Örökség // Befejezett / Átírás Alatt

1. Nem mindennapi napom

Úgy kezdődött, mint minden átlagos nap. A bátyám Luke hideg vizet spriccelt az arcomba.

- Luke menj a francba! - mérgelődtem.

- Végre felébredtél. - mondta gúnyosan, majd kiment a konyhába. Általában ha Luke nem is piszkálni akkor is hulla vagyok reggel. Vállig érő  göndör hajamat összefogtam egy copfba, amennyire tudtam, mert nyár volt és elviselhetetlen számomra kibontott frizurával. Emellé felvett egy rövidgatyát, egy kékes pólót és a kedvenc szürke pulcsimat. Mivel a reggeli órák számomra elég sietősek a lehető legkézreesőbb ételt választottam: csokismüzli tejjel.

- Ugye tudod hogy ez nem egészséges? - pampogott Luke.

- Ugye tudod, hogy ez nem egészséges. - motyogtam morcosan.

- Hisztis liba.

- Antiszoc stréber.

- Nem vagyok antiszociális.

- Nem. Csak seggfej.

- Lisa vigyázz a szádra! - szólalt meg anyu.

- Én csak az igazat mondom. Nem csoda, hogy nem akar senki veled lógni. Unalmas vagy, mint a dokumentum film a korallok éjszakai életéről. - jelentettem ki, majd a számba vettem egy kanál müzlit.

- Nem vagyok unalmas vannak barátaim csak a.... - elhallgatott, mert anya gyilkos tekintettel meredt rá.

- Mondj amit akarsz úgyse léteznek. - forgattam a szemeimet.

- Én legalább tudok olvasni. - a szemem tikkelt egyet, majd az öklöm egy jól irányzott csapással találkozott is az arcával. Végül az asztalon fetrengve rúgtuk és ütögettük egymást. Már majdnem olyan volt mint a tévében, mikor anya szétválasztott minket.

-Azt mondta stréber vagyok. - nyavalygott.

- Ő meg a diszlexiámmal piszkál állandóan. - érveltem.

- Elég legyen gyerekek. Nem szeretnék újabb asztalt venni. Ugye drágám? - nézett apa felé, aki éppen belealudt a reggelibe. - Percy Jackson! - kiáltott rá.

- Ja! Mi van? - riadt fel apa.

- Éppen azt meséltem a gyerekeknek, hogy nem akarunk megint új étkezőasztalt vásárolni. Van valami hozzáfűznivalód? - vonta fel a szemöldökét anya azzal az arckifejezéssel, amitől még én is halálra rémülök.

- Ja. Nem nem. - mondta apa és az asztalra dőlt. Anya a homlokát fogta. Igazából sajnálom, hogy mi vagyunk a gyerekei. Anyu.... Hát.... Képzeljétek el a tökéletes anyát, aki szereti a gyerekeit, de nem vájkál folyton az életükben, dolgozik, de nem hanyagolja el a családját, a férjével főz mos takarít és ezek mellett még ki is viszi a gyerekeit a suli elé. Meg van? Na ő az én anyám. Sokszor komolyan sajnálom amiért olyan gyerekekkel veri a sors, mint mi. Miután a reggeli drámának vége lett beültünk a kocsiba. Egyfolytában versengés folyik, hogy ki üljön az anyósülésre, amiből mindig Luke kerül ki győztesen, de ma én nyertem. Beléptem a suliba és a terem felé vettem az irányt. Hallottam, hogy néhány ember összesúg mögöttem. Hát igen.... Általánosban sikerült kivívnom magamnak a "fura gyerek " címet, akit mindenki piszkál. A padtársam Nora volt az egyetlen, aki nem rajtam köszörülte a nyelvét.

- Tanárnő! Alice telefonozik! - kiáltotta valaki a hátam mögül. Igaz volt. Mentségemre szóljon, Mrs. Nelson nyelvtanórája a világ legunalmasabb dolga, képtelenség kibírni telefonozás nélkül.

- Nem igaz tanárnő! - kiáltottam, miközben észrevétlenül a táskámban csúsztattam az eszközt.

- Gyere ki Jackson! - intett a vén szatyor. Utálom Mrs. Nelsont és nyugi ő se kedvel engem. - Ha valóban a telefonozással voltál elfoglalva bizonyára ki tudod elemezni a következő mondatot. - mutatott a táblára. - Az ágrajzot is rajzold fel. - a kezem remegett, hogy kivettem a  krétát a kezéből. Lassan minden szót megnéztem és betűről betűre összeraktam őket. Először elég furcsa dolgok jöttek, ki de végül már tudtam mi van odaírva: Figyelmen kell az órán, hogy ne legyenek rossz jegyeim. Fogamat csikorgatva vádoltam magamban a tanárnő édesanyját prostitúciós tevékenységgel.- Sétálj vissza a helyedre! Úgy látom ez a feladat meghaladja a képességeidet. Elégtelen.- jelentette ki.

