Eredendő bűn

Search and Destroy

Az úton feszült csend uralkodott. Sam idegesen dobolt a kormányon, míg Dean a rádióval babrált.

- A következő megálló Memphis. - vett be Sam egy kanyart. Szóval Tennessee határánál jártunk. Nagyot sóhajtva szórakoztam a kezemben lévő kólás dobozzal, míg meg nem érkeztünk a következő szállodába. Kicsi, koszos és eldugott. Ennyit lehetett elmondani róla. Nekünk viszont megfelelt. Kipattantam az ülésről, hogy megnyújtóztassam az elgémberedett végtagjaimat. A nyakam forgatva hagytam le a fiúkat és mentem szobát foglalni. Jobban mondva szobákat. Mától eldöntöttem, többet nem leszek hajlandó Deannel egy helyiségben aludni. Lehet a származásom volt az oka, az is lehet, hogy az ő személyisége, de túl erős kísértést éreztem rá, hogy bármelyik pillanatban leteperjem, vagy esetleg agyonverjem. Még nem döntöttem el. Sietve léptem a recepcióra és a legszebb mosolyomat elővillantva foglaltam le a két egymás melletti egy és két ágyas "lyukat". A fickó pedig bólogatva, mint aki nem is ezen a világon jár, átadta a kulcsokat. Mégis van előnye ennek a succubus dolognak, jegyeztem meg halkan. Még a foglalót is elfelejtette elkérni a szerencsétlen.

- Pihenjünk egy kicsit, azután folytassuk a kutatást. - adta ki a "parancsot" Sam. Utánuk mentem és leültem az egyik matracra.

- Ki hol alszik? - tette fel az ifjabb Winchester óvatosan a kérdést, de még mielőtt Dean szólt volna, közbevágtam.

- Én a szomszéd szobában. - A dühös választ meg sem várva kaptam elő az egyik laptopot és nyitottam meg a böngészőt. Egyikőjük sem tett több megjegyzést. Ha őszinte akarok lenni Dean elég fura volt a reggeli kirohanásom óta.

Órák peregtek le észrevétlenül, mire felnéztem a monitorról. Semmire nem jutottam. Crowley annyi támpontot adott, hogy valami oda nem illő, fura eseményt kell keresnünk Atlantán belül. A város hatalmas volt, az internet még nagyobb. Azt sem tudtuk merre induljunk, tűt kerestünk a szénakazalban.

- Kér valaki kávét? - néztem körbe. Mind a két kéz a levegőbe emelkedett. Bólintottam és elindultam a folyosón lévő automatához. Bedobtam az aprót, mire kiadta a kívánt italt. Megismételtem még kétszer és megtorpantam a csoki gépnél is. Vettem egy sima és kettő savanyú zacskó gumicukrot, majd visszavándoroltam a 14-es számú ajtóhoz. Kopogásra Dean nyitotta ki és elosztotta a poharakat. Ismételten leültem a helyemre, de most a helyi híreket olvasgattam levezetés gyanánt. Meg is akadt a szemem egy érdekes eseten.

- Ezt nézzétek! - a srácok rögtön mellém vágódtak. Sam próbált feltűnésmentesen csórni a savanyú édességből, mire elé toltam. Egy mosoly kíséretében megköszönte, én pedig hangosan olvasni kezdtem.

- "Folyamatos eltűnések a Memphisi fogyókúra táborban. Több embernek is nyoma veszett az utóbbi időben, mindenki a tábor lakója volt. Az egyetlen szemtanú egy bizonyos Scott Palmer, akit hallucinációk végett kezelés alatt tartanak. A lakók szervkereskedelemről, és különféle halálesetekről fantáziálnak. A rendőrség egyetlen nyomot sem talált, ami bizonyítaná a feltételezéseket.... bla....bla....bla...." Szerintetek?

- Személy szerint én megkérdezném ezt a Scottot, hogy mikről is hallucinál. - pörgött fel Dean. Reggel óta talán az első hozzám intézett mondata ez volt.

- Mi lehet ez? Egy pishtaco? - vonta fel Sam a szemöldökét, de elég mókásan nézett ki a szájából kilógó gumicsíkkal.

- Mi az a pishtaco? - csodálkoztam el. Életemben nem hallottam ilyen nevű lényről.

- Egy perui szörny, ami emberi zsírral táplálkozik. Elég undorítóak. Egyszer már velük dolgunk... de sosem tüntették el az áldozatokat. - magyarázott Dean.

- Igen, inkább hizlalták őket. - szállt be Sam is az eszmefuttatásba. Engem viszont csak egyetlen dolog izgatott, akármilyen nevű dögről legyen is szó.

- Kinyírjuk? - a kérdésre Dean szája a két füléig szaladt.

- Levadásszuk a rohadékot.

