the babysitter [bts V]

23

#Nadine szemszöge

Arra ébredtem, hogy a beszűrődő napfény egyenesen az arcomba süt. Ahogy pedig kinyitottam a szemeimet, Tae-vel találtam szemben magam, aki egyik karjával a derekamat ölelte. Fogalmam sem volt arról, hogy hol vagyunk és egyáltalán miért aludtam összebújva Tae-vel. Ráadásul mindketten fehérneműben voltunk. Ijedten ültem fel az ágyon. Ekkor éles fájdalom nyilallt a fejembe. Oh, talán ezt hívják másnaposságnak?

Óvatosan levettem magamról a nyugodtan szuszogó Taehyung kezét, majd kimásztam az ágyból. A fejem továbbra is sajgott, és ahogy felálltam, el kezdtem szédülni is. A ruháink szanaszét hevertek a földön. Az állapotomhoz képest gyorsan felöltöztem, majd egy hang nélkül kimentem a szobából. Ekkor tudatosult bennem, hogy még mindig Roland Silváék házában vagyok.

Elindultam lefele a konyhába, hogy ihassak egy pohár vizet, mert úgy éreztem, hogy már napok óta nem is ittam semmit. Teljesen ki voltam száradva. A földszintre leérve kissé megnyugodtam, hogy nem csak mi töltöttük itt az éjszakát: a nappaliban lévő kanapén ott aludt Dawn és az egyik focista srác, azt hiszem Max, aki Roland legjobb barátja. Rajtuk sem volt sok ruha. Egyenesen a konyha felé mentem, és igyekeztem nem felébreszteni őket. De a konyhában sem voltam egyedül. Egy lány tevékenykedett a pultnál, de háttal állt nekem, így a gyönyörű, szőke hajzuhatagán kívül nem láttam belőle mást.

- Jó reggelt – köszöntem oda neki, kissé rekedten. A lány megfordult, de még így sem tűnt ismerősnek. Mindenestre mosolygott rám.

- Uh, elég rosszul festesz... Ülj csak le, töltök neked vizet! – mondta aztán kedvesen, míg én megfogadva tanácsát, leültem. Fél perc múlva már hevesen kortyolgattam az elém rakott vizet.

- Egyébként Carlo Silva vagyok, Roland nővére. A buli vége felé már én is itt voltam, de nem tudom, hogy találkoztunk-e – kezdett csevegni a lány, akit ezek szerint Carlonak hívnak és bizony ennek a háznak a lakosa. – Gondoltam hazajövök, csekkolom, megint milyen bulit ütött össze az öcsém, hát erre természetesen körülbelül öt percet tudtam jól érezni magamat, aztán vinnem kellett egy lányt detoxra. Persze, nem maradtam ott vele, odahívtam a szüleit, hazajöttem, aztán beszüntettem a bulit. Csak a szokásos pár ember maradt itt.

- Mi? Komolyan detoxba kellett vinni egy lányt? – néztem elkerekedett szemekkel, mire Carlo csak bólogatott. – Ne már, ez nagyon gáz.

- Na és te? Nem láttalak még.

- Oh, bocsánat – nevettem el magam, majd a kezemet nyújtottam felé, - Nadine Hastings.

- Azt tudom ám, hogy te voltál fenn Tae-vel. És csodálkozom egyébként, hogy te előbb lejöttél. Általában ő jön le előbb, és simán faképnél hagyja a partnereit. Szóval, mi van veletek?

Ahogy feltette a kérdést, egyből elsápadtam. Mert hiába akartam választ adni, egyszerűen nem találtam. Nem tudtam, mit mondhatnék, hiszen arra sem emlékeztem, mi történt tegnap este. Az utolsó dolog, amire emlékszem, hogy az In the name of love című slágerre smárolunk, aztán innentől fogva teljes homály. Csak pár kép villant fel, például hogy az ágyon fekve csókolózunk, de ebben nem voltam biztos, hogy egyáltalán megtörtént-e. Reggel pedig egy ágyban ébredtem Vele, és mindkettőnkön csak fehérnemű volt, a ruháink pedig szanaszét a földön.

Vagy ezerszer végig játszottam a fejemben a dolgot, de mindig csak ennyi volt meg a történetből. Elég csúnyán berúgtam. Még belegondolni is undorító volt, hogy engem ilyen állapotban láttak emberek. Elvégre Carlo is tudta, hogy szobára mentem Tae-vel... És basszus, mit csinálhattam vele? Lefeküdtünk? Az nem lehet, hogy ilyen körülmények között vesztettem el a szüzességem.