Szeptember 5., péntek
A kora hajnali órákban meglepően párás a levegő, így lerúgva magamról a takarót, alszok tovább. Miután jobbra fordulva elnyomna az álom, akaratom ellenére is kipattannak a szemeim és nagyot sóhajtok. Elméletileg már ősz van, de az időjárás még mindig nyárias.
Kimászok az ágyamból és lebotorkálok a lépcsőn.
- Jó reggelt, hercegnő! - nyom egy puszit a homlokomra apu, majd belebújik egy pulcsiba.
- Hogy vagy képes elviselni azt a dög meleg pulcsit ebben a hőségben? - néztem rá elborzadva.
- Nappal még meleg van, de éjszakára lehűl a levegő. - borzolja össze kócos hajamat. - Édesanyád kényszerített. - súgja, miközben elsétál mellettem.
- Ó, így minden világos. - kacagok fel, mire anyu felkapja a fejét.
- Szandra, drágám, felébredtél? - mosolyog rám, én pedig hanyagul megvonom a vállam és lehuppanok az egyik székre.
- Dani felébredt már? - pillantok anyura, aki sóhajtva megrázza a fejét.
- Nem és nem is fog egy darabig. Az egyik haverjánál kártyáztak az éjjel. De kétlem, hogy csak kártyáztak.
- Remek. Akkor mehetek gyalog. - könyökölök fújtatva az asztal lapjára.
- Majd én elviszlek, hercegnő! - kacsint rám apu, a küszöbön állva. - Csak akkor iparkodj öltözni!
Mosolyogva nyomok egy puszit apu borostás arcára, majd felszaladok a lépcsőn. Felkapok egy lenge, vállrésznél szakadt, barack színű rövidujjút és egy farmersortot, felhúzom a tornacipőm, megragadom a táskám, majd lerohanok a lépcsőn, ahol apu türelmetlenül vár rám.
- Mehetünk! - vigyorgok kiszaladva az ajtón.
- Ácsi van, hercegnő! - ránt vissza, megragadva a karomat, becsapva előttem az ajtót.
Nagyokat pislogva nézek fel apura, aki komoran pillant le rám.
- Ki az a srác, odakint, egy fekete sportkocsival?
- Hogy ki? - vihogok fel. - Honnan tudjam?
- Szasza! - fonja keresztbe a karját maga előtt, én pedig lesütöm a szemeimet. Gőzöm sincs, hogy kiről beszél, de, ha a nevemen szólít, az sosem jelent jót. Sóhajtva kipillantok az ablakon, apu válla felett átkukkantva.
- Ő Márk. Egyik osztálytársam. - legyintek hanyagul.
- És mit keres itt? - sziszegi.
- Kéne nekem azt tudnom? - vonok vállat, apu pedig felvonja a szemöldökét. - Jaj, apu! Elfogok késni!
Nos, az egy kicsit sem érdekel, hogy elkések -e vagy sem, de már nem bírom tovább állni a tekintetét.
Rápillantva az órára, kilök az ajtón, majd rosszallóan Márkra nézve beültet a kocsiba és a gázra taposva kikanyarodunk a főútra. A homlokomra nyomva egy puszit, kilökdös a kocsiból, majd sietősen tovább hajt.
Épp léptem volna át a gimi kapuját, amikor Márk autója csikorogva megállt mögöttem.
- Mi a francért nem jöttél velem? - sziszegi becsapva a fekete szépség ajtaját. - Ott álltam már hajnalok hajnalán a házatok előtt!
- Hogy miért? - pislogok nagyokat Márk felé és egy belső hang megjegyzi, hogy milyen jól áll neki az a fekete izompoló. - Khm... Izé... - pillantok félre. - Márk, senki nem mondta, hogy gyere el értem.
- A büdös francba veled! - üt rá a kerítésre elém állva. - A táskádban van valami, ami az enyém! - ragadja meg a táskám és rángatni kezdi.
- Márk, állj már le! - rántom ki az ujjai közül a táskát, majd a tartalmát kiborítom a földre. Lila rúzson, szempillaspirálon, egy fekete és egy piros tollon és a dalszöveges füzetemen kívűl nem volt benne semmi. - Tessék! Mit is kerestél? - sóhajtok fel.
- Nikol! - fújtat, majd odatrappol egy nagy fűzfa alatti padhoz.
A nap végére Márk megtalálta az elveszett pendrive -ját, amire átszerkesztette a dalunkat, de, ahogy meghallgattam, éreztem, hogy valahogy nem áll össze. Hiányzott belőle egy darab, ami képes egésszé tenni. De akárhogy is gondolkodtam, sehogy sem jöttem rá, arra a bizonyos darabkára.
- Neked van valami ötleted? - hunyom be fáradtan a szemeimet.
- Nincs. - dünnyögi Márk, a gitár húrjait pengetve.
- Egyből gondoltam. - sóhajtok fel.
- Illetve van egy.
- És mi az? - tornázom fel magamat ültembe.
Nem szól egy szót sem, csak vigyorogva játszadozik a húrokkal.
- Mekkora egy perverz vagy! - hajítok felé egy félig megevett szendvicset.
- Kösz, úgyis éhes vagyok. - harap bele a szendvicsbe, én pedig fintorogva figyelem, ahogy elmajszolja a megszáradt kenyérdarabot.
YOU ARE READING
Szasza Naplója
Romance,,Sokáig azt gondoltam, hogy az életnek semmi értelme nincs. De ha van, amihez értesz és szereted csinálni, akkor nincs előtted akadály. A lehetetlen is lehetséges, főleg ha megértő és segítő igaz barátokkal vagy körülvéve.''
