Örökség // Befejezett / Átírás Alatt

9. Széttrollkodják a szökésünket

Ellie leült a fűbe és elkezdte magyarázni a tervét. Ami nem volt túl  bonyolult. Éjfélkor találkozunk, lekötünk néhány pegazust, majd követjük Beccáékat amennyire tudjuk. Ebben csak egy bökkenő volt: Nem tudok lovagolni. Így a nap hátralévő részét azzal töltöttük, hogy ezt a csorbát kiküszöböljük. Hát... Mit ne mondjak... Eléggé nem ment. Az első próbálkozásnál, mikor a ló felszállt annyira bepánikoltam, hogy azonnal a ledobtam magam, Ellie pedig röhögő görcsben tört ki. Másodszorra már a nyeregben tudtam maradni, de még mindig annyira féltem, hogy szó szerint nem bírtam megmozdulni, ami végül eléggé nehézkessé tett a leszállást.

- Te a lótól félsz, a mozgástól vagy a magasságból? - kérdezte Ellie.

- A magasságtól. - vágtam rá.

- Hát kénytelen leszel megszokni a magasságot, mert ezen kívül elég kevés közlekedési módot tudok.... - magyarázta Ellie, de hirtelen félbe szakították.

- Lisa! - kiáltotta Bius. - Gyere! Luke most indul el!- mind a hegyre mentünk. Luke, Dan és Becca ott álltak a fenyőfa alatt. Beccát a fiúk ölelgették, Dant Ashley búcsúztatta. Szegény srácon látszott, hogy inkább lenne öngyilkos, minthogy tovább ölelte azt a libát. Bár én is inkább ugranék a szakadékba. Luketól csak én, apa meg Bia köszöntünk el. Más körülmények között visszautasítottam volna, de most tudtam, hogy veszélyes helyre megy, így lehet nem tér haza. Nagy levegőt vettem és megöleltem. Nem sokáig, de ez is zavarta. Luke-al nem voltunk a legjobb testvérek. Mindig civódtunk. Bia sokáig azt hitte utáljuk egymást, pedig nem igaz. Mi ilyen testvéri szeretet elven működünk. Tudjátok. Én addig oltom ameddig csak akarom, de ha valaki piszkálja annak velem gyűlik meg a baja. Ez tökéletesen ráillet a kapcsolatunkra. Szóval.... A könnyes búcsú után vissza mentem gyakorolni. olyan jól ment, hogy estére egészen kimerültem. Be kellett állítanom egy ébresztőt este 11- re.

Mikor kivert az óra az ágyamból a nagy lendületemben elfejeltem az emeletes ágy másik felét. A hajamat vakarva kikeltem és lenyomtam az órát. Sajnos erre nem csak én, hanem apa is felébredt, amit nem értek, mert egész eddig arra se kelt volna fel ha ágyút sütnek el a füle mellett.

- Lisa! Hova mész? - kérdezte ásítozva.

- A vécére. - hazudtam.

- Hátizsákkal? - vonta fel a szemöldökét. - Te szökni akarsz? - kérdezte.

- Nem. - feleltem röviden.

- Kérlek ne nézz hülyének. - ez kicsit olyan most, mint anya. Felgyorsult az észjárása. Általában fél perc amíg leesik neki a dolog. Addig gyorsan kereket oldhatok. - Figyelj! Nem leszek képmutató. Én is szöktem már meg. - annyira meglepődtem, hogy csak pislogni tudtam. Vártam a szokásos fejmosásra, de az elmaradt. A zsebébe túrt és kihúzott egy golyóstollat belőle. - Lisa! Ezzel védd meg magad! Biztos vagyok benne, hogy jó szolgálatot fog tenni. - mondta, majd a kezebem adta a tollat.

- Apa! - vettem nagy levegőt. - Nem akarok hálátlan lenni, de ez egy toll. Mit csináljak ha egy szörnnyel állok szemben. Írjak rá csúnya szavakat? - sóhajtott egyet.

- Vedd le a kupakját! - én nem figyeltem rá. El voltam foglalva.

- Ez egy toll apu. Vagy én vagyok vak? Komolyan ez itt egy toll. - kivette a kezemből és levette a tetejét. Elkezdett nyúlni és az íróeszközből egy bronzkard lett. - Ez nem toll. - nyögtem. Apa nevetett.

- Látnod kéne az arcodat. - megfogtam a kardot. Nem olyan volt, mint a többi. Könnyebb volt fogni Éva kezembe állt.

- Már csak egy apróság van. - mondtam. - Én mindent elvesztek. - apu csak mosolygott.

- Nyugi. Ez vissza fog térni a zsebedbe. - engem nézett. - Dobd el! - feleszméltem. Bedobtam a szoba sarkába. Vártam egy icipicit, majd a zsebem mélyére nyúltam. A toll ott volt.

- De ez nem a te kardod? - néztem apára.

- De igen. Tudod. Ha megtalálod a saját fegyvered érezni fogod. - magyarázta. - A kezedre fog állni. A kard neve Árapály. Sok kalandon ment velem keresztül. - azt se tudtam, mit mondjak annyira meg voltam lepődve. Ezek után megölelt. - Próbálj vigyázni magadra!

- Szia Apa! - "Most elhagyom ezt a biztonságos helyet, ami tele van csupa kedves emberrel. Megéri ez? Amint felmerült ez a gondolat a fejemben arcon csaptam magamat. Hogy kérdezhetsz ilyet Lisa?! Anyát fogva tartja egy csomó szörny részben miattam és benne felmerül egy ilyen önző gondolat? Persze, hogy megéri. Négyen kockáztatják az életüket anyáért és meg kimaradnék? Hogy van ehhez pofám? Komolyan kezdek undorodni saját magamtól. " - a belső monológomból Ellie zökkentett ki azzal, hogy:

-Alice. Nem akarok kötekedni, de h a táskád? - gyorsan visszamentem, mert bent felejtettem a hátizsákomat. Ellie csak nevetett. Én eközben mentálisan készültem a lovaglásra. "Most nem szabad elszúrnom. "  Felnyergeltem a lovat és éppen felültem volna, mikor megszólalt egy ismeretlen hang a hátam mögött.

- Szökés?