Egy rákos csajszi naplója

~Zűrös élet~

Brian átkarolt egyik kezével engem én pedig hozzá voltam bújva reggel.
-Brian!-böktem meg.-Hallod?
-Mi bajod?-nyögött fel.
-Pisilnem kell.-húztam el a számat.
-Mi akadályoz meg ebben?-nyitotta ki szemeit.
-A karod.-vetettem egy pillantást az említett testrészre.
-Ja, hogy az...-ásított és már el is engedett.
Mikor visszatértem a szobába ő éppen egy pólót vett magára.
-Bocsi! Nem akartalak megzavarni.-mentem volna ki, de megragadta a csuklómat és magához rántott.
-Nem zavartál meg.-villantotta ki ezer wattos fogsorát.-Reggelizzünk!
-Mit kérsz enni?-kérdezte a lépcsőn járva.
-Nekem mindegy.-húztam fel a vállam.
-Gyümölcssaláta?-nézett ki a hűtőből.
-Jöhet.-ragyogott fel a szemem.
Brian szedett mindkettőnknek egy adagot, majd megjelent egy köntösben Mrs. Adams. Miután látta mennyire szeretem a salátát csomagolt nekem belőle, míg én felöltöztem. 8-kor léptünk ki a házuk ajtaján és láttam, hogy a viharos időt most újra napos, meleg levegő váltotta fel. Az autóúton arról beszéltünk, hogy következő hétvégén Brian elvisz valahová. Valami meglepetésféleség vagy mi a szösz.
-Megyek átöltözöm.-mondta már a szobám ajtaja előtt.
-Oké.-bólintottam.
Bementem a szobámba, ahol Dr. Collins és anyu vártak engem.
-Jó reggelt!-köszöntem be.
-Szia Zoe!-üdvözölt a dokim.
-Szia kincsem!-ugrott a nyakamba anyu.-Ugye nincs bajod?
-Nincs.-ültem le.
-Zoe nekem semmi problémám azzal, hogy te hétvégente kikapcsolódsz egy-két órára-fordult hozzám dühösen William-,de azért vagy bentlakó, hogy ne máshol éjszakázz.
-Azért is.-javítottam ki, amire egy meglepődő arcot kaptam.
-Zoe!-csattant fel anya.-Williamnek igaza van. Máskor pedig meg ne halljam, hogy feleselsz.
-Ugyan hagyja csak!-szólt a doki.-Nem ez a legnagyobb gondunk.
-Ezt hogy érted?-ült ki komolyság az arcomra.
-Csontvelő átültetésre van szükséged.-hajtotta le a fejét William.
-De..de ez meg mi..miért kell? Hiszen vérátömlesztésen estem át a napokban.-dadogtam.
-Igen, csak az nem segített elérni olyan eredményt, amilyet akartunk.-közölte.
-De ehez már nem elég tasakos vér.-sóhajtott anyu.
-Ehez már kell egy ember, aki kés alá fekszik.-bámultam magam elé.
-És én még a múltkor aggódtam a vérátömlesztésen..-törölte le anya a könnyét, ami kigördült a szeméből.
-A donor már megvan.-mondta teljes nyugodt hangon Will, amire felkaptuk a fejünket.-Volt egy kedves ember, aki odajött hozzám, hogy vegyem le a vérét és nézzem meg alkalmas-e donornak számodra.
-De ki az?-szinte már kiáltottam, annyira lázba jöttem.
-Én.-hallatszóddott egy jól ismert hang az ajtó irányából.
-Mi? Te..tessék?-hitetlenkedtem.
-Brian lesz a lányom „gyógyszere”?mutatott anyu idézőjeleket a levegőbe.
-Pontosan.-ült le hozzám az említett személy.
-Minél hamarabb túl kell esnünk a műtéten.-nézett a kezében tartott lapra.
-Nem!-kiabáltam.-Nem engedem.
-Drágám mi bajod?-érterlenkedett anyu.
-Nem engedhetem, hogy ő legyen a donorom.-mondtam még mindig elég hangosan.-Mi..mi van akkor...akkor, ha valami komplikáció akad fennt a műtét során?
-Zoe, ebbe nincs beleszólásod. Igaz, hogy te vagy beteg, de én saját akaratomból irtam alá a papírokat. Meglesz a műtét.-szorította meg a kezem az ápolóm.
Megakartam szólalni, de csak tátogni tudtam.
-Magunkra hagynátok?-fordult a fiúkhoz anya.
-Természetesen.-indult kifelé Will. Mikor Brian is elhagyta a szobám anyu belekezdett monológjába.
