the babysitter [bts V]

13

Fogalmam sincs, hogy a szüleim hogyan rendezték le a dolgokat, amíg én a szobámban telefonáltam, de amikor elindultunk a reptérre a nővérem és Tommo elé, már mindketten mosolyogtak, jókedvűek voltak és úgy tűnt, tökéletes köztük a harmónia. Mintha semmi sem történt volna. Talán ez is volt a céljuk: fenn tartani a boldog házaspár látszatát, nehogy Esther bármit is meg tudjon. Jó kislány lévén én meg persze nem is szándékoztam neki kitálalni, szóval kicsit furcsállva, illetve nehezen, de végig néztem, ahogy a szüleim eljátszák magát a tökéletességet. És ami a legrosszabb, hogy ezt már a kocsiban elkezdték. Szinte felüdülés volt, amikor végre a reptérre értünk, és kicsit el tudtam tőlük szakadni. Előrébb mentem, abba az irányba, ahol Estherék gépének utasai leszálltak. Összefont karokkal álldogáltam és figyeltem, mikor látom meg a nővérem szőke fejét. És amikor végre megláttam, valami leírhatatlan boldogság fogott el. Körülbelül egyszerre pillantottuk meg egymást, és abban a pillanatban rohanni kezdtünk egymás felé. Mint valami béna filmben. Egyikőnk se törődött a rengeteg emberrel. Csak egymással foglalkoztunk, és azzal, hogy hosszú idő után végre újra együtt lehetünk. Természetesen mikor egymáshoz értünk, egyből a másik nyakába borultunk. És ekkor éreztem meg igazán, mennyire hiányzott már.

- Úristen, hugi, el sem hiszed, mennyire jó megint megölelni téged - suttogta a fülembe, miközben olyan szorosan ölelt, mint még eddig soha életében. Talán nem is volt még ilyen hosszú az az időszak, amikor nem találkoztunk.

- Nagyon hiányoztál, Esther - mondtam nevetve. Szörnyen boldog voltam.

- Te is nekem - szipogta Esther, amikor el tudtunk szakadni egymástól. Elnevettem magam, látva, hogy a nővérem komolyan sír örömében. Közben megérkeztek a szüleink, illetve Tommo is.

- Esther, még csak most értünk ide és már sírsz is? - kérdezte utóbbi, mikor mellénk ért, majd átkarolta a nővérem vállát.

- Mert végre itt vagyok ezzel a kis tüneménnyel - magyarázta neki Esther. - Annyira hiányzott már.

- Meg tudom érteni, Nadine még nekem is hiányzott - mosolyodott el Tommo, majd hozzám lépett és ő is megölelgetett. Én mondtam hogy jófej. Eközben persze anyuék is jól agyonszeretgették idősebbik lányukat.

Miután a cuccaikat is sikeresen összeszedték, beültünk a kocsiba, és szépen hazaautóztunk. Esther most is formában volt: egész úton csak mesélt, talán még levegőt sem vett. Mindenki mosolyogva hallgatta élménybeszámolóját, mind a kocsiban, mind otthon. A nővérem tipikusan az olyan emberek táborát erősítette, akiket mindenki szeret. És annak ellenére, hogy irtó sokat tud fecsegni, mégis örömmel hallgatod, mert érdekel. Nem tudom, hogy van ez, illetve hogy miért csak neki jutott ez a tulajdonság. 

Miután lepakoltak nálunk, apa a nappaliban valami borról kezdett előadást tartani Tommonak, aki ezt figyelmesen hallgatta, miközben az üveggel szemezett. Tommo köztudottan hatalmas borkedvelő, és ezt apa díjazza a legjobban, hiszen ő is eléggé oda van az italért. Úgyhogy igen, ők ketten mindig el vannak ezzel a témával. Anya eközben még a konyhában ügyködött, Esther pedig a (régi) szobája felé vette az irányt. Habozás nélkül követtem. Muszáj volt vele beszélnem négyszemközt is. 

- Na mi a helyzet az udvarlókkal? - kérdezte vigyorogva egyből.

- Ne már, anya elmondta Jungkookot is? - nevettem el magam, majd követve a testvérem példáját, lehuppantam az ágyra. 

- Igen, és elég szomorú, hogy tőle tudom meg, hogy randizni voltál - rázta meg a fejét rosszallóan. 

- Személyesen akartam mesélni, ne haragudj! 

- Nem haragszok, de akkor most azonnal mesélj! -  nézett rám izgatottan. Ismét elnevettem magam, majd bele kezdtem a sztorizásba. Egészen az elejéről, hogyan lettem jóba Tae-vel, majd hogyan ismertem meg Jungkookot.  A nővérem végig figyelmesen hallgatott. 

- Na és melyiknek áll jobban a szénája? - vonta fel a szemöldökét.

- Esther... Ez... Jungkookkal randiztam, Tae meg köbö a legjobb barátom. 

- Ühüm - bólogatott. - Nem jó, ha valaki ennyire tökéletes, de az sem, ha rossz fiú. Mindkettő kockázatos. Ha engem kérdezel, az aranyközépút kéne. Kicsit ebből, kicsit abból - kacsintott. 

- Hát, Tae-t megismerheted ma, ugyanis miattad nem tudtam elvállalni Yon felügyeletét, szóval átjönnek - sóhajtottam. 

- Hogy mi? - Esther a kijelentésem után teljesen bezsongott. Látni lehetett, mennyire izgatott. Alig várta, hogy megismerje Tae-t. Persze, érthető, talán az ember így reagál, ha a béna kis hugiját végre megkörnyékezi egy fiú. Még hozzá nem is akármilyen fiú. 

Ezek után visszamentünk persze a többiekhez. Hiába vártam már napok óta a nővéremék érkezését, most annyira nem kötött le Esther fél éves beszámolója. Más járt az eszemben, és egyfolytában a telefonomat néztem. És mintha ezt az a bizonyos valaki, megérezte volna, abban a pillanatban jelzett a telefonom, hogy hoppá, üzid jött. 

Tae: na várod már, hogy menjek?😊😘

Tae: *menjünk?😇😇😇

Én: haha😆

Én: nem vagy ám akkora szám

Tae: igazán?😏

Én: sőt, mondhatnám, hogy semmi extra😏😏😏

Tae gépel...

- Öhm, Nadine, kaphatnánk egy kis figyelmet? - köszörülte meg a torkát a nővérem. 

- Mi? - kaptam fel a fejemet, majd látva, hogy a nővérem milyen komoly fejet vág, leraktam a telefonomat, és nem vártam meg, mit válaszol Tae. - Ja persze -e  erőlétettem magamra mosolyt.

- Szóval - kezdett bele Esther, miközben Tommo a kezéért nyúlt. - Nem ok nélkül látogattunk haza. Mint tudjátok, Tommo és én már négy éve együtt vagyunk, együtt élünk és nem tervezzük, hogy valaha is külön válnak az útjaink. 

- És arra gondoltam - vette át a szót Tommo, - hogy bakker, én megtaláltam életem párját. Hogy Estherrel megfogtam az isten lábát. Eszméletlenül szeretem - mondta, miközben le sem vette a szemét a nővéremről.

- Az évfordulónkon Tommo elvitt Bora Borára, ahol egy romantikus hetet töltöttünk, mint tudjátok. Viszont, amiről nem volt szó, az az, hogy...

- Megkértem a kezét. Összeházasodunk! - mondta ki Tommo, mire mi mindhárman döbbenten néztünk rájuk. Persze nem tudom, mit vagyok ezen meglepődve, eléggé várható volt, de már több, mint egy hónapja annak, hogy Bora Borán voltak. Hogy tudták ezt eddig titokban tartani?

- A kislányom férjhez megy? - kérdezte anya, aki minden bizonnyal igencsak elérzékenyült. 

- A kislányod utt ül melletted - nevette el magát Esther, rám utalva. Na nem mintha anya most ezzel törődött volna. 

- Gratulálok, fiatalok, ez igazán remek hír! - vigyorgott apa, akinek kellett egy kis idő, hogy felfogja a dolgot. Tipikus apa. 

- És mikor lesz az esküvő? - kérdeztem én.

- Kettő és fél hónap múlva, Velencében. 

- Hogy mi? - kérdeztük kórusban anyával és apával. Na, ez viszont nem volt kiszámítható. Ilyen hamar és ráadásul ilyen messze? Mármint, tök jó, hogy összeházasodnak, de tényleg az, hogy ennyire hamar? Én a helyükben biztosan vártam volna egy évet, ők meg már két és fél hónap múlva házasok lesznek. Na meg mi az, hogy Velence? Kizártnak tartom, hogy ők ezt két és fél hónap alatt le tudják szervezni. Meg az is oké, hogy Tommoék elég gazdagok (khm, lásd nyaralás Bora Borán), a nővérem is jól keres Franciaországban, de ez egy vagyon lesz. Még nekem is fáj belegondolni, mennyire drága lesz.

- És ezt mégis hogy gondoltátok? - csattant fel egy kicsit apa. 

Ebben a pillanatban csengettek. A sokkos állapotból illetve a kissé fagyott hangulatból én tértem észhez elsőnek. Az órára pillantottam. Hát persze, Yon és Tae. Hát persze, hogy épp a legjobbkor. 

na helo babák! tudom, késtem ezzel a résszel, és nem is lett annyira izgi, de igyekszem a továbbiakban fellendíteni a sztorit. a késést meg nézzétek el nekem, tönkre ment a lapitopim, szóval elég nehézkes volt írnom. mindenesetre, köszönöm, hogy még velem vagytok. hatalmas puszi.💗💗