Örökség // Befejezett / Átírás Alatt

10. Elindulunk

Annyira váratlanul ért, ami történt, hogy ijedtében leestem. Miután felálltam és leporoltam a ruhámat a hang gazdája felé fordultam. Egy nő állt mögöttem. Fehér bőre és barna haja volt, ami lófarokba volt kötve. Farmer gatyát és pulóvert viselt. Több szempontból is furcsa volt. Méregetett. Nem úgy, mint egy darab húst, inkább csak érdekeltem. Ami viszont leginkább nyugtalanított az az, hogy mennyire hasonlított anyára. Mégis hiányzott belőle valami. Anya kedvességet és intelligenciát sugárzott. Erre a nőre csak az utóbb volt igaz. Ekkor ugrott be.

- A...Athéné. - dadogtam.

- Na! Okos vagy te. - őszintén nem tudtam, hogy gúnyolódik e, valószínűleg azért mert annyira meg voltam lepődve.

- Mi.. Mi..Miért van i..itt? - nyögtem ki végül, mire Athéné szája mosolyra húzódott.

- Nem kell ennyire félned. Nem foglak bántani. - mit ne mondjak nem igazán győzött meg. - Tényleg nem. Az, hogy apádat nem kedvelem az egy dolog. Ha azért jöttem volna, hogy megátkozzalak már megtettem volna. De a kérdésedre válaszolva egy küldetés miatt vagyok itt.

- De én nem megyek küldetésre. -elleneztem. Közben odajött Ellie.

- Jó napot kívánok. - köszönt.

- Örvendek Elizaveta. - biccentett.

- Szerintem Athéné arra gondolt, hogy adna nekünk egy küldetést. - világosított fel Ellie.

- Ja, hogy ez így működik. - jegyeztem meg halkan. Ellie nevetett egy kicsit. - Várjunk. Nem kell ehhez valami prófécia?

- De. Van is. - felelte Athéné majd Elliere nézett, aki töprengeni kezdett. Az is küldetés ha egy isten vagy istennő, - mutatott Athénéra. - ad neked valami feladatot. Pl menj ide és hozz el valamit. - magyarázta.

- Mit kell elhozni? - kérdeztem.

- Nem mit. Kit. Megbízlak, hogy szabadítsd ki anyádat Atlasz karmai közül. - mondta, majd előhúzott a zsebéből egy Yankes baseball sapkát. - Ezt még én adtam Annabethnek. Egyszer összevesztünk, a Római- Görög háború kissé zizivé tesz minket isteneket. De végül visszatért bele a varázs.

- Milyen varázs? - tudakoltam.

- Vedd fel! - dobta a kezembe. Kissé félve ugyan, de a fejembe tettem a sapkát. Ellie eddig kárörvendő vigyorral nézte a szerencsétlenkedésemet, viszont akkor tátva maradt a szája. Értetlenül néztem rá.

- Mi történt? - vettem le a sapkát.

- Te az előbb..... eltűntél. - dadogta.

- Mi? Egész ideig itt voltam. - értetlenkedtem. Athéné kicsit nevetett. Most az egyszer Ellie is olyan értetlenül pislogott, mint én.

- A sapka láthatatlanná tesz. - mosolygott Athéné miközben visszafojtotta a röhögést. Ennyire azért csak nem lehettünk viccesek.

- Lehet, hogy csak én nem értem, de miért jobb ha kapok egy küldetést egy Istentől, mintha megszökök?

- Mert ha elszöksz leszídnak, de ha küldetést kapsz az egy jó indok. - magyarázta Ellie. - De nem kell prófécia az ilyenhez?

- Hát sok sikert. - mondta Athéné,majd  ragyogni kezdett. Ellie a szemem elé tette a kezét. Mikor levette Athéné már eltűnt.

- Mi volt ez? - tudakoltam.

- Athéné felöltötte az isteni alakját. Ha ilyenkor ránézel, meghalsz. - ő is kész volt meg én is. Felnyergeltük a lovakat. Bizonytalanul elhelyezkedtem a lovon. Biztos voltam benne, hogy neki is olyan rossz érzés, hogy egy inkompetens ember ül rajta, mint nekem a repülés élménye.

- Várjatok! - kiáltotta egy ismerős hang. Akárcsak Athéné esetében, most is sikerült leesnem a lóról. Cindy volt az és Jake. - Túrázni mentek és engem nem is hívtok? - kérdezte. Cindy kaján vigyorral a képén.

- Hallottunk mindent. - jelentette ki Jake.

- Már évek óta nem engedtek küldetésre hiányzik harc.

- Nem. - felelte Ellei.

- Légyszi Alice! Fogd a pártom! - fordult felém összetett kezekkel.

- Félre ne értsd Cindy, de így egy nagy szörny csalivá válunk. - szólt közbe Ellie.

- Szükségetek lesz rám. Király vagyok. - erősödött Cindy.

- Jó harcosok vagyunk. - válaszolta Ellie.

- Öhm! Én nem. - jegyeztem meg.

- Majd Cindy kiképez. - javasolt Jake.

- Én benne vagyok. - szólaltak meg Cindy.

- Akkor meg van beszélve. - jelentettem ki.

- Nekem nincs túl sok beleszólásom, ugye? - sóhajtott Ellie.

- Nincs. - feléltük egyszerre. Mivel minden lóra két ember jutott, így én szerencsére fel lettem mentve az irányítás terhe alól. Néhány órányi repülés után, ami alatt nem tudtam, hogy rettegnek vagy inkább megfaggyak a hideg szél miatt, elértünk Philadelphiába. Mivel a tábor csak a vasútállomásig vitte el ( spóroltak a benzinen?) Lukeékat, így arra jutottunk, hogy valószínűleg vonattal mennek tovább és Philadelphiában át kell majd szállniuk. 

- Állj! - ez Cindy volt.- Hogy leszel észrevétlen?

-Azt bízd rám. - kacsintottam Elliere, aki azóta mióta Athéné azt mondta, tud valami próféciáról nagyon hallgatag lett. Mikor már közel voltam sátrukhoz fejembe csaptam a láthatatlanná tevő sapkát. A sátorba nem találtam semmit csak egy zacskó chipset ami jól jött nekünk mert a kaját a táborban felejtettük. Felvettem a csomagot és mentem ki nyugisan, mikor meghallottam valamit. Becca mondta.

- Nagyon nincs kedvem felmenni a Tam- hegyre. San Francisco amúgy is tele van szörnyekkel.

- Mi se szeretnénk oda menni, de kell. - ahogy tudtam rohantam vissza. Egyszer kétszer eltévedtem, de végül visszaértem a többiekhez.

- Tudom mi az úticéljuk. - mondtam izgatottan. - San Franciscóban mennek a Tam - hegyre. - mindenki komor lett. Ezt úgy is láttam, hogy csak a Hold világított - Mi van szellemet láttátok? - kérdeztem viccelődve, de nem díjazták a poént.

- Alice! Tudod mi van a Tam- hegy tetején? - kérdezte Cindy. A hangja halk volt és elhaló. Mintha már a név kiejtésétől is félne.

- Nem. - ráztam a fejemet.

- Azon a hegyen volt a titánok székhelye vagy mije - magyarázta.

- Fingom sincs miről beszélsz. - mondtam.

- Két titánháború volt. Az első már több ezer éve volt, a második csak már évtizede. A szüleid is harcoltak benne. A lényeg, hogy a romok ott vannak és Atlasz is. - magyarázta Cindy. Ahhoz képest, hogy Árész gyerek nekem úgy tűnt igenis félt. Nem tudom még, hogy miért, de meg fogom tudni.