Eredendő bűn

The road so far...

Nem tudom mióta lehettünk úton, mikor Sam végre bekapcsolta a rádiót. Nem lett tőle jobb kedvem, ugyanis így a helyzethez illő Metallica szám csendült fel, a Mama Said.  Csak még jobban lehúzta a hangulatot. Bámultam kifele az ablakon és figyeltem az elsuhanó fákat és csíkokat. Hol járhattunk? Mi lesz ennek a vége? Vajon az út végén találkozom a soha nem látott anyámmal? Néha éreztem őt az álmaimban, de igazából azt sem tudtam hogy nézhet ki. Apám házában képek után kutattam, egyszer észrevette és leteremtett, hogy ne bolygassam a múltat. Én pedig annyiban hagytam. 

- Anna, hahó! A kocsiban akarsz aludni? - jutott el a tudatomig Sam hangja. Ekkor vettem észre, hogy az autó zúgása megszűnt, egy motel előtt, teljes sötétségben parkolt az éj fekete Impala. 

- Jövök. - nyúltam a táskám után és követtem a fiúkat. Sam intézte a szobákat, a kesztyűtartóból kiválasztott bankkártya segítségével, én pedig követtem a még mindig némaságba burkolózó Deant. Előttem ment, a járására fókuszáltam, ami kifejezetten tetszett. Volt benne valami félelmetes, állatias. Igen, ilyen egy igazi vadász. - gondoltam magamban. Aztán hirtelen megtorpant, én pedig nekimentem teljes svunggal és lefejeltem a vállát. Felszisszent. 

- Ne... ne haragudj! - emeltem fel a két kezem szabadkozás gyanánt, de megrázta a fejét és már be is nyitott a szobába.  Egész tisztának tűnt egy motelhez képest, de akadt egy kis probléma.

- Csak két ágy van. - húzta fel az időközben megérkező Sam a szemöldökét. Igaza volt. Egy két személyes francia és egy single, ennyi volt a lehetőségünk. 

- Majd ti alszotok együtt, én pedig egyedül. - köszörültem meg a torkom, de Dean közbevágott.

- Nem vagyunk már óvodások. Te alszol velem Lea, Sam pedig el lesz. - jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon. 

- Anna... A nevem Anna. - motyogtam az orrom alatt de sokat nem számított.

Mindenki váltotta egymást a fürdőben. A fiúk elég udvariasak voltak és engedték, hogy elsőnek mossam le magamról az "út porát". A meleg víz új életet lehelt belém és eldöntöttem, hogy nem szeretnék a csendben-kutassunk-és-öljük-meg-a-mutáns-lányt mozgalomhoz tartozni, így elmegyek körülnézni a közeli bárba. A terveim között szerepelt egy istenes berúgás és tánc összeesésig. Magamra csavartam a törülközőt, aztán kiléptem ruhákat kutatni. Észre se vettem, hogy a fiúk lefagyva bámultak.
- Mi van? -zörrentem rájuk, mire elkapták a tekintetüket. Előkotortam egy harisnyát, bokacsizmát, egy világos színű szoknyát a táskám aljáról és egy fekete felsőt és visszamentem a tükör elé. Apró sminkkel kiegészítve az összeállítást, átfésültem a hajam és indulásra készen voltam.

A srácokkal nem törődve magamhoz vettem a pénztárcám és a telefonom, a táskámba rejtettem, majd megindultam.
- Mégis hová mész?! - mordult fel mögöttem Dean hangja.
- Minek tűnik? Bulizni.
- Nem mehetsz sehova. - a szemöldököm a homlokom tetejéig emelkedett. - Veszélyes. - fejezte be a mondandóját.
- Jól figyel Dean Winchester, mert csak egyszer mondom el. - szedtem elő a fenyegető hangnemem, amit megütközve konstatált. - Nekem soha, senki nem fogja megmondani mit tehetek és mit nem. Amúgy meg tudok vigyázni magamra.
Azzal mielőtt egy szót is szólhatott volna, ott hagytam főni a saját levében. 

