Örökké Veled

8. fejezet

A tisztelet köröm után ami elég jól sikerült, haza kocsikáztunk. Amira meg vissza ment a lovardába pihenni. Apám nem szólt hozzám a kocsi úton, sőt rám sem nézett. Azt hittem, hogy azért mert mégsem adhatja el a lovamat jó pénzért de később kiderült, hogy miért...

Másnap 11- kor kelletem fel és már senkit sem találtam otthon, csak a házvezető nőnket és az inast. Felöltöztem majd kiengedve szőke hajam beletúrtam és dobtam egy SMS-t anyunak, hogy ki megyek a lovardába. Kivettem a táskámból a kupám és az asztalomra állítottam, majd a szalagomat a szalagoknak kihelyezett helyre raktam. Ami egy fonal szál volt a falamra ragasztva. Leszaladtam a lépcsőn és felmarkoltam egy csomó répát a hűtőből. Aztán eszembe jutott, hogy anyum kimosta a sárga táskám, ezért gyorsan felszaladtam egy másik táskáért ami a vendég szobába helyezkedett el. Benyitottam a szobába és megláttam apám ágyneműjét és dolgait ott. Azt hittem a hálószobába alszik. De megvontam a vállam és betudtam azért, hogy biztos horkol. Kivettem a gardróból a táskám és már mentem is a lovardába. A bicikli úton közlekedve a város felé mentem, mert úgy gondoltam meglepem Amirát egy új csomózott kötőfékkel. Besiettem a lovas boltba és k.b egy óráig válogattam neki végül egy piros mellet döntöttem. Majd folytattam utam a lovardába, közben meg nem bírtam kiverni a fejemből a csengő hangom:

  "Far over the misty mountains cold.To dungeons deep, and caverns old.  We must away,'ere break of day.To find our long forgotten gold.The pines were roaring on the height.The winds were moaning in the night.The fire was red, it flaming spread.The trees like torches blazed with light*"  

Mikor megérkeztem a lovardába rögtön elszorult a torkom. Amira boldogan nyerített egyet amikor meglátott és a karám széléhez ügetett... De viszont ott dekkolt mellette az apám és még három ember. Gyorsan oda futottam hozzájuk, hogy megtudjam miről dumálnak. A nő aki apám mellett állt egy bunda kabátba állt és rózsaszín koktél (!!!) ruhába. Mellette a férfi öltönybe (!!) és végül egy tízen egy éves forma gyerek köztük rózsaszín kardigánba és lovagló nadrágba.

- Á itt a lányom! Ő ki tudja maguknak hozni a lovat! - húzta széles mosolyra a száját az apám

- Melyiket? - kérdeztem mikor oda értem

- Amirát...- mondta ki amitől könnybe lábadt a szemem

- Mit is mondott mennyibe kerül? - kérdezte az öltönyös fickó

- Semennyibe... - suttogtam hallhatóan 

- Az árát megbeszéljük ha már kipróbálta a kislánya! - csapta össze az apám a kezét

- AZT MONDTAM SEMENNYIBE!! - kiabáltam

- Azaz... Ár nélkül? - elemezte a hallottakat a fickó

- Azt mondtam Slenderman, hogy nem elvihető! - fordultam meg idegesen

- Nem te döntöd el! - sziszegte a fogai között az apám

- Apuciii!!! - nyafogta a kis csaj - Mikor lovagolhatok máár??

- Hamarosan! - tette a vállára az anyja a kezét

- Az én lovamon soha! - néztem le rá

- Ez a modor nem megengedett! - förmedt rám az anyja - Hozd ki a lovat! - parancsolt rám amitől az arcomba szökött a vér de nem válaszoltam semmit hanem átmásztam a kerítés alatt és Amirához léptem. Megmarkoltam a sörényét és felültem rá. Majd távolabb mentem a kerítéstől és vágtába ugratva átugrottam. 

- Ah, nagyszerű még ugrik is! - tapsoltak a "vevők"

- De még mennyire! - lépett oda hozzám az apám és belemarkolva a lábamba lehúzott a lóról amitől felszisszentem. - Nehogy elcseszd ezt nekem! Vagy nem nekik adom el hanem a vágó hídnak! - suttogta ijesztően - Menj haza most! - engedte el a karom - SEAN! - kiabálta és előjött az egyik istálló fiú a nyergesből - Nyergeld fel! - utasította Amirára mutatva