Egy rákos csajszi naplója

~Emlékek~

A napokban nem műthettek meg, mert ledöntött a lábamról a láz. Eléggé komoly volt, mert átkerültem az intenzív osztályra. Azt mondták az orvosok, hogy tüdőgyulladásom van. Anyu itt akart velem ülni egész nap, de én és William meggyőztük, hogy nem kell bejönnie. Brian-nek viszont engedtem, hogy minél többet jöjjön. Ma végre kiengedtek az intenzívről kiengedtek, így Brian kíséretében lemehettem a kórtermembe.
-William szerint holnap meg is lehetne a műtét, ha csak nincs ellenedre.-ágyazott meg nekem Brian.
-Már holnap?-döbbentem le.
-Minél hamarabb, annál jobb, nem?-fordult most hozzám.
-De, csak el kell intéznünk még pár dolgot.-tördeltem a kezem.
-Mit?-húzta fel szemöldökét.
-Emlékeket kellene gyűjtenem.-vigyorogtam.
-Nem!-mosolygott rajtam.-Nem, megyünk ki!
-De miért?-dünnyögtem.-Lehet jó ideig ki se dughatom innen az orrom.
-Sajnálom.-puszilta meg a fülem, amibe beleborzongtam.-Engedek neked fürdővizet.
Bólogattam, majd előhúztam az ágyam alól az emlékkönyvem és nézegetni kezdtem.
-Mindjárt jöhetsz.-jött ki a fürdőszobából Brian egy-két perc után.
-Ezt nézd!-mutattam egy közös vidámparkos képre.
-Ez akkor készült, amikor a kísértet vasúton voltunk.-húzódott mosolyra szája.-Azonnal megvettem ezt a képet, miután vége lett.
-Nagyon féltem, csak azt nem tudom mitől. Gondolhattam, hogy semmi sem igazi.-kuncogtam.
-Én már akkor tudtam, hogy te kellesz nekem és nem más. Sőt már első pillantásra.-tolta félre az albumot és megfogta a kezem.
-Első pillantásra?-ismételtem.
-Amikor bejöttél és mindent méregettél...-idézte fel.-Most is ugyanolyan vagy, mint akkor.
-Milyen?-hajoltam hozzá közel.
-Szép, okos, vicces, ártatlan, jóságos...-sorolta.-Csináljunk emlékeket!-kapott fel én pedig körülfontam lábam derekán.

🔞🔞🔞

Megcsókolt, mire én visszacsókoltam ő pedig az ajtóhoz sétált velem. Kihalászta zsebéből a kulcsot, miközben belenevetett a csókunkba. Bezárta az ajtót, majd a fürdő felé tartottunk. Elzárta a csapot, amiből a víz folyt, aztán lerángatta rólam a ruhát. Mikor már rajta sem volt semmi beszállt a kádba én pedig ráültem az álló férfiasságára. Addig mozogtam rajta lassan, míg ő egyik kezével a fal csempéin másikkal a derekamon támaszkodva elélvezett. Kiszálltam a kádból és kezeit magam után vonva becsalogattam az ágyba. A lepedő és a takaró is vízes testünktől úszott már, de nem igazán érdekelt minket. Most ő volt rajtam és kezdett el bennem óvatosan mozogni. Mindig úgy vigyáz rám, mintha porcelán baba volnék, aki eltörik, ha túl hevesen ficánkol. Kezeimet a hátán fel és le jártattam, egyszer-kétszer pedig a vállába is beleeresztettem körmöm.
Legördült rólam, miután kielégített és fejem a mellkasára hajtottam.

