the babysitter [bts V]

29

- Aludj nálam! Tudom, szólhattam volna előre, meg most nincs nálad semmi, és nem szeretném, hogy most kelljen döntened, azt viszont szeretném, hogy nyugodt körülmények közt legyél. Persze, ha nem szeretnéd még, én totál megértem...

- Ezer örömmel – szóltam közbe. Jungkook egy apró pillanat erejéig lefagyott, úgy tűnt, meglepődött a válaszomon. Tulajdonképpen én is meglepődtem, hogy ilyen könnyen belementem, mert tényleg semmit nem szerettem volna elsietni vele, plusz nem akartam azt sem, hogy ezt az egészet azért csináljam, hogy kompenzáljam a korábban történteket. Persze, kiváló alkalom volt ez, hogy eltereljem a gondolataimat, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez sikerült volna 100 százalékban. Azt viszont tudtam, hogy most nem tudnék egyedül maradni, mert felzabálnának a saját gondolataim.

Amikor Jungkook felfogta, hogy tényleg leokéztam a dolgot, egyből megajándékozott egy angyali mosollyal, ami olyan észvesztően jól állt neki és amibe kezdtem egyre jobban beleszeretni. Eddig egymással szemben álltunk, ekkor hirtelen azonban megragadta a kezem, maga mellé húzott és maga után húzva el is indult. Úgy éreztem, szinte repültünk a házukig. Jungkook iszonyatosan belelkesedett és egész úton ecsetelte, hogy mit fogunk csinálni és hogyan fogjuk megoldani, hogy legyen pizsamám, amiben aludhatok. Jungkook mindig lelkes volt, bármi is volt éppen az aktuális programunk, de úgy éreztem, ezzel mindent felül írtam. Jól esett, hogy ilyen könnyen boldogságot tudtam neki okozni.

Pedig őszintén szólva volt bennem egy kis félsz. A szüleivel korábban egyszer már találkoztam, így legalább magától a bemutatkozástól nem kellett tartanom. Ezt megejtettük egy vacsora keretein belül. Kedves emberek voltak, viszont tudtam, hogy mennyire szigorúak és hogy milyen elvárásoknak kell nap, mint nap megfelelnie Jungkooknak. Sokat őrlődtem azon, hogy engem találnak-e elég jónak a fiúkhoz. És az az igazság, hogy legbelül tudtam, hogy nem. Mert ugyan kedvesek voltak velem, éreztem rajtuk, hogy nem vesznek komolyan. A női megérzések pedig soha nem csalnak.

Amikor megérkeztünk hozzájuk, magamra erőltettem egy hatalmas mosolyt, úgy köszöntöttem a szülőket, ők azonban egy visszaköszönésen kívül szóra sem méltattak. Jungkook közölte, hogy ott alszom, erre persze felkapták a fejüket, és arról kezdték faggatni a fiukat, hogy tanult-e eleget a jövő hétre. Igen, a jövő hétre. Péntek este volt. Igyekeztem visszafogni az arcmimikámat, nehogy elárulja a valódi véleményemet a helyzetről és csak imádkoztam, hogy minél előbb véget érjen ez a kellemetlen szituáció. De persze tudtam azt is, hogy az én szüleimmel csak még kellemetlenebb lenne a szituáció. Ó, kit áltatok, hiszen nálunk minden sokkal, de sokkal kellemetlenebb. Jungkook szülei az enyémekhez képest már-már gyerekjátéknak bizonyultak.

Amikor pedig véget ért, Jungkook szobája felé vettük az irányt. Itt sem voltam még túl sokszor, így minden egyes alkalommal fedeztem fel valami újat. Mint például most két bekeretezett fényképet a komódján. Az egyiket már láttam korábban – egy közös fotó volt Taehyunggal, amit utóbbi megmutatott még anno náluk. Össze is szorult a torkom egy pillanatra, de aztán megnéztem a másik fotót. Ez pedig az egyik közös fotónk volt, amit korábban készített rólunk egy hivatásos fotós a DNC-ben a táncos eseményen, amin részt vettünk. Mindketten csinos ruhában vagyunk, egymás mellett állunk, átkaroljuk egymást és vigyorunk a kamerába, mint két jómadár. Ez a kép mindig megmelengette a szívemet, ez a gesztus, hogy az előhivatott képet pedig így kirakta a komódjára, különösen jól esett. Oda is fordultam hozzá, és mindenféle komment nélkül hosszan megcsókoltam. És ahogy korábban is alig bírtam abbahagyni a csókolozást, ez most sem volt másképp. Főleg, hogy ezúttal Jungkook sem olyan lágyan csókolt, hanem egyre szenvedélyesebben.

A csók közben hátrálni kezdett, és bár egy pillanatra sem szakítottuk meg tevékenységünket, érzékeltem, hogy az ágy felé hátrál. El is terült rajta, én pedig mindenféle hezitálás nélkül követtem őt és ráültem, közben pedig nem tudtam nem észrevenni, hogy egyre jobban keményedik valami a nadrágjában.