Eredendő bűn

Bűnös

 Csak úgy cikáztak a gondolatok a fejemben. Először is: nem hiszem el, hogy lefeküdtem egy vadidegennel. Másodjára, nem csak, hogy lefeküdtem vele, de neki adtam az ártatlanságom, egy rohadt autó hátsóülésén. Mondjuk a kocsi az extra dögös, de akkor is, na! A Metallica az plusz pont volt, az ember is. Aztán jön ez az angyalnak nevezett, fura nézésű ürge, és közli velem, hogy valami elbaszott fattyú mutáns vagyok.

 - Mi is ez a succubus nevezetű valami? - kérdeztem rá a lényegre. 

 - Ez egy angyali-démoni lidérc. Más kultúrákban tündérnek is nevezik, vagy boszorkánynak. - Olvasta Sam a laptopja képernyőjén felvillanó oldal egyikét. - Ismertető jele a különleges szexuális kisugárzása és bármikor képes rávenni az embereket szexuális együtt létre, hogy erőre kapjon. Nem kifejezett szükséglete, de az életben maradáshoz és a fejlődéséhez elengedhetetlen. Hangulatát a forró, vagy fagyos levegő jellemzi.

 - Ezt csináltad velem is? - Dörrent hirtelen Dean hangja. - Megbabonáztál, mint valami rohadt boszorkány, hogy megdugjalak? - Szinte már üvöltött, kikelve magából, és meg kellett kapaszkodjon a bárpultban.

 Nem tudtam mi ütött belé, nem rég még kézen fogva akart besétálni ide.

 - Ti lefeküdtetek? - tátotta el Sam a száját. - Jól vagy? - lépett oda a testvéréhez és próbálta megtartani annak súlyát. Mintha ez előbbi euforikus állapot elillant volna és most tért volna észhez.

 - Én nem csináltam semmit. - Védekeztem, de már azt sem tudtam ki vagyok egyáltalán.

 Már nem én vadásztam, belőlem lett a préda. 

 - Még szerencse, hogy túl élted!  - Ölelte át Jo azon nyomban.

 - Nem tudom hogyan. - Csóválta az a Castiel fazon a fejét. - Emberi teremtmények képtelenek rá. Elég szinte hozzáérniük egy succubushoz, és elhagyja őket minden életerejük.

 - Mint valami feneketlen lélek nyelő. - Gondolkodott Sam hangosan, mintha ott sem lettem volna.

 - ELÉG VOLT! - Már kiabáltam, magamból kikelve. - Azt sem tudom ki vagyok, vagy , hogy hol van az anyám?! Aztán kiderül, hogy egy ugyanolyan elbaszott szörny vagyok, mint amikre évek óta vadászom. Méghozzá az utolsó. - Meredten bámultam Dean-t, de ő mintha megmakacsolta volna magát, nem nézett rám. - Nem csináltam semmit Dean-el. - Ezt inkább Sam-nek magyaráztam. - Bántani pedig végképp nem akartam.

 - Az érdekes az egészben, hogy nem érzem úgy, mintha kimosták volna a fejem. Volt dolgom 1-2 szörnyeteggel, de sose volt utána tiszta a tudatom. Most mégis az. Mintha önszántamból történt volna a dolog. Valahol mégis az aura vonzott és a legérdekesebb, hogy tényleg nem akart bántani. Szinte könyörögtem neki, hogy... - Mérgelődött Dean.

 - Sajnálom. - Nyögtem ki végül, és hátrálva berohantam a szobámba. 

 Ott pedig sietve kezdtem összeszedni a legfontosabb dolgaimat, de ahogy megfordultam, Castiel állt mögöttem.

 - Hová mész?

 - Nem tudom. El innen. El, minden ember közeléből. - Ültem le az ágyamra.

 - Nem kell elmenekülj. Kitalálunk valamit, hiszen valamilyen szinten a féltestvérem vagy. - Ült le mellém és empatikus próbálkozásként megütögette a kezem.

 - Mégis mit? Dean közelébe sem akarok többé menni.

 - Dean erős. Ha nem akarta volna, nem teszi meg, ezért is érdekes ez az egész. - Mondta. - Túl fogja tenni magát ezen. Egyenlőre az a dolgunk, hogy kiderítsük mi is történt a szüleiddel. Erre pedig van egy nagyon jó tervem.