Szasza Naplója

Szeptember 3., szerda

Szeptember 3., szerda

Éreztél már úgy, hogy valakit csodáltál, de közben egy nagy bunkó volt és néha kedved szottyant volna megölni? Általában figyelmen kívül hagyom a nekem szánt megjegyzéseket, de az ő szájából hallva már több, mint sértő.

- A francba is, fogd már be! - ordít rám a bátyám.
- Én? - fújtatom. - Hiszen te kezdted ezt a hülyeséget!
- Elég legyen! - legyint le mindkettőnket anyu. - Miért van az, hogy minden reggel a ti veszekedéseteket kell hallgatnunk?
- Szasza kezdte! - mutat rám.
- Mi? Te kezdted, te idióta!
- Tudod ki az idióta! - hajít felém egy párnát, ami a lábam előtt esik a szőnyegre.
- Hah, nem talált! - nyújtom ki rá a nyelvemet.
- Szandra! - néz rám anyu, amitől azonnal lesütöm a szemem.
- Bocsánat. - motyogom, majd kisietek az ajtón.
Egy szokásos reggel és egy szokásos veszekedés a bátyámmal. Nincs egy olyan nap, mikor nem kiabálnánk egymással. Hiába. Ez a mi szeretetünk egymás felé.
Hanyagul a vállamra dobom a táskámat, majd felhúzom a cipőmet és kirohanok az ajtón. Bepattanok anyu kocsijába és várom Danit, aki lazán megáll a kocsi mellett.
- Ma nem viszlek el. - rázza meg a fejét.
- Mi? Miért?
- Van két lábad, el tudsz sétálni odáig! - von vállat.
- Dani, kérlek! Ne csináld már ezt! - nézek rá könyörgően.
- Mit? - pillant rám. - Szasza, te kezdtél el hisztizni! Olyan vagy, mint egy ötéves, aki nem kapott nyalókát. - igazítja meg a táskát a vállán. - Jobb, ha felnősz végre, külömben egy normális pasid sem lesz, ha folyton hisztizel.
Némán hátradőlök az ülésen és nagyot sóhajtok.
- Viszont, nekem sincs kedvem sétálni. - ül be mellém, a kormány mögé.
Felnevetek, majd mosolyogva figyelem, ahogy Dani rátapos a gázra.
- Min mosolyogsz ennyire? - pillant rám, majd ismét az útra szegezi tekintetét.
- Csak örülök, hogy ilyen jó fej bátyám van. - kuncogok fel.
Elmosolyodik, majd lefékez a gimi előtt.
- Ne nyalizz! - nevet fel.
- Nem is nyaliztam! - nyújtom ki rá a nyelvemet.
- Ne nyújtogasd, mert levágom! - mormogja mosolyogva, majd oldalba bök. - Csak ügyesen, hugi!
- Rendben! - nyomtam egy puszit az arcára, majd kimásztam a kocsiból. Mosolyogva közeledtem a nagy épület felé és már egy kicsit sem érdekelt, hogy megbámulnak vagy sugdolóznak rólam.
- Hello, új lány! - áll elém egy lófarokba felkötött hajú lány, keresztbe fűzött karokkal. - Nikol vagyok.
- Szasza. - biccentek, majd kikerülöm és tovább megyek.
- Hey, Nikol! - szalad felénk egy raszta hajú srác. - Az öcséd már megint kihúzta a gyufát Márknál.
- Mit csinált már megint? - sóhajt fel fáradtan, majd besietnek az aulába, ahonnan kiabálás hallatszik.
Nagyot pislogok, majd berohanok utánuk.
- Márk, elég! - ordítja Nikol, Márk mellkasának támasztva mind a két kezét, megpróbálva ellökni az öccse közeléből. - Új lány! - kiált felém, miután észre vesz az ajtó előtt bambulva. - Segíts!
Gondolkozás nélkül ledobom a táskámat a földre, majd odarohanok és megragadom Márk egyik karját. Ahogy Márk lepillant rám, észre veszem a szemében azt a csillogást, ami tegnap még az én szememben ragyogott.
- Eressz el! - sziszegi kirántva a karját a kezeim közül, majd idegesen feltrappol a lépcsőn.
Nikol kifujja a levegőt, majd felhúzza a földön hentergő öccsét.
- Köszi. - mosolyog rám, majd a hűtött üdítőjét öccse feldagadt arcához nyomja. - Márk a ,,menő'' srác az egész suliban. De én nem nevezném annak, inkább idegbetegnek. - ülteti le az öccsét egy padra. - Szerintem - huppan le a földre. -, attól még, hogy valaki idegbeteg és szétver egy nála kisebbet még nem menő.
Hümmögök, miközben felveszem a táskámat a földről. A csengő hangja átcikázik a diákok kiabálásán, miközben haladnak fel a lépcsőkön, a tantermekbe. Én is felbaktatok a lépcsőkön, majd belépek a tanterem küszöbén.
- Mizu, új lány? - biccent felém Márk.
- Van nevem is. - huppanok le a helyemre
- Hm, várj! Mi is volt? - pillant rám. - Ja, megvan. Szandra.
- Szasza! - förmedek rá.
- Ugyan az. - von vállat.
- Nem, nem ugyan az!
- Ahogy gondolod. - kacsint, majd feltápászkodik. - Nem hiszed, hogy egész nap követni foglak, igaz?
- Mi? - nézek fel rá szemöldökráncolva.
- Semmi. - rejti el a zsebébe a kezeit, majd kisétál a teremből.

Márk egész nap a nyomomban loholt. Egyfolytában nyomta a hülye megjegyzéseit, amiktől már a hajamat téptem nap végére. De valami érdekes módon, végig ott volt az a csillogás a szemében, amitől nekem is mosolyogni támadt kedvem.