- De.... - akartam ellenkezni.

- Esetleg nem értesz egyet?- kérdezte cinikusan. - Beírhatok még egy egyest. Ha jól tudom még egy egyes és megbuksz. - Nem mertem megszólalni. A jegyeim nyelvtanból katasztrófálisak voltak. A kettest is nehéz harccal vívtam ki. Ha beír egy egyest megbukom. Megalázva sétáltam a helyem felé. A kezem ökölbe szorult. Elöntött az indulat, ahogy magamban azon a top 5 cifra káromkodáson gondolkodtam, amit a mélyen tisztelt tanárnő fejéhez akartam vágni. Hirtelen a radiátor vezetékei elrepedtek és kispriccelt belőle a víz. Majd a locsoló is beindult, mintha tüzet érzékelt volna. Mindenki rohant ki a teremből. Csak kint vettem észre, hogy nem lettem vizes.

- Alice Jackson! - Mrs. Nelson fortyogott a dühtől. - Az igazgatóiba! Felhívom a szüleidet! - ordibálta. Én mentem a jól ismert irányba. Olyan sokszor voltam már itt, hogy a váró minden szegletét ismertem. Már többször is behívták a szüleimet, de az utolsó pillanatban mindig sikerült bizonyítani az ártatlanságomat. Például tavaly majdnem kirúgtak mikor kiderült az igazgató számára, hogy nem az én hibám, ha rám támadt egy ideg beteg őrült. Ehhez mennyi ész kell. Leültem az egyik székre és vártam. Körülbelül 5 perc múlva kinyílt az ajtó.

- Alice Jackson, ugye? - kérdezte az új igazgató, aki még nem ismert olyan közelről, mint az előző. A hatvanas éveiben járó, kopaszodó férfi volt. Öltönyt viselt, ami látszott, hogy nem a sörhasához lett méretezve. A feje tetején lévő három hajszállat gondosan bezselézve lelapította, mintha az bármit is számítana. - Az elődöm már mesélt magáról. - nézett rám szúrósan a gügülszemeivel. Az asztalával szemben két szék volt. Én vonakodva elültem az egyikre. A pasi rettenetesen taszító volt és az irodája is furcsa szagokat árasztott. Nagyon erőlködnöm kellett, hogy nem üljön ki undor az arcomra.

- Mrs. Nelson küldött. - magyaráztam. - Nem igazán tudom milyen indokból.

- Nem tudja milyen indokkal? - vonta fel a szemöldökét. - Maga a legszerencsésebb ember, akit egész életemben láttam. Az elődöm már hétszer akarta kicsapni magát, de valahogy mindig megúszta. Az ő elődje ötször találkozott magával itt. - minden egyes szónál egyre közelebb hajolt hozzám az asztalára támaszkodva, egészen addig, amíg már éreztem a lehelletét az arcomon. Lassan hátrébb húzódtam, mikor rájöttem, hogy.... Megszagolt. Hirtelen anyu esett be az ajtón a lehető legjobb pillanatban, megszakítva az igazgató perverz közeledését.

- Jó napot. Mi történt? - tudakolta anya. Más anyukája biztos őrjöngene ha behívják az iskolába, de anyu a már tizenkétszer volt itt, szóval nem volt dühös vagy ilyesmi. Egy szórakozott mosoly terült el az arcán, a szemében pedig egy cseppnyi aggódást fedeztem fel. Az igazgató felállt és anyához sétált.

- Üdvözlöm. Robert Park. - nyújtott kezet az igazgató. Anya elfogadta és bemutatkozott.

- Annabeth Chase. Alice anyja. - a igazgató hirtelen elfordította anya kezét és megcsókolta. Anyu arcára azonnal kiült a sokk. Főleg mikor meglátta, hogy a férfi megszagolta őt. Felém fordult és tátongott valamit, de nem tudtam kivenni mit.

- Örülök, hogy megismerhettem. - mosolygott furcsán az igazgató. Csak ekkor vettem észre, hogy másik keze a kabátja zsebébe csúszik. De Park igazgató elengedte. A mozdulat, amibe belekezdett befejezetlen maradt. A férfi elém sétált. - Mrs. Nelson mindjárt ide fog érni és tájékoztatni fog arról, hogy mi is történt. - amint ezt kimondta felém nyúlt és megragadta a nyakamat.