Eredendő bűn

Isteni színjáték

- Ember, ez egy igazi minden hájjal megkent hely. - vigyorgott Dean a saját poénján. Ehhez hasonló szóviccekkel szórakoztatva minket a bejáratig. Sam csak forgatta a szemeit, de egyetlen szót sem szólt. Hirtelen egy fiatal, körülbelül velem egyidős ferde szemű lányka libegett elénk. Igazán csinos és karcsú volt. Még nekem is szemet szúrt. Magam sem tudom miért, de lopva Dean felé pillantottam. Ugyanazt az elbűvölő mosolyt küldte felé, mint pár napja Jo-nak, előtte pedig nekem. Az átkozott! Ez az én mosolyom! Nem osztogathatja. Fogalmam sincs miért, de mintha féltékenységet éreztem volna. Nem, az nem lehet. Dean és köztem semmi nincs. Arra vigyorog a tökéletes ajkaival, akire éppen kedve szottyan. Nincs hozzá közöm. Akkor mégis miért érzem úgy, hogy kitekerem a nő csinos kis nyakát? Fejben lejátszódott, hogyan vetem rá magam és tépem ki egytől egyig a hajszálait. 

- Segíthetek valamiben? - húzta ki magát, szinte sikított róla, hogy "Itt vagyok. Vegyél észre és dugj meg!" Fel akart fordulni a gyomrom. A csajozógép persze rögtön beindult, elővette a szebbik, charme-osabb énjét. 

-Amíg Dean levetkőzteti a csajt szemmel, szerintem nézzünk körül. - súgtam Samnek, talán kicsit erélyesebben, mint eredetileg akartam. Biccentett egyet és neki indultunk felmérni a terepet. Még az irodákba is beosontunk, de az EMF mérő detektora semmit nem mutatott, kénnek vagy átokzsáknak nyoma nem volt. 

- Mi van ha kívülről irányítják? - dobtam fel az ötletet.

- Egy külső átok? - morfondírozott és beletúrt a hosszú hajába a fiatalabbik Winchester. 

- Vagy valami elátkozott tárgy. - vittem tovább a vonalat. 

- Váljunk szét. Keress gyanús tárgyakat, én meg addig kérdezősködöm. 

Sam balra, én jobbra mentem. Folyosókon bolyongva, minden helyiségbe bekukkantottam. Végül az egyikben felfedeztem egy fura maszkot a falon. A srácok után eredtem. 

Sam éppen az udvaron társalgott egy fiatal fiúval. Rám kapták a tekintetüket.

- Anna, ő itt Scott Palmer. - ahogy kimondta a nevet, beugrott a rendőrségi cikk. 

- Mit láttál Scott? - tértem a lényegre. Nem értem rá udvariaskodni, vissza kellett mennünk az irodába.

- Mindenki szerint megőrültem. De egy nő volt az. Valami régies, ijesztő halloween-i cuccban. Odasétált Rebekahoz, mire Ő összeesett. Mikor odaértem szőrén szálán eltűnt. HUSS! Mint a kámfor.

- Hogy nézett ki az a ruha Scott? Amit a nő viselt. - faggattam tovább. 

- Nem tudom.... igazából egy maszk volt a fején. Szarvai voltak és  fura motívumok borították. Lehet igazuk volt a rendőröknek és csak álmodtam....

- Nem vagy bolond. - szúrtam oda neki, de már karon ragadva Samet, húzni kezdtem magam után.

- Mit találtál? 

- Tudom hol van az a fura álarc. - mindenféle óvatoskodás nélkül rontottam be. Utólag megbánva az egészet. Az elém táruló látvány szíven ütött. Dean és az a kínai fruska egymás szájából lógtak ki. Az agyamat ellepte valami köd féle és még Sam erős karjai sem tudtak megakadályozni abban, hogy ne robbanjon a bomba.

A következő emlékem, hogy valaki rázogat. Mindenkire számítottam, de Castiel jégkék szemeire egyáltalán nem. 

- Hálistennek élsz. - fújta ki a tüdejében benn ragadt levegőt. Körülpillantva, két lefagyott arcot és egy földön fekvő alakot vettem észre. 

- Meghalt? - böktem a vékonyka lány felé. 

- Neked köszönhetően. - találta meg végre Sam a hangját. - Megmentetted Dean életét. - az említett még mindig sokkos állapotban bámult maga elé.