Az este többi részében hanyagoltuk anyám keresését és inkább zsírevő szörnyeket kajtattunk, míg végül arra lettem figyelmes, hogy valami meleg és puha kerül rám és elnyomott a jótékony álom.

Rohantam teljes erőmből, még sem volt elég. Mindenhonnan az Ő hangját hallottam. Egy tisztásra értem, ahol világított a táj lehullott hótakarótól. Minden sima és kihalt. Egyedül középen árválkodott egy kút. Közelebb mentem, mintha muszáj lenne. A kút szélén kettő szó díszelgett: Gigászok kútja. Lenéztem az aljára, ahol koromsötét volt, sikítások hangzottak fel. Megremegtem és térdre borulva sírni kezdtem.

- Lea, ébredj! - rázogatott egy ismerős hangú valaki. Nem tudtam hol vagyok, de örültem, hogy felébresztett. - Reszketsz, mi pedig mindjárt megfagyunk. - mutatott körbe Dean. Igaza volt. A rémálmomnak hála lehűtöttem a szobát úgy 3-4 fok környékére, de ahogy kezdett kitisztulni a tudatom, a hideg vele együtt távozott. Átjárt a meleg, de az izmaim sajogtak, mintha igazából végig futottam volna az éjszakát.

- Minden rendben? - fürkészett a zöld szempár, de én csak az arcát voltam képes figyelni, amin így a reggeli fényben legszívesebben megszámolgattam volna a szeplőket.

- Tessék? - ráztam meg a fejem és elszakítottam róla a tekintetem.

- Mit álmodtál? - bukkant elő Sam feje a monitorja mögül.

- Valami furcsát. Egy mezőn, vagy valami ilyesmi helyen voltam, menekültem valaki elől. Mindent hó borított és... -a szemöldököm ráncolva próbáltam visszaemlékezni.

- Ééééééés....? - sürgetett tovább Dean.

- Volt ott egy kút féleség.... apró peremmel. Az volt ráírva, hogy "Gigászok kútja". Mondd ez nektek valamit? - néztem körbe, mire Sam elkerekedett szemeivel találtam szembe magam.

- Sammy? - már Dean is a "lexikon" tudású testvérét fixírozta.

- A Gigászok kútja egy átvitt fogalom. Igaz, megjelenítették pl. Franciországban, Európában a Versailles-i kastény kertjében, de az csak szobor. A fogalom igazi jelentése, Dante - Isteni színjátékának egy darabja. Dante Pokla kilenc bugyrot ír le... a bugyrok körökből állnak. A Gigászok kútja a a Pokol legutolsó, egyben a legalsó köre, a kút további négy al-körre oszlik: az első al-körben a testvérgyilkosok bűnhődnek, a másodikban a hazaárulók, a harmadikban azok, akik vendégeiket árulták el, a negyedikben pedig a jótevőiket elárulók. A hiedelem és Dante műve szerint a Pokol mélypontján egy titkos ajtó vezet ki, ez egyben az Isteni színjáték Pokol fejezetének zárómondata: „és így jutunk ki a csillagokhoz" – „Sic itur ad astra". - fejezte be Sam a kiselőadást.

- Már csak ez hiányzott! Mindenféle átkozott kutak! - morgott Dean. -

- Ez csak egy hülye álom volt. - vontam vállat, de még én magam sem hittem el.

- Láttam ám a Kört.... ezekkel nem szabad szórakozni! - csóválta Dean a fejét, mire kicsit elnevettem magam.

- Anna, egy sima rémálomtól nem varázsoltad volna Szibériává a szállodai szobát. - szólt Sam megnyugtatónak szánt hangnemben, amitől elkapott a pánik.

- Mit jelent ez az egész? Én nem fogok odakerülni ugye? Mi van ha ez csak egy archetípus és csak a jelenlegi állapotomat tükrözi? Semmi köze a Pokolhoz igazán... nincsenek is bugyrok, ugye? Csak ennek a Dante-nak az agyszüleménye?! Mondjátok, hogy így van! Könyörgöm...

- Nyugodj meg. - simított végig Dean a hátamon, amitől csodával határos módon képes voltam újra egyenletesen lélegezni.

- Kiderítjük mi folyik itt. - erősítette meg Sam is.

- Szerintem a tűzhöz legközelebb állóval kellene kezdenünk. - vetette fel Dean.

- Az ki lenne? - vontam fel a szemöldököm.

- Ki más, mint a Pokol Királya? - vigyorodott el kényszeredetten. - Ha bugyrok vannak, arról neki tudnia kell.

- Előbb vadásszuk le ezt a valamit a táborban, utána nyomás tovább Atlanta. Egyre érdekesebb az egész. - Vázolta Sam a tervet, mi pedig egyöntetűen bólintottunk.