the babysitter [bts V]

28

- Elindítottuk az esküvői meghívókat és küldtünk egyet Taehyungnak is – mondta a nővérem, nekem pedig, nem viccelek, összerogytak a térdeim a sokk végett: le kellett guggolnom, mert minden erőm elszállt. Túl sok információ ért hirtelen megint.

A lányoknak mondtam, hogy szálljanak csak vissza nyugodtan az autóba, amíg én gyorsan telefonálok egyet. Szipogva, kétségbeesve tárcsáztam a nővéremet, aki bár 10 évvel ezelőtt lelépett és itt hagyott engem egyedül megbirkózni ezzel az egész élet dologgal, azért többé-kevésbé ott volt nekem támaszként. A legutóbbi látogatásuk alkalmával pedig a saját szemével láthatta, hogy nem javult semmit az otthoni helyzet, és akkor azt ígérte, jobb testvér lesz, így tényleg nem vaciláltam azon, hogy hívjam-e vagy se, szükségem volt a támogatására és a tanácsára. Ráadásul úgy gondoltam, ő is megérdemli, hogy tudja, mi a helyzet, függetlenül attól, hogy nem neki kell majd vele megküzdenie.

Azonban hiába hívtam, nemhogy nem hallgatott meg, rám dobott egy még nagyobb atombombát, mikor csak úgy beközölte, hogy ők bizony meghívták Taehyung Kibaszott Jobsot az esküvőjükre. Hogyan???

Pánikolva kapkodtam a levegőt, miközben Carlo kocsija mögött guggoltam. Próbáltam feldolgozni, hogy mi történt.

- Hogy mit csináltatok? – kérdeztem vissza elhaló hangon. Ekkor még kicsit reménykedtem, hogy csak szívat, esetleg rosszul hallok vagy hallucinálok. Én tényleg bíztam benne, hogy nem igaz, amit mondott.

- Nadine, ugye nem akadtál ki? Tudom, hogy nem úgy alakultak köztetek a dolgok, de figyu, barátként még el lehettek azon az estén... – folytatta Esther a szokásos fecsegő hangnemében. Ebben a tekintetben egészen hasonlított a szüleimre, a nővérem is pont olyan jól tudta tettetni, hogy minden okés, mint a szüleink. Pedig semmi nem volt okés.

- Esther, a rohadt életbe! – csattantam fel. Kicsit meg is szédültem, hiszen éreztem, hogy az a vér, ami az előbb konkrétan kiszállt a végtagjaimból, most a düh miatt újra áramlik szét a testemben. – El se tudom képzelni, mi vezérelt, amikor ekkora irtózatos faszságot csináltál...

- Faszságot? Hát ennyire nem vagytok már jóban?

- Ami azt illeti, hetek óta nem beszéltünk.

- Akkor nem hibáztathatsz – magyarázkodott, miközben én csak fintorogtam – már hetekkel ezelőtt leadtuk a meghívó megrendelést, akkor még ott volt a nevek között, mert úgy tűnt, lesz köztetek valami, meg ugye mi is meghívtuk konkrétan... - és még folytatta is volna, ha nem szólok közbe.

- Jajj, könyörgöm, ne magyarázkodj! Nehéz lett volna megkérdezni egyszer az életben engem, ugye?

- Ahj bakker Nadine, ne haragudj! Nem akartam kellemetlenséget, benn maradt a nevek közt... Majd kicsempészed a postaládájából vagy valami...

Szinte láttam magam előtt, ahogy ártatlan, már-már angyali arcával próbálja megoldani a galibát, természetesen eközben maximálisan kibújva a felelősség alól. Ez abszolút várható volt tőle. Persze, majd kilopok leveleket a Jobs család postaládájából...

- Felejtsd el! – ráztam meg a fejem, majd összeszedve a gondolataimat nagy nehezen megpróbáltam visszatérni az eredeti, másik nagy problémához. - Különben is, van itt valami fontosabb.

- Ennél fontosabb? – kérdezett vissza, mire csak felhorkantam. Ismét tipikus Esther, az önzőség határtalan. Így hát nem is akartam őt kímélni, én is csak robbantottam.

- Most láttam a saját két szememmel, plusz Aprillel és Carlóval, ahogy anyu egy idegen férfival smárol az autónkban.

Tényleg naiv voltam, ha azt gondoltam, hogy nem lehet rosszabb az estém. Azt gondoltam, ha közlöm ezt a nővéremmel, majd ő is teljesen el lesz képedve, szertefoszlik a családról még megmaradt képe és kiakad. Azt is gondoltam, hogy ha én is nemes egyszerűséggel csak rádobom az infót, mint ahogy ő is tette velem, még nagyobbat fog durranni ez az egész.