Eredendő bűn

A Pokol kapuja

"Én rajtam jutsz a kínnal telt hazába,
én rajtam át oda, hol nincs vigasság,
rajtam a kárhozott nép városába.
Nagy Alkotóm vezette az igazság;
Isten Hatalma emelt égi kénnyel,
az ős Szeretet és a fő Okosság.
Én nem vagyok egykoru semmi lénnyel,
csupán örökkel; s én örökkön állok.
Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel"

- Abbahagynád a verselést? - mordult rá Dean a mellette ülőre. Sam ugyanis a telóján kutatott még plusz információk reményében, de csak Dante művét tudta tanulmányozni. A gondolataimba merülve majdnem sírógörcsöt kaptam. A sofőrünk humora pedig nem tükrözte a helyzet komolyságát, ugyanis maximum hangerőn bömböltette az AC/DC - High way to Hell című számát. Ha akartam volna, akkor se sikerült volna kiverni az úti célt a fejemből. Őszintén? Rettegtem. Féltem, hogy mit fogok ott találni. Esetleg az egyetlen élő, bár sosem ismert családtagom, vagy az is lehet, hogy az új "családom" bármely tagjának halálával kell majd szembesülnöm. Ha rágondolok, hogy bajuk esik miattam, kiszaladnék a világból. Főleg Deannek...  ezen agyalva ürességet éreztem a gyomromban. 

- Megjöttünk. - állította le Dean az autót. Egyikünknek sem akaródzott megmozdulni, mire egy alak kopogtatott az anyósülés oldali ablakon.

- Crowley! - ugrott nagyon ijedtében Sam. - Ezt többet ne csináld! - nyitotta ki az ajtót. 

- Sorry Moose, csak nem lett nedves a gatyád? - nevetett a saját viccén. Nem igazán értettem a becenevet, de találónak ítéltem meg és a hajnalban történtek óta, először mosolyodtam el. 

- Elég a mókázásból. Hol az a rohadt templom? - szállt ki Dean is. Én még mindig inkább összehúztam magam a hátsóülésen és vártam, hátha ott felejtenek. Nem így történt... 

- Szexi succu-bitch, gyerünk! - hajolt be hozzám is Crowley, láttam a fiúkon, hogy megilletődve pislognak az idióta név hallatán. Mire kikászálódtam, sajnos képtelen voltam visszafogni magam, csak nem hagyhatom, hogy leribancozzon ez a vénember! Így hát a szó szoros értelmében: nyakon suhintottam. 

A srácok arcára valami rémület szerű költözött, aztán kitört belőlük a nevetés, míg a Pokol királya elképedve, ámbár igen úriember módjára viselkedett.

- Még egy ilyen és halott vagy. - mosolyodott el és fenyegetőn oldalra fordította a fejét. - Elég volt  a hahotázásból Winchester! - vágta hasba a magasabbikat, Dean erre tovább fuldoklott, de elvonszolta magát a csomagtartóhoz fegyverek reményében. Mindenkinek kiosztott párat, majd felszerelkezve megindultunk a nagy semmi felé. 

Jó darabig némán sétáltunk a pusztaság kellős közepén, aztán feltűnt az épület amit Castiel említett. Semmi különlegesség nem volt, de én is éreztem, hogy valami nincs rendben vele. 

- Idáig jöhettem. - torpant meg a Király. - Innen a tiétek, ne feledjétek! Ez a Pokol! - Csak bólintottunk egyet, majd tovább haladtunk. A kerítéshez érve egy táblát találtunk, amin az állt az összekevert betűkből, hogy "Jézus közeleg... fuss!" Ijedten hőköltem hátra. Már most hátborzongató volt az egész. 

Az út végén egy hatalmas, hófehér templom állt. A tetején lévő kereszt fordítva, a mérete tiszteletet parancsoló volt. Körülötte minden növény elszáradva, még az elvétve található fák is. 

- Nyomás! - dörrent Dean hangja, mi pedig nagy levegő után felléptünk az első lépcsőfokra. Próbáltunk bemenni gondolkodás nélkül, de az ajtó zárva volt. Egyetlen felirat volt a súlyos tölgybe vésve: