Örökség // Befejezett / Átírás Alatt

8. Félisteni erők és használatuk

Reggel amint kimásztam az ágyból a fürdőbe mentem és letöröltem magamról a verejtéket. Apa már rég felébredt. Nem volt valami kellemes éjszakám így olyan voltam, mint egy zombi. Luke, Dan és Becca délben indul. Én csak vártam, hogy mit fog velem megbeszélni Ellie és mikor. Annyi minden kavargott a fejemben. Én vagyok Athéné unokája kéne, hogy legyen tervem. Atlasz tartja fogva anyát? A titán aki az eget tartja? Mi az a tenger szeme? Hova mennek a barátaim meg Luke? Valahogy követnem kellene őket, de hogy? Ha elhagyom ezt a helyet, ahol biztonságos ki tanít meg harcolni? Nem nagyon értek a víváshoz. Istenem! Vagy Istenek! Még nem rázódtam bele ebbe eléggé ebbe a görög istenes dologba. Annyira izgulok úgy érzem, mintha fejest ugranék a medencébe, de nem tudnám milyen magasról. Idegesen doboltam a lábammal, miközben a fejemet a két karom közé hajtottam. Ellie könnyed mozgással belibbent a képbe és ledobta magát mellém. Erre minden táborozó tekintete minket pásztázott. Volt aki meglepődött, volt aki dühösek tűnt. Hirtelen mindenki súgdolózni kezdett.

- Mit néznek? - kérdeztem kissé zavartan.

- Magatokkal törődjetek! - morogta Ellie. - Semmi baj. - váltott át egy kicsit kedvesebb hangnembe. - Csak nem szokás más isten asztaláról ülni. De szerencsére Poszeidón nem utálom engem. - magyarázta.- Mindegy. Ma én leszek az edződ. - a szeme kajánul csillogott, mintha azt üzenné: alig várom, hogy jól elverjelek. Kissé féltem. Kaja után az arénába mentem. 5 kör az aréna körül. Milyen kedves mester ez az Ellie. Mikor visszaértem alig kaptam levegőt.

- Ez mire volt jó? - nyögtem ki nagy nehezen.

- Hogy érted? - ütötte vissza.

- Miben segít legyőzni egy szörnyet? - kérdeztem konkrétabban.

- A jelenlegi szinted alapján ha meglátsz egy szörnyet inkább fuss el ahogy tudsz. - felelte. Ez a határtalan kedvesség. - Most csinálj húsz fekvőt. A tizediknél pihenhetsz fél percet. - Nagyjából kilenc teljesen szabályosat tudtam megcsinálni. Miután kész voltam a földön hevertem. Úgy éreztem magam, mint akin átment egy úthenger, egy elefánt és egy rezesbanda egymás után háromszor. 

- Menj az ivókúthoz! - mondta Ellie. A víz tényleg segített. Már megtudtam állni a lábamon nem akartak összerogyni alattam. - Most jön a kardozás! - Először mutatott néhány új mozdulatot, majd a gyakorlatban is alkalmazhattam. Ellie természetesen elvert, bár látszott az arcán, hogy neki idegen ez a fegyver. Nem igazán tudom mi is történt. A vívópartnerem lefegyverezett, kiverte a kardot a kezemből, ami a magasba repült, majd a zuhanni kezdett és a markolatával Ellie csuklójának esett.

- Jó ég! - kiáltottam fel, mire a többiek akik még az arénában tartózkodtak is ránk kapták a tekintetüket.

- Nem tudom mozgatni. - nyögte.

- Az orvosiba viszlek. - mondtam. Járni tudott, de az arca nem azt árulta el, hogy jól van. Egy Apollónos fiú fogadott a gyengélkedőn.

- Mi történt? - tudakolta. Lesütöttem a szememet. Eltörtem Ellie csuklóját. - Hadd nézzem! - jó alaposan megnézte a sérült kezet, majd néha fel- fel pillantott rám szúrósan.

- Az én hibám. Nem vettem észre Alice kardját, ami a kezemre esett. - felelte Ellie. - Hogy bírtad te azt megemelni?

- Mindegy. Menj vissza apádhoz! Az arénába ment miattad! - mondta a srác rám nézve. Én ezzel a lendülettel el is mentem. Apa az arénában várt rám egy lavor vízzel.

- Bocsi, hogy késtem. - motyogtam. - Miért kerestél?

- Beszéltünk Kheirónnal és arra jutottunk, hogy meg kellene tanítanom, hogyan használd az erődet. - magamban káromkodtam egy kicsit. " Persze, nem elég, hogy kardozni kell megtanulnom, még ez is itt van. " - Menni fog. - próbált bátorítani. - Kezdjük valami egyszerűvel. - kinyújtotta a kezét, mire a hullámok jelentek meg a síma víztükrön.

- Pontosan mit is kéne csinálnom? - kérdeztem.

- Nyújtsd ki a kezed és gondolj a vízre! - magyarázta. - Koncentrálj! Utasításd! - a kezem megfeszült. A szemeim összeszűkültek egy kicsit. "Hullámozz! Hullámozz! " - gondoltam, de nem történt semmi. - Koncentrálj! - semmi. - Koncentrálj! - még mindig semmi.

- Koncentrálok! - csattantam fel.

- Nem kell felkapni a vizet. - mondta apa kissé sértetten. Én viszont túl feszült voltam.

- De! Én felkapom! - kiabáltam. - Tudod miért?! Mert ez hülyeség! Luke lehet, hogy az életét kockáztatja anyáért én pedig itt vagyok és aktívan szar vagyok mindenben amibe csak belekezdek! Felesleges próbálkozom, mert úgysem fog menni! - ezzel hátat fordítottam és elsétáltam.

- Lisa! Gyere vissza! - utasított, de én hátra se néztem. Egy könnycsepp folyt végig az arcomon, de gyorsan letöröltem. Nem volt semmi jogom sírni. Miután már biztos voltam benne, hogy magam vagyok megálltam.

- Alice! - összerezzentem a nevem hallatára. - Te sírsz? - kérdezte Ellie, ahogy közelebb jött.

- Nem. - feleltem elcsukló hangon. - Te mit csinálsz itt? A gyengélkedőben kellene lenned.

- Te tereld a témát! Mondd el mi történt! - a hangja határozott volt mégis barátságos.

- Semmi. Nem történt semmi. Nem vagyok képes semmire! Mindenben amibe belekezdek pocsék vagyok. Én itt bohóckodom, anya pedig szenved és nem tudok semmit se tenni. - szipogva. Ellie a vállamra tette a kezét.

- Nyugi. Nem szabad feladni. Ha gyakorolsz előbb utóbb menni fog. Amúgy se kell sokáig itt maradnunk. Van egy tervem. Ma este ellépünk. - mondta, miközben veszedelmes szirka csillogott a szemében.