Örökség // Befejezett / Átírás Alatt

16. Médea vége

- Mit tettél vele?! - ordítottam Médeára.

- Ez egy személyes ügy. Volt néhány elintézetlen dolgom az anyjával, de ez téged nem érint. Azért támasztottak fel, hogy végezzek veled. - felelte.

- Velem?

- Veled. Vagyis inkább segíts megtalálni valamit, de utána végzünk veled. - javította ki magát. Az ajtóhoz rohantam, de az hirtelen eltűnt. - Komolyan azt hitted, hogy ilyen könnyen elmenekülsz? - nevetett. - Szerintem véletlenül hívnak engem varázslónőnek? - hirtelen az egész világ örvényleni kezdett körülöttem. Elkezdtem hátrálni, de neki mentem valaminek. Én nem láttam, hogy mi az, de elkezdtem tapogatni. "Hát persze! " - hasított belém a felismerés. " Ez csak egy illúzió, ami becsapja a szememet. " Arra futottam, ahol az ajtó volt. Meg is találtam, csak az volt a gond, hogy be volt zárva. Hiába feszegettem, nem nyílt ki.

- Alice! - hallottam Luke hangját. - Alice mi történik odabent? Miért zártál ki?

- Nem én voltam, hanem egy nő aki Médiának hívja magát! - kiabáltam.

- Okosabb vagy, mint hittem. - hallottam Médea kissé gúnyos hangját a közelemből, de nem tudtam hol van. Az örvények közben borzalmas hányingert ébresztették bennem. Becsuktam a szemem, hogy legalább ne szédüljek, majd elővettem az Árapályt és vadul hadonászni kezdtem vele. - Szegény szerencsétlen kislány. - a hang irányába rántottam kardot. Hirtelen valami hangot hallottam. Hamar rájöttem, hogy betörték az ajtót. Ekkor valami elrántott és éreztem, hogy egy éles tárgyat nyomnak a torkomnak. - Egy lépést se közelebb vagy a lány meghal! - kiáltotta Médea. - Aludj! - a szemeim kezdtek elnehezülni. Kiesett a kezemből az Árapály és mély álomba szenderültem. Volna.

- Ne aludj el! - kiáltotta egy hang hirtelen. Nem tudtam kié, de ismerős volt. - Ne aludj el Alice! Nem szabad! Ébren kell maradnod! Harcolj! - lassan visszatértem a valóságba, mostmár nem volt baj a látásommal. Médea még mindig fegyver fogott a torkomnak. Az Árapály már nem hevert a földön. Lassan, észrevehetetlenül a zsebembe nyúltam és elővettem a tollat, hegyével a boszorkány felé fordítottam, majd lepöcköltem a kupakot.

- Agh! - kerekedett ki a szeme, mikor megérezte, hogy átdöftem a hasfalát. Az ötlet bevált. Elengedett és összegörnyedt, én pedig gyorsan kihúztam belőle az Árapályt. - Hasztalan! Téged elfoglak, a társaidat pedig megölöm mind egy szálig! Kapjátok el! - kiáltotta, mire az eddig ajtóban álló Luke, Jake, Dan és Cindy lassan elindultak felém, agymosott zombi módjára. Egy pillanatra elfagytam. Médea gúnyosan felnevetett, majd felköhögött egy adag vért, aminek egy része a szája szélén maradt. Sóbálványságomból a megoldás ébresztett fel. Nagyot nyeltem amiatt, ami eszembe jutott, de nem volt túl sok lehetőségem. Megfogtam mindkét kezemmel a kardot és a magasba emeltem. Amikor rájött mire készülök hátrálni próbált. - Ne! Állításátok meg! - ordította, de késő volt. Az Árapály már elindult, majd pengével előre nagy erővel a fejébe csapódott, lyukat ütve Médea koponyáján. ( Inkább nem részletezem. ) Kitágult szemekkel bámultam a halottat. A kezem remegni kezdtek és úgy éreztem, mintha a csontjaim zselatinból lennének. Elejtettem az Árapályt, majd térdre zuhantam, miközben mereven bámultam magam elé. "Mit kéne érezném? Bűntudatot? Azért mert megöletem egy közveszélyes őrültet? " Szemeim továbbra is a testet pásztázzák a torkomat szorító érzés ellenére. A hányinger küszöbén volt, de akárhogy próbálkoztam nem tudtam félre nézni.

- Lisa... Mi történt? - rázott fel Luke hangja sokkos állapotomból. Kinyitottam a számat, benyelve a levegőt, amiben beleremegett a tüdőm. - Lisa? Lisa! - tompán hallottam a lépteit, majd éreztem, ahogy a keze megérinti a vállamat. Az egész testemet zsibbadtság járta át. Lassan Luke felé fordítottam a tekintetemet.

- I... Igen. - válaszoltam, de kissé összeakadt a nyelvem. - Mi... Minden rendben.

- Istenek.... - hallottam Ellie elhaló hangját, majd azt, hogy az ágy mellé adja ki magából a legutóbbi étkezés maradékát. Luke egy zsebkendővel letörölte az arcomra fröccsöntő vért.

- Becca! - szólalt meg Dan, majd a szőke lányhoz sietett, aki a másik ágyon ült és rettegve tekintett a holttestre. Úgy nézett ki, mint aki mindjárt elájul. - Hemofóbia. Retteg a vértől. - magyarázta a fiú, ezek után felkapta Beccát és menyasszonypózban kivitte a szobából. Luke felvette az Árapály a földről, aztán a pengéről csöpögő vért egy rongyba törölte.

- Alice! Szerintem át kéne öltöznöd vagy valami, mert elég birazul nézel ki. - jegyezte meg Cindy, mire magamra néztem. A pólómból és a nadrágomból csöpögött a vér.

- O- Oké. - szólaltam meg bizonytalanul. Úgy éreztem, mintha az agyamat valamiféle köd lepné el. A többiek a válaszomat nyugtázta elhagyták a helységet. Minden mozdulatok lassú volt és erőtlen. Gyorsan éreztem magam, mint amikor reggel még félálomban készülődök az iskolába. Miután lemostam a vért a kezeimről lassan lecseréltem a véres ruhámat egy Félvér tábor feliratú pólóra és egy fekete rövidnadrágra. Az Árapályt a nadrágom farzsebébe tettem. Újonnan vörösre festett ruháimat a kezemben szorongattam, miközben kiléptem az ajtón. Luke azonnal megfogta a felkaromat, mintha nem lett volna biztos abban, hogy tudok járni. Cindy kikapta a kezemből a ruháinkat, míg Luke a csaphoz vezetett és segített megmosni a kezem. Olyan volt, mintha az agyam egy része egy másik világban lenne. Üresnek éreztem magam. Egy pórhüvelynek, ami az után maradt, hogy a lelkem egy része elszakadt a testemtől. Cindy a fodrász szekrényhez lépett, majd kivett onnan egy üveget és keresett egy lavort, bele dobta a ruháimat végül leötette a flakon tartalmával. - Hidrogén peroxid. - nézett rám.

- Gyere Lisa. Menjünk innen. - vezetett ki Luke a szépségszalonból, ahova a büdös életben nem akarok visszamenni.