Egy rákos csajszi naplója

~Szülinap~

Reggel, mikor kinyitottam a szemem nem hittem neki. Nem tudtam, hogy lehetséges az. Hogy lehetséges az, hogy a szobámban ébredtem. Az igazi szobámban. Otthon. Csak álmodtam volna az egészet? Igazából egészséges vagyok és soha nem is létezett a betegség...Brian...Will...minden. Ezt csak egy módon deríthettem ki legegyszerűbben. Ha rövid a hajam akkor igaz, ha nem csak álom volt az egész. Felültem hát az ágyban és belemeredtem a tükörbe. Rövid, tüsis hajam van még mindig és beesett szemem, sápadt arcom. Nem tudom hogy lett volna jobb. Egészségesnek látni magam és tudni, hogy a barátaim nem is léteznek vagy ugyan beteg vagyok, de az emlékeim nem hamisak.
Visszatérve a szobában tartózkodásomhoz megállapítottam, hogy minden úgy van ahogy volt, csak egy porcelán baba fej van az íróasztalomra téve arra pedig gondosan ráhelyezve a parókám. Kikászálódtam az ágyból és értementem. Szépen ki volt fésülve. Na jó, derítsünk fényt arra miért vagyok itt. Kinyitottam az ajtót és motoszkálást hallottam. Mikor kiléptem egy halom ember fogadott.
-Meglepetés!-kiáltották a vidám arcok.

•Boldog szülinapot, boldog szülinapot! Boldog szülinapot Zoe, boldog szülinapot!•-hangzott el a kihagyhatatlan születésnapi dal.