Az első bár amit találtam, csak pár sarokra volt a moteltől. Füstös kis kocsma. Belépve megéreztem a szivar és whisky illatát,  megnyugtatott. A pulthoz lépve kértem egy korsó sört és helyet foglaltam a magas, pörgős széken. Egy darabig nézegettem az embereket körülöttem, hogy épülnek le az alkohol és egyéb szerek segítségével, végül valahányadik söröm után úgy határoztam, hogy a tervem második felét is végre kell hajtanom. Célba vettem a zenegépet, nem törődve a bámuló tömeggel és felcsendült a Metallica - Until It Sleeps című csodálatos műve. Átjárt a zene. Nem érdekelt, hogy minden szem úgy pásztáz, mintha legalább meztelen lennék. Elengedtem magam és ismét, a cserfes, pörgős vadász lányka voltam, aki pár nappal ezelőtt.
- Csatlakozhatok? - hallottam meg mögülem egy furcsa akcentusú férfi hangot. Felé fordulva láttam, hogy egy üveg  bourbon-t szorongat a markában. Tetszett a srác. Áradt belőle valami megmagyarázhatatlan vonzerő. Laza, kicsit szakadt stílusa volt. Bólintottam, mire mellém lépett és ő is énekelni kezdte a szöveget. Rekedten, engem pedig kirázott tőle a hideg.
- Hogy hívnak? - hajolt a fülemhez. Ahogy kiejtette a szavakat, valami hideget éreztem. Veszélyes alak. Jobb lesz vele vigyázni.
- Leanna, de csak Anna. Téged?
- Én Cody vagyok. - csókolt kezet, ettől pedig még furcsábbnak találtam az egész lényét.
- Érdekes akcentusod van. - vizslattam és próbáltam rájönni, mi annyira furcsa ebben a srácban.
- Ír vagyok. - vont vállat. - Iszol még egyet? - bökött a poharamra. Már toltam is a pultos elé, aki örömmel újra töltötte. Jó pár kör után, az elmém kellemes, zsibbadásos állapotba került. Beszélgettünk egy darabig, aztán feltette a nagy kérdést.
- Itt lakom pár házra. Ha gondolod nálam töltheted az éjszakát. - pislogtam, hogy kitisztítsam a fejem és nemet mondhassak, de elkéstem, közeledett felém a szája és ki tudja mi lett volna a csók után, ha bekövetkezik. Nem így történt, ugyanis egy mély morgásra hasonlító hang, majd Dean kúszott a látóterembe. Nem tudtam, hogy kerülhetett oda, de elkapta a derekam.
- Bocs tesó, a lány nem megy sehova. - megmukkanni nem volt időm, már húzott is kifelé.
- Ácsi! Te meg ki a fészkes fene vagy? -  jött ki utánunk Cody.
- A pasija. - szúrta oda Dean, én viszont még mindig képtelen voltam megszólalni, vagy mozdulni. A lábaim csak vittek a jól ismert autó felé. Gondolatban sikítottam és elküldtem az idősebb Winchestert a pokolba, de hang nem jött ki a torkomon.
Dühösen vetődött mellém a vezető ülésbe és felbúgatta a motort. A következő emlékem, hogy kibújtat a pulcsimból és a szoknyámból, aztán betakar.

Reggel a derekamra fonódó kar nem engedett semerre mozdulni, így csak próbáltam összerakni fejben az este történteket. Készülődés, bár, sör, Metallica, füst, ír, Cody, hideg, pár rövid ital és...
- Dean! - ültem fel, mint akit megrázott az áram. Nem volt jó ötlet, mert megszédültem a másnaposságtól és forogni kezdett a szoba.
- Aludj. Még korán van. - dünnyögte. Oldalra fordítottam a fejem és már 8:07-et ütött az óra.
- Elmúlt nyolc.
- Bizony, úgyhogy készüljetek és indulás! - rontott be a bejáraton Sam, frissen és üdén.
- Még 5 percet... - nyomta fejét a párnájába, a mellettem szenvedő.
- Hoztam reggelit. - mosolyodott el Sam.
- Kávé és pite van? - lehelte Dean még mindig a huzatba.
- Kelj már fel. - sóhajtott az öccse, én pedig a támlának dőlve próbáltam életben maradni.

- Fiúk, azt hiszem meg fogok halni. - fújtam nagyot, mire Sam felröhögött, Dean viszont felült és mérgesen horkantott.
- Nem rajtad múlt, hogy nem így lett. - morogta.
- Miről beszélsz? - kaptam fel a vizet rögtön.
- Van érzéked a pasizáshoz, mondhatom. Az az alak... messziről sütött róla, hogy valami elmebeteg, erre neked pont azt az egy szerencsétlent kellett kiszedned a tömegből.
- Cody rendes volt. Kicsit ijesztő a stílusa, de attól még nagyon kedves. - védtem meg, bár magam sem tudom miért.
- Gyerekek, koncentrálhatnánk a feladatra?
- Maradj csöndbe Sam! - szóltam rá kicsit erélyesebben. - A bátyád sajnos nem tudja hol a határ.
- Igenis tudom. - vágott vissza. - Te pedig azon táncoltál az este. Nem csak a saját, de mások életével is játszol. Legyen, ahogy gondolod... ez az ír pöcs egy "kedves, aranyos" úriember, mi lett volna, ha elmész vele?? Lehet már nem is élne. Ebbe nem gondoltál bele?! - már szinte kiabált, az agyamat ellepte a düh.
- Ez mit jelent? Soha senkivel nem beszélgethetek? Senki nem érhet hozzám az életben rajtad kívül, csak azért mert Te egyedül voltál olyan szerencsés, vagy szerencsétlen, hogy bekerült a segged a kicseszett Purgatóriumba!!?????
- Anna... - köhintett Sam, mert látta, hogy a testvére meghökkenésében nem is jut szóhoz.
- Ne Anná-z itt nekem Sam! Egyikőtök sem tudja, hogy milyen nehéz ez! Amikor az eszeddel tudod, hogy egyetlen ember lehet az életedben, senki más, mert egyedül ő éli túl. De az is egy hatalmas seggfej ráadásul! - idegességemben felkaptam a kispárnát és Dean fejéhez vágtam. Sam pedig csak ennyit volt képes kinyögni:
- Azt hiszem ma én vezetek....