Szasza Naplója

Szeptember 10., szerda

Szeptember 10., szerda

A tegnapi nap jól lefárasztott mindannyiunkat testileg és lelkileg is. Ezért, ma úgy döntöttünk, lógunk egy kicsit a suliból.

- Elmentem! - kiáltom, felhúzom a cipőmet és már rohanok is.
Ahogy kiérek a kapun, egy fekete sportautó áll meg mellettem.
- Késtél. - mosolyodom el, a barna szemekben elveszve, ahogy ránézek az autó ablakán kikukucskáló Márkra.
- Én? Késni? - mosolyog. - Pont időben értem ide. - nyitja ki az anyós ülés felöli ajtót, én pedig azonnal be is pattanok.
- Álmodban! - nyújtom ki rá a nyelvem, mire a hajába túrva felnevet.
- Utállak. - kanyarodik ki a főútra a gázra lépve.
- Nem is igaz. - billegek az ülésen vigyorogva a rádióban szóló zene ritmusára, mire Márk felvont szemöldökkel rám pillant egy pillanatra.
- Miből gondolod? - vigyorodik el.
- Én sokkal jobban utállak! - nyújtom ki a nyelvem, majd nevetve hátradőlök és énekelni kezdem a zene dalszövegét. - I don't wanna feel like this tomorrow. I don't wanna live like this today. Make me feel better. I wanna feel better. Stay with me here now and never surrender. - dúdolok, Márk pedig érdeklődve figyel és mosolyogva hallgat. - Most mi van? - kuncogok.
- Ó, semmi. - rázza meg a fejét mosolyogva, majd nagyot sóhajt. - Nem értem, hogy miért csak most íratkoztál be hozzánk. Nem sokára leéretségizünk és utána ki tudja mikor látjuk egymást újra.
- És ez téged miért érdekel annyira? - mosolyodom el. - Csupán egy hete ismerjük egymást, a többiekkel is csak tegnap ismerkedtem meg valamennyire.
- Tudom, de akkor is. - sóhajt fel, majd lefordulunk egy nagy ház elé, majd kiszáll az autóból és a kapucsengőhöz sétál.

Lehunyom a szemeimet és nagyot sóhajtok. Ha két évvel ezelőtt jöttem volna, talán ez a bizonyos búcsú sokkal fájdalmasabb lenne?

- Nők! - vágódik be mellém Márk. - Mire mi egy perc alatt elkészülünk, nektek kell fél óra. - fújtat türelmetlenül, én pedig nevetve figyelem, ahogy idegesen beletúr a hajába.
- Tudod, Márk. Ez pont miattatok van. - mosolygok.
- He? - pillant rám, én pedig válaszra nyitnám ajkaimat, amikor Nikol lihegve pattan be az autó hátsó ülésére.
- Bocsi, csak kicsikét tovább aludtam a kelleténél. - helyezkedik kényelmesen középre, majd előre hajol és közöttünk futtatja szemeit. - Mi újság? - mosolyodik el.
- Márk hülye! - közlöm, majd előre fordulva kibámulok az ablakon.
- Tudom. - jön a nevetés hátulról, a morgás pedig mellőlem, amitől elmosolyodom.
- Te is az vagy, ne mosolyogj! - mormogja Márk, amitől felháborodottan ránézek, majd elnevetem magam.

A rádiót babrálva hallgatom Nikolt, ahogy lelkesen ecseteli az imádott rock bandájának az új klipjét, Karesz pedig egy ''halálosan szexy'' lányról magyaráz, akit csak egyszer látott a plázában.
- De esküszöm nektek, hogy rám nézett és megcsillantak a szemei.
- Hát persze, Karesz. - motyogom unottan.
- Vagy egy másik srácra, aki jobban néz ki nálad és pont a hátad mögött sétált. - dönti a fejét az ablaknak fáradtan Kriszti.
- Rám nézett! - bizonygatja. - Tudom, érzem!
- Jaj, hagyjátok! Had álmodozzon. - vigyorodik el Márk.
- Na, látjátok?! Végre egy normális ember!
- De Krisztinek talán igaza van. - mereng el magában, de az arcán összefutnak a nevető ráncok és észre vettem, hogy már nehezen bírja visszatartani a nevetést.
- Haver! Te áruló! - kiáltja Karesz, mire Márkból kitör a röhögés és rázkódó vállal, könnyes szemekkel próbálja egyenesen, az úton tartani az autót.

- Mikor érünk már oda? - sóhajt fel a hátsó ülésen Nikol.
- Egyáltalán hová megyünk? - pillantok Márkra, aki vigyorogva figyeli az utat.
- Mindjárt ott vagyunk. És legyen meglepetés. - kacsint rám, majd ismét az utat figyeli.

Egy nagy épületű stúdió parkolójába kanyarodtunk. Ahogy Márk leállította a kocsi motorját, Nikol már ki is pattant a hátsó ülésről, és nagyot nyújtózkodott. Kimásztam az autóból és ámuldozva pillantottam fel a magas épületre, majd egyenesen Márkra, aki vigyorogva sétált mellém. El sem tudtam képzelni, hogy Márknak ilyen oldala is van. Eddig csak a bunkó, perverz oldalát ismertem meg, amivel folyton kikészít.
Ahogy mellém lépett, biccentett az épület ajtaja felé, majd megindult, én pedig csak ámuldozva figyeltem, ahogy eltűnik az ajtó mögött.
Mosolyogva megcsóváltam a fejemet, majd utána iramodtam.
Semmi képpen nem hagynám ki ezt az alkalmat, hogy átléphessek egy igazi stúdió küszöbét.