Juhé! 15 éves lettem. Nem is tudom, hogy ennyien hogy tudták észben tartani? Még én sem jöttem rá, hogy mai nap van a születésemnek az évfordulója.
-Isten éltessen kicsi szivem!-puszilt meg anya és a kezembe nyomott egy hatalmas ajándékcsomagot, de meg sem tudtam nézni, mert jött a nővérem.
-Remélem örülsz neki hugi!-ölelt át Kate és átadott egy könyvet.
Katherine és Kevin közös ajándékot adott. Ott volt Johs és Jane is az üzletből és úgy 5 parókát kaptam tőlük. Még Christian is eljött és tőle két puszit kaptam egy doboz bon-bonnal. Nickol barátnőm egy festőkészlettel lepett meg. Végül, de nem utolsó sorban Brian lépett oda hozzám és megcsókolt, amit mindenki csak le hú-zott.
-A meglepetésededet nem tudtam elhozni.-suttogta-Az majd valahol máshol vár.
-Oké?-mosolyogtam.
-Majd tedd szabaddá az estédet.-lehelte a nyakamba.
Válaszképp egy puszit nyomtam a szájára.
-Köszönöm szépen mindenkinek az ajándékokat, igazán nem kellett volna!-fordultam oda a vendégekhez.
-Segítsek kincsem felöltözni?-utalt anyu a pizsamás énemre.
-Á, nem köszi.-legyintettem és sarkon fordultam kezembe egy halom ajándékkal.
-Segítek.-kapott ki a kezemből néhány dolgot Christian.
-Gyere, ide hozd!-böktem az ajtó felé.
Bementünk a hálóba és letettük őket az asztalomra.
-Megvársz?-néztem kínosan Chris-re.
-Öhm, igen.-ült le az ágyamra.
Odaléptem a szekrényemhez levettem a pizsifelsőt és a gatyát. Nem zavartattam magam, úgyis csak a hátam látta.
Felkaptam egy melltartót és egy piros ruhát. Teljes csend volt odabennt.
-Na mi az? Megnémultál?-néztem rá.
-Azt, hittem legalább annyit mondasz, hogy forduljak el.-mosolygott.
-Felesleges.-mentem át a fürdőbe és megmostam az arcom. Levettem a lila parókám és felvettem egy rózsaszínt. Volt benne egy kis fonás is. Kimentünk és mi is helyet foglaltunk az asztalnál. Anya egy tortával jött oda hozzám és letette elém. Szupi, reggelire torta! Igaz, hogy már dél volt. Elfogyasztottam egy szelet almás tortát, ami a kedvencem, majd mindenkivel beszéltem egy kicsit. Majd szép lassan elmentek az emberek.
-Mennünk kell, mert tudod Will milyen...amúgy ő is jönni akart, de nem tudott.-vette fel a kabátját Kevin.
-Van ez így.-mormogtam.-Csáó!
-Brian!-kiáltottam a házba.
-Igen?-futott hozzám.
-Milyen messze van az ajándékom?-kacsintottam.
-Pár perc kocsival.-ölelt meg.
-Anya, mikorra kell visszamennem a kórházba?-kérdeztem. Egyébként kiderült időközben, hogy az éjjel azért voltam nagyon álmos, mert altatót adtak nekem. Így hazahoztak és ágyba dugtak.
-Ez a nap a tiéd, holnap reggel kell visszamenni.-válaszolta anyu.
-Oké.-mondtam.-Indulhatunk?
-Először is öltözz melegen.-csapott a fenekemre Brian. Még jó, hogy anyu nem látta.
Bejött velem a szobába és előhúzott a szekrényemből egy leggings-et, pólót és pucsit.
-Ugye nem túrázni fogunk?-viccelődtem.
-Nem.-zárta le ennyivel. Felkapkodtam magamra a ruhákat és el is indultunk.
5 perc kocsikázás után a tengerhez értünk. Nagyon szép volt a kilátás.
-Mi a program?-néztem vissza rá, mikor láttam, hogy csomagokat vesz ki az autóból.
-Remélem szeretsz a szabad ég allatt aludni!-nevetett.
-Az baj, hogy még nem aludtam?-szaladtam hozzá.
-Megoldjuk.-vett fel egy pervez mosolyt.
-Amúgy ezt hogy gondoltad?-mutattam hüvelykujjammal a hátam mögött lévő vízpartra.-Baromi hideg van.
-Vettem észre.-dörzsölte össze két kezét, majd az arcomhoz rakta.
Hozzábújtam és hosszan öleltük egymást. Mikor szétváltunk kivett a kocsi csomagtartójából némi szárazfát és tüzet gyújtott. Mellé ültem és fejem a vállára hajtottam.
-Megkérdezhetem miért hoztál ide?
-Mert, ez a kedvenc helyem. Ide szoktam jönni, ha magányra vágyom. Viszont most azt akarom, hogy ez a kettőnk helye legyen. A "szerelmi fészkünk". Tudom..nem valami otthonos és meleg, de megszeretném osztani veled ezt a helyet.-válaszolt és felnézett az égre.
Követtem a példáját és felhajtottam fejem.
-Ez valami csodálatos!-gyönyörködtem az égben.-Mintha a világegyetem összes csillaga ide gyűlt volna.
-Szeretlek kincsem.-fogta meg a kezem.-Soha nem akarlak elveszíteni.
-Én sem téged.-futott le egy könnycsepp az arcomon.
-Ígérd meg, hogy mindig velem leszel!-nézett mélyen a szemembe.
-Örökkön örökké.-pusziltam meg.
-Van egy ötletem.-szólalt meg egy kis idő múlva.
-Mi?-néztem a felpattanó Briant.
-Mártózzunk meg a tengerben.-vette le a felsőjét.
-Megőrültél?-sipítottam.-Megfogunk fagyni.
Ránéztem és úgy éreztem nem hagyhatok ki egy ilyen ajánlatot. Levettem magamról a ruhákat, csak fehérneműben maradtam. Megfogtam Brian kezét és mindketten elkezdtünk szaladni. Mikor beleértünk a vízbe, majdnem jégcsappá váltunk, de bírtuk a gyűrődést. A szerelem fűtött. Nem voltunk bent igazán sokat. Kijöttünk és egy jót röhögtünk magunkon. Hogy lehettünk ilyen hülyék?
-Visszamentünk a lobogó tűzhöz és megragadta  a kezem Brian. Megpördített és magához húzott. Igazából lassúzni kezdtünk Brian éneklésére. Nem mondom, hogy tökéletes a hangja, de jobb az enyémnél.
-Bújjunk hálózsákba-suttugtam a nyakába.-Tudom nincs még késő, de rettentően fáradt vagyok.
-Rendben kincsem.-puszilta meg a homlokom.
Belebújtunk a hálózsákba és apró puszikkal hintett be engem Brian.
-Tudod, lehet már nem sokáig élek...-kezdtem.
-Sssss, ne mondj ilyeneket!-szorított magához.-Te vagy az egyetlen jó dolog az életemben. Nem veszíthetlek el. Nem is foglak, mert megteszek érted bármit.
-Én sem szeretnélek elveszíteni, de mivel szülinapom van és ezért szeretnék kívánni valamit.-mondtam.
-Mi lenne az?-kérdezte.
-Ugye azt mondtad, hogy megtennél értem bármit...-idéztem szavait-...akkor arra kérlek, hogy ne merj megmenteni a haláltól és..
-Zoe, hogy kérhetsz ilyet?-gördült ki egy könnycsepp a szeméből.
-És teljes életet fogsz élni nélkülem.-folytattam, mit sem törődve felháborodásával.
-Ne kérd azt, amit nem tudok teljesíteni.-könyörögte.
-Hiába...szeretlek én nem tudnék nélküled élni. Nem engedhetem, hogy mégeszer kés alá vesd magad miattam.-túrtam a hajába.
-Miért? Én talán tudnék nélküled élni?