottam bentről.
-Igen.-topogtam.
-Bújj be!
Benyitottam és megláttam őt az ágyon ülve.
-Tudnál nekem adni valamit, amiben aludhatok?-toporzékoltam.
-Mindjárt..egy pillanat.-lépett a ruhásszekrényéhez.
-Köszi.-fogadtam el a kezembe nyomott fekete pólót.
-Nincs mit.-álldogált.
-Jó éjt!-fordultam sarkon.
-Szép álmokat!-csukta be az ajtót.
Visszamentem a vendégszobába, behúztam a függönyöket és bebújtam az ágyba.
Másfél óra múlva zihálva és sírva ébredtem fel. A telefonomért nyúltam és felhívtam Briant. Igen őt, aki a szemközti szobában aludt.
-Aludtál?-szóltam bele, mikor felvette.
-Nem. Valami gond van?-kérdezte sírásomat hallva.-Várj átmegyek!
Egy fél perc múlva már a szobában volt.
-Minden rendben?-jött oda hozzám és magához ölelt.
-Azt álmodtam, hogy sétálok egy sötét utcába és valaki üldöz. Nem tudtam elmenekülni, ő pedig rámtámadt.-szipogtam.
-Nyugi! Ez csak egy rossz álom volt.-szorított még erősebben.
-Tudom.-szívtam magamba az illatát.-Olyan jó, hogy átjöttél.
-Igen?
-Nagyon is.-fúrtam az arcom a karjába.
-Itt maradjak veled?-emelte fel államnál fogva a fejem.
-De csak, ha nem gond.
-Nem az.-törölte le egyik ujjával a könnyeim.
Magához húzott és elkezdett ringatni, miközben dúdolt valamit.
-Ez nagyon jó.-sóhajtottam.
-Ugye?-simogatott.
-Ühüm.
Belenéztem mélykék szemébe és elszorult a torkom.
-Mi az?-mosolyodott el.
Nem szóltam semmit, csak az arcát fürkésztem, ahogy ő is az enyémet. Odahajolt hozzám és nyomott egy puszit az arcomra.
-Aludjunk?-kérdezte.
-Aha.-suttogtam.
Betakaróztunk és egymással szembefordoltunk. Karját elsőnek a derkamra helyezte, de utána levezette a fenekemre.
-Brian! Mit csinálsz?-szóltam rá.
-Pihentetem a kezem.-suttogta teljesen nyugodtan.
Fogtam a kezét és felhúztam a derekamra.
-Ne feledd, hogy a beteged vagyok!-fenyítettem meg.
-Aki most velem fekszik egy ágyba.-vágott vissza.-Egyébként is..te akartál az előbb megcsókolni.
-Nem tudom miről beszélsz.-fordítottam neki hátat.
Ő erre megfordított engem, hogy újra lásson.
-Akkor mondd a szemembe, hogy nem akarsz tőlem semmit!-mormogta.
-Nem úgy volt, hogy alszunk?
-Tereled a témát?-húzott magához.
-Most is te rántasz magadhoz.-bökdöstem.
-Aludjunk!-hunyta le a szemét.
Erre csak mosolyogni tudtam. Fél óra múlva már mindkettőnkhöz eljött az álommanó.