Örökké Veled

12 fejezet

A legrosszabb nap az életemben...

Ma Markal lovagoltunk ki ketten az erdőbe. Elsát Bill elhívta ma vacsizni így Elsa teljes extázisba borult ezért nem volt szívem vacsi előtt elrángatni. Meg Mark is valami ilyesmit mesélt. 

Egy nagyon avaros úton lovagoltunk lépésben ahol a napsugarak átsütöttek a sárga fák lombjait. Némán ültem a nyeregben és rá sem néztem a mellettem jövő párosra. Mark gondolom érezte, hogy valami gondom van így nem szólt hozzám. Tekintetem az útra szegezve mentem tovább előre. A kínos csend a véremig hatolt.

Ugye nem baj ha Markal megyek a sulis bálra?

Hangzott a fejembe Ann nyávogó hangja. Elsőnek nem igazán hittem el. De egyre többet láttam őket szünetben együtt. Mark mindig mosolyogva beszélt hozzá. Összeszorítottam a szám és imádkoztam azért, hogy gyorsan érjünk haza. 

- Na jó! Mi a bajod? - kérdezte Mark felém fordúlva

- Semmi...- válaszoltam

- Aha... A jó büdös francokat...- mondta halkan - Akkor legalább azt mond el, hogy velem most éppen mi a bajod.

- Semmi. - ismételte magam halkan lehajtott fejjel 

- Tudod tényleg néha nem értelek! Egyszer jó fej vagy majd hirtelen jön egy ilyen váltás és bunkó leszel! - mondta egyre hangosabban amitől gombóc keletkezett a gyomromban

- Én vagyok a bunkó? - kérdeztem - Akkor te mi vagy? - fordultam idegesen felé

- Mi? Miről beszélsz!? - kérdezte - Komolyan nem ismerlek téged ki! Mindig van valami gondod! Most éppen mit találtál ki magadnak? 

- Akkor most jól figyelj és elmondom! - mondtam meg-meg remegő hanggal- Azt hiszed vak vagyok és nem látom, hogy Ann folyton rajtad lóg? De ez még hagyján mert látom rajtad, hogy élvezed is! Tudod, hogy utálom azt a lányt! Elegem van abból,hogy folyton felveszel egy olyan arcot ami azt sugározza, hogy héj! Én egy jó fej és helyes fiú vagyok aki szabad! Aztán meg oda jössz hozzánk és elvárod, hogy úgy kezeljünk mintha te lennél a világ közepe! - mondtam ki és könny gyűlt a szemembe - Leszarom, hogy Annel mész a bálra! De legalább ezt az undorító izgatottságot töröld le a képedről amikor velem vagy!!

Mark megilletődve hallgatott majd hitetlenkedve kisöpörte a homlokából belelógó haját. 

- Ha ennyire nem érdekel akkor mi a francért vagy ilyen?? - kérdezte idegesen és ökölbe szorította a kezét - Egyáltalán akkor téged mi zavar a kis szivárvány világodon túl??

- Az, hogy egy dög vagy! - kiabáltam amitől a lovak felkapták a fejüket

- Én? Én vagyok a dög? Most az előbb mondtad, hogy téged nem zavar az, hogy kivel mikor és hol vagyok! 

- Miért pont Ann? - kérdeztem a sírás határán - Más ribancot nem találtál volna magadnak? - mondtam ki és már meg is bántam. Mark megállította Virginiát a lovát és beleharapott a szájába.

- Tudod... - vonta meg a vállát - Nem is értem, hogy mi miért vagyunk barátok! - mondta én meg nem bírtam tovább tartani és elkezdtek potyogni a könnyeim

- Ez egy jó kérdés! - töröltem meg az arcom majd Mark szemébe néztem. Akkor össze tört bennem minden. Soha sem láttam még ilyennek mérhetetlenül nagy szomorúságot és csalódottságot véltem benne felfedezni. Sóhajtottam egyet. Jöjjön az aminek jönnie kell!

- Tudod mi zavar? - kérdeztem elhaló hangon - Az, hogy beléd estem...- mondtam halkan lehajtott fejjel és éreztem, hogy a könnyeim egyre jobban hullanak

Meg sem várva Mark válaszát megfordítottam Amirát haza felé és vágtába ugratva adtam neki szárat. A barátságunknak már úgy is mindegy... De akkor miért fáj ennyire, hogy elmondtam. A lovardába érve gyorsan lenyergeltem és bevezettem Amirát a boxba. Akik ott tartózkodtak csak azt látták, hogy bőgve rohanok a biciglimhez amire felpattanva haza felé száguldok. 

Otthon beestem az előszobába és lerúgtam magamról a csizmám. Elsa éppen készülődött pont a fülébe rakta volna be a fülbe valóját amikor meglátott engem. Rögtön felmérte e helyzetet hozzám lépett és magához szorított. Leültünk a földre és még mindig a vállán sírtam. Megsimogatta a hajam majd halkan megkérdezte.

- Elmondtad neki igaz? - kérdezte halkan én meg szó nélkül bólintottam.