-Kislányom, megbuggyantál?-mutatott a fejére.-Összetehetnénk a kezünket, hogy azonnal lett egy ember, aki még csak nem is családtag, és belemegy a műtétbe.
-De..tudod te, hogy mennyi minden lehet vele?-tettem karba a kezem.
-Nem lesz vele semmi. Ő is felépül rövid időn belül és nincs arra időnk, hogy válogassunk az emberek között, akik mint láthassuk nem állnak sorfalat az ajtó előtt.
-Ígérd meg, hogy nem esik baja.-fogtam meg a kezét.
-Megígérem. De kíváncsi lennék, hogy egy másik ember életét is így féltenéd vagy csak az övét?-nevetett anyu.
-Mit akarsz ebből kihozni.-néztem rá dühösen.
-Csak, azt hogy beleszerettél.-kacagott.
-Mi? Hogy én Brianbe?-legyintettem.
-Miért? Olyan jól néztek ki együtt.
-Anya! Ő az ápolóm.-dobtam hozzá egy párnát.
-Na és?-lökte vissza hozzám anyu a puha tárgyat.-Jó pasi.
Felálltam és kinyitottam az ajtót, amin beesett Brian.
-Meg egy kis sunyi hallgatózó is.-nevettem a majdnem eltaknyoló Brianre nézve.
-Itt voltál az ajtó előtt?-kapta szája elé kezét anyu, hogy visszatartsa röhögését.
-Végig ott volt.-válaszoltam meg a kérdését.-Láttam a kulcslyukon keresztül a kék nadrágját.
-Cseles vagy.-huppant le az ágyamra Brian.-Na had tegyem fel az infúziót.
-Nekem mennem kell dolgozni.-állt fel anyu.
-Máris mész?-feküdtem le.
-Mennem kell kicsim. 10-re várnak menyasszony fotózásra.-vette fel vállára a táskáját.
-Jólvan akkor menjél.-intettem neki.
-Sziasztok!-kacsintott rám anyu, amire én csak megforgattam a szemeim.
Délben Kevinnel és Kath-tel ebédeltem.
-Szóval úgy látszik hamar szabadulsz?-nevetett Katherine.
-Ha minden jó megy..-sóhajtottam.-Csak Briannek ne legyen semmi baja.
-Te most komolyan nem azért aggódsz, hogy sikerül-e valamit elérni a műtéttel, hanem az ápolódért?-szólt Kev.
-Igen. Nem csak én vagyok fontos. Én másért is aggódom.-kaptam be egy répát.
-Ne stresszelj rajta!-nyugtatott Kath.
Ebéd után hármónkhoz csapódott még Brian és lementünk az udvarra.
-Jövő hétvégén van valami programod?-pillantott rám Kevin.
-Ez a tökfej visz el valahova.-böktem Brian felé, aki vigyorgott.-Miért?
-Jaa..csak azért, mert gomdoltam elmehetnénk valahova ketten.-nyomta meg a 'ketten' szót.
Most a melletünk álló párosra néztem és mindkettőjük arcáról lehervadt a mosoly.
-Ja hát egyszer, majd elmegyünk, oké?-nyögtem ki kínosan.
-Rendben.-mosolygott, de csak ő.
5-kor bejött Nickol és bemutattam Katherine-nek. Kevinnel sajnos nem találkozott, mert ő elaludt.
Kath és Nick nagyon megkedvelték egymást. Beszéltünk erről-arról, aztán felhoztam a délutáni beszélgetést.
-Figyelj Kath, mikor Kevin elhívott engem láttam rajtad, hogy nem támogatod ezt..-kezdtem.
-Hát csak tudod, Kevinnel már hónapok óta ismerjük egymást, sok időt töltöttünk együtt és nekem megtetszett.-vallotta be, amit sejtettem.-Zavar egy kicsit, hogy téged meglátott és azóta csorgassa a nyálát. Mármint nagyon kedves és szép lány vagy, de nem akrom, hogy te legyél Kev csaja.
-Nyugi! Nem leszek az.-röhögtem.- Nekem nem Kevin kell.
-Hanem Brian.-mondták egyszerre.
-Komoly? Ma mindenki ezzel jön?-sipákoltam.
-De hisz ti vagytok az álompár.-mondta Nick.
-Álompár a fenét! Álmodozz csak!-boxoltam a karjába.
-Pedig igaza van.-helyeselt Katherine is.
Éjjel Nickol elment haza, Katherine pedig a szobájába. Egyedül maradtam, de nem sokáig. Brian jött hozzám.
