Örökség // Befejezett / Átírás Alatt

4. Felmérnek

- Én Alice vagyok. - mutatkoztam be.

- Igen Percy Jackson és Annabeth Chase lány. Ne is húzzuk tovább az időt! - mondta, majd a kezembe nyomott egy ceruzát és egy rajzlapot. -Most rajzold le! - mutatott egy tájképre, majd fél perc múlva megfogta a vállamat és elfordított. Kicsit meglepődtem, de elkezdtem papírra vetni a képet. A ceruza gyorsan járt a kezemben. Mikor kész lettem Daniel felé nyújtottam. Érdeklődve szemlélte a művet. - A kézügyességed jó, ahogy a memóriád is.

- Köszönöm. - mondtam.

- Amúgy hívj Dannek. - egész jó fejnek tűnik. - Hogy állsz a görög nyelvvel?

- Mivel hogy állok? - akartam kérdezni, de rájöttem, hogy minden egyes szavát értettem a kérdésnek és, hogy ugyanazon a nyelven válaszoltam. - Ez meg mi a szar volt?! - kiáltottam kissé kiakadva. Rebecca elnevette magát.

- Ógörög nyelvről beszélt. - szólalt meg végül a hasát fogva. - Tudod, az istenes dolgok meg minden miatt az agyad félig az ógörögre van beáll, így tudsz beszélni a nyelven és a diszlexiád ellenére tudsz olvasni is.

- Óó... - motyogtam. - Várj! Honnan tudod, hogy diszlexiás vagyok?! - erre már Dan is röhögni kezdett, Becca pedig már majdnem a földön fetrengett.

- Mi... Mi... - próbálkozott megszólalni. - Minden félvér diszlexiás. - nyögte ki a nagy fuldoklás közepette. Értetlenül Dante néztem.

- Igazat mond. És ADHD- sek is vagyunk. - egészítette ki a szőke lány mondandóját.- Na! Most nézzük a fegyverforgatást.- javasolta, miután abbahagyta a nevetést. Felvette egy kardot a földről és odadobta nekem. Beálltunk a pálya közepére. Nekem rontott. Teljesen le voltam sokkolva. Azt hittem figyelmeztet vagy ilyesmi, de nem. Egyszerűen lebénultam. A testem meg volt feszülve, mintha azt hinném, hogy láthatatlan leszek attól, ha nem csinálok semmit. Csak meredten figyeltem, ahogy egyszer közelebb ér. Az utolsó pillanatban sikerült félre állnom, így a támadás ami az oldalamat érte volna célt vétett. Fel akarta emelni a kardját, de ellen tartottam. Éreztem, ahogy a karizmaim megfeszülnek és a csuklóimat enyhe fájdalom járta át. Dan kihúzta a fegyverét az enyém alól, így elvesztettem az egyensúlyomat és előre tántorodtam. Ő pedig a szívem elé helyezte a kardot.

- Nem voltál rossz egy kezdőhöz képest. A reflexeid jók, de lassan reagálsz. Viszont izmosabb vagy, mint amilyennek látszol, ami jó hír. Szükséged lesz rá. - mondta a barna hajú fiú. - Most megyünk íjászkodni.

- Öhm... Izé.... - nyöszörögtem. - valaki megtudná mutatni, hogy ezt mégis hogyan kell használni? - a kérdésre Becca mellém sétált, a kezébe vette az íját, elővett egy nyilat, amit szépen be is pozíciónált és ki is lőtt. Ez után Dán a kezembe nyomott egy hasonló eszközt és egy nyílvesszőt. Hát... Maradjunk annyiban, hogy az íjászkodás sokkal könnyebben tűnt, mint amilyen.

- Feszítsd meg jobban. - mondta Becca. - Még jobban, még... - ezt addig folytatta, amíg a fegyver annyira megfeszült, hogy azt hittem eltörik a kezemben. Végül kilőttem a nyilat, ami művészi kecsességgel nem talált célba. - Próbáld meg még egyszer. - bíztatott Becca. Mikor viszont már a hatodik alkalommal se sikerült még a céltábla közelébe se találnom abba hagyhattam. - Úgy tűnik az íj nem a te fegyvered. Próbáljuk meg a tőrt. - ezzel lerakta az íját a földre és előhúzott egy tőrt a nadrágjából. Dan felém dobott egy másikat amit nagy szerencsémre elkaptam. - A tőr igazából akkor szokott előtérbe kerülni, mikor a karddal való harc nem lehetséges. - magyarázta. - Bár igazából a lányok többsége ezt használja, mert könnyebb, mint a kard. De könnyű hibázni vele, mert rövid. - közelebb jött hozzám és gyorsan a gyomrom felé szúrt. Szinte nem is volt időm reagálni. - Legtöbbször szúrásra használjuk.