-Nem kellenek képek, hogy ezt el ne feletsem.-emeltem rá tekintetem és megpusziltam száját.
-Az biztos.-kacsintott.
Az ajtón kopogtak.
-Nyomás a fürdőbe!-ugrottunk ki az ágyból.
-Ki az?-kiáltottam, miközben öltöztem.
-Én vagyok az, apukád.-hallottam Charlie hangját kintről.
-Egy pillanat, azonnal megyek.-kiabáltam.
-Hol a gatyám?-forgolódott Brian.
-Itt van, tessék.-suttogtam.-Engedd le a vizet! Majd akkor gyere ki, ha már nem hallassz minket!
Gyorsan letéptem az ágyról az ágyneműt és bedobtam Brian-hez a mosdóba.
-Szia, apu!-fordítottam el a zárban az ajtót. Amúgy időközben, elkezdtem tegezni aput. Milyen izgalmas, nem igaz?
-Minden rendben?-mutatott a szobára.-Miért volt bezárva?
-Fürödtem.-próbálkoztam elrejteni egy vigyorral a paprikavörös arcom.
-És hol van...?-nézett az ágyra.
-A takaró meg a többi?-legyintettem.-Volt egy kis balesetem a teával.
-Nem kellene másik?-nézett rám.
-De gyere, kérjünk egyet!-karoltam belé.
Apámat meglepte ez a nagy kiterelés a szobából, de örült, hogy beszélgethetünk.
-Lement a lázad?-kérdezte.
-Igen, szerencsére.-bólintottam.
-Remek.-nyomta meg a lift gombját.
-Tudtad, hogy holnap...?-kezdeményeztem új témát.
-Hogy holnap lesz a műtét?-fejezte be helyettem a kérdést.-Persze, hogy tudom. Félsz?
-Egy kicsit.-valottam be.
-Nocsak! Van amitől te meghátrálsz?-kacagott.
-Elég sok mindentől.-húztam el a szám.
-Á, kiszállás!-engedett előre apu.
-Maria, te vagy az én emberem.-sétáltam oda a raktárhoz.
-Mi kellene?-támaszkodott az egyik polcnak.
-Ágynemű.-léptem beljebb.
-Parancsolj.-adott át egy kupac textilt.
-Köszönöm szépen!-vettem el.
Visszaérve a szobába, letettem a kupacot az ágyra.
-Most hol laksz?-kérdeztem aputól.
-Bérelt lakásban. Hozzátok közel.-magyarázta.
-Nem dolgozol, ugye?
-Jelenleg nem. Mielőtt eljöttem volna Floridából bezártam a céget.-hajtotta le fejét.
-Céget?-nyílt tágra a szemem.
-Öhm, igen.-nevette el magát.-Van egy bútoráruházam. Ide akarok most letelepedni.
-De király!-csaptam össze a kezeim.-Viszont hogy lehet az, hogy itt akarsz maradni?
-A családom mellett a helyem. Nem igaz?-mosolygott.
-Mi lesz az emberekkel, akik neked dolgoztak?-érdeklődtem.
-Innen fogom irányítani, az ottani helyet hamarosan.
-Sok sikert!-kívántam.
-Köszönöm, kislányom!-ölelt magához.
Én még mindig nem engedtem magamhoz közel, nem nyíltam meg neki, így hát most is eltoltam magamtól.
-Ha bármi kellene...-próbálkozott.
-Brian segít.-egészítettem ki.
-Ja, Brian...na megyek is, majd jövök.-intett.
Brian nem sokára bejött a barátaimmal. Nick, Kath és Chris is itt volt.
Brian és én összenéztünk, majd egy óriásit röhögtünk.
-Nektek meg mi bajotok?-kérdezte Chris, akin most egy fekete sapi volt.
-Semmi...semmi.-karolt át hátulról Brian.
-Dobjátok le magatokat!-tártam szét a kezem.
-Na akkor mi ilyen vicces?-telepedett le Nick az ágyamra.
-Öhm...dugtunk és ránknyitott volna apám, ha nincs bezárva az ajtó.-nem kerteltem, megbízom bennük. Mindenki le volt sokkolva.
-Fhu...kínos!-törte meg a csendet Kath.
-Soha nem felejtem el.-röhögött Brian.
-Elhiszem.-csapott a vállába Christian.
-Mi járatban srácok?-ültem le én is.
-Azt csiripelték a madarak, hogy holnaptól kezdve egy kalitkába leszel zárva, ezért jöttünk megszöktetni.-mondta nagy komolyan Chris.
-Csak beszélgetni jöttünk.-legyintett Nick.-Na meg persze emlékeket gyűjteni.-nézett Brian-re.
-Te hívtad őket?-fordultam a hátam mögött álló fiúhoz.
-Talán, de őket sem kellett sokáig győzködni.-lett egy büszke mosoly az arcán.-Egyébként szeretnék egy nagyon komoly kérdést feltenni.
-Kezdesz megijeszteni.-álltam föl a székemből.
Nick és Kath is felálltak az ágyamról és Chris mellé álltak picivel távolabb.
-Zoe, egyetlen, igaz szerelmem.-térdelt le elém Brian.-Tudom nem rég ismerjük egymást, de elég volt ez az idő ahoz, hogy egymásba szeressünk. Tudom, hogy szerelmünk mindent legyőz.
Szívem ezerrel vert és még annál is gyorsabban. Zsebéből egy kis bársonydobozt kotort elő.
-Leszel a feleségem?-nyitotta ki a dobozt, amiben egy gyűrű volt.
-Leszek.-ugrottam a nyakába.-Szeretlek!
-Nagyon szeretlek Életem!-csókolt meg. Felhúzta ujjamra a gyűrűt, amely egy végtelenségjelet formált.
-Fúj, de nyálas!-kiabálta Chris röhögve.
-Fogd be!-bökte oldalba Kath, mire Chris megfogta a lányt és lekapta.
-Ma itt mindenki szerelmes!-szólt Nick.
Kath felpillantott kicsit meglepve, aztán rámnézett és én rákancsintottam.