-Na látod, hogy bejössz Kevinnek.-csusszant be az ágyamba.
-Nem zavar, hogy ez az én ágyam?-pillantottam rá.
-Nem igazán.-helyezkedett el.
-Nagyon ne terpeszkedj, mert megyek fürödni.
-Ajj.-duzzogott.
Kivételesen a kádba engedtem vizet és beleültem a jó forró vízbe.
-Te jó ég! Hogy kerülsz te ide?-sikítottam, mikor megláttam Briant az ajtóban.
-Unatkozok egyedül.-ült le a kád szélére.
-Fürdök, ha nem látnád.-húztam magamra a habokat.
-Látom, sőt kintről hallottam, hogy vizet engedsz. Gondoltam akkor sokáig bent leszel, én meg nem akarok unatkozni.
-Menj ki, légyszíves!-mutattam az ajtóra.-Fürödni szeretnék.
-Tőlem nem tudsz?-állt fel és ment a tükörhöz.
-Nem?!
-Sajnálom. Szórakozztass!-nézegette haját.
-Mi?-értetlenkedtem.
-Mondj valamit! Amit még nem tudok rólad.-pillantott rám a tükörből.
-Hát jó. 12 éves koromig balettoztam.-piszkáltam a buborékokat.
-És ott hagytad?-fordult vissza hozzám.
-Igen. Eleinte kikapcsolt, de végül már unalmassá vált.-fújtam le a tenyeremről egy adag habot.
-Én pedig zeneiskolába jártam.-ült le ismét hozzám.
-Ne mondd! Tényleg?-esett le az állam.
-Zongorásztam, de aztán elkezdtem a gimit és nem volt elég időm rá.-sóhajtott.
-Látszik rajtad, hogy szeretted.-fogtam meg a kezét.
-Imádtam.-mosolyodott el.
-Adsz egy törölközőt?-böktem egy törölközőkupac felé. Megfogott egyet és odaadta nekem.
-Fordulj el!-kérleltem.
Csak aztán láttam meg, hogy egy tükör felé néz és simán látott engem kiszállni a kádból.
-Hé! Gonosz vagy!-rúgtam a hátsójába.
-Nem is.-sandított rám.-Amúgy nincs mit takargatnod. Bomba tested van.
-Mi?-lepett meg engem megint.
-Csak azt mondom, hogy felőlem mesztelenül is járkálhatnál, hiszen csodás idomaid vannak.-vonta meg a vállát.
-Nem fogom, csak úgy mutogatni magam.-mutattam a testemre.
-Figyelj most szerinted nekem van szégyelnivalóm?-vette le a ruháját és már csak egy alsógatyában állt, mire én felkaptam fejem.
-Jézusom! Mit csinálsz?-stírőltem a plafont.
-Ugyan láttál már így!
-Igaz.-és ránéztem.-De most nem tudom mi a szándékod.
-Csak megmutatom a tökéletes testemet, hogy gyönyörködhess benne.-kacsintott.
-Minden vágyam ez volt.-vigyorogtam, majd elhagytam a mosdót.
-Ne mondd, hogy nem jó.-gombolta be nadrágját.
-Könyörgöm ez egy kórház! Én meg a beteged vagyok, szóval nem kellene itt sztriptízpartyt tartanod!-korholtam le.
-Jólvan na.-puszilta meg a homlokom.-Hozzak neked valamit?
-Egy pudingot.-nevettem kislányosan.
-Oké, sietek.-ment ki.
Mire felöltöztem visszajött két pudinggal. Megettük, majd fogatmostam. Befeküdtem az ágyba és Brian is.
-Már megint hol vagy?-vontam fel a szemöldököm.
-Közel hozzád.-nyomult a csípőmhöz.
-Ez a baj.-mondtam.
-Miért baj? Miért taszítasz engem el?-suttogta.
-Mert nem tehetek meg valamit.-néztem a szemébe.
-Mit?-kérdezte.
-Nem lehet elmomdanom.-szóltam.
-Hunyd le a szemed!-utasított.
-Tessék?-jöttem zavarba.
-Hogy akarsz aludni?-nevetett.
-Ja, jó.-hunytam le  a szemem.
Meleg és puha ajkai az enyémet súrolták.
-Mi volt ez?-mosolyogtam.
-A jóéjt puszid.-mosolygott, de látta, hogy furcsa arcot vágok.-Csak egy kicsit lecsúszott.
-Értem.-pirultam el.-Vigyázol az álmomra?
-Mindig azt teszem.-mondta.