Szasza Naplója

Október 7., kedd

Október 7., kedd

Egész éjjel az ágyamon hánykolódtam. Vagy csak feküdtem, a sötétségbe bámulva, vagy éppen ide-oda forgolódva csapkodtam a takarómat az ágyhoz. Pedig szerencsétlen takaró semmit sem csinált.
Hajnali négy órakor meguntam a szenvedésemet, így lebattyogtam a konyhába. Nagyot ásítva kinyitottam a hűtő ajtaját, de pár darab szalámi, sajt, vajkrém és egy doboz tejen kívűl nem volt benne semmi.
Kivettem az utolsó két darab szalámit, sajtot és vajkrémet, majd egy darab kenyeret a pulton pihenő szatyorból.
Összedobtam egy gyors szendvicset, és lehuppanva egy székre, lassan majszolni kezdtem.
Fél hat felé Dani összekócolt hajjal, egy vörös, csíkos boxerben hosszasan pislogva, kikerekedett szemekkel figyelt, ahogy egy pohár tejet szürcsölgetve könyököltem az asztalon.
- Neked nincs lázad véletlenül? - tátotta el a száját, majd elmosolyodott.
- Haha, nagyon vicces vagy. - dünnyögtem két korty között.
- Hogy-hogy ilyen korán fent vagy? - ráncolta a homlokát, miközben kivette a tejet a hűtőből, és leült mellém.
- Nem tudtam aludni. - vontam meg a vállamat.
- Egyész éjjel? - vonta fel a szemöldökét.
- Ja.
-  Akkor jól hallottam, hogy az ágyat csapkodod.
Negyed hét felé, észre sem vettük, de már anyu is a társaságunkban ült egy bögre kávéval a kezében.
- Na - álltam fel egy nagyot sóhajtva. -, én indulok öltözni.
Ahogy benyitottam a szobám ajtaján, üvöltött a telefonom, valahol az ágy alatt.
Leguggoltam, majd tapogatózni kezdtem. Egy vászon anyagú harisnya akadt az ujjaim közé, amit azt hiszem még két évvel ezelőtt hagytam el valahol az ágyam közelében. A telefonomból még mindig üvöltött az egyik Skillet szám, azonban, bármennyire mélyebben kotorásztam, sehol sem akadtam rá hollétére. Pedig tisztán hallottam, hogy az ágy alól jöhet a hang. A telefon hirtelen elhallgatott, így fújtatva egyenesedtem fel a padlóról. Mivel a mobilom nem szólalt meg többet, hagytam a fenébe a keresgélését, és gyorsan felkaptam magamra egy csőnadrágot, egy lenge, fekete pólót és egy 'Rock' medálú nyakláncot a csuklómra tekertem. Felhúztam a bakancsomat, majd megragadva a táskámat, hanyagul a vállamra dobtam, és lerohantam a lépcsőn, ahol Dani türelmetlenkedve már várt rám.

Beérve a gimibe, röktön Nikolékhoz rohanok, akik egy padon üldögélve kiabálnak Krisztivel.
- Itt meg mi folyik? - mosolyodom el, ahogy lehuppanok Karesz mellé.
- Kriszti az egyik haverommal próbált flörtölgetni, mert tegnap, mikor a netet böngészte, rábukkant valami honlapra, ahol lépésről lépésre le van írva, hogyan találj magadnak pasit, csakhogy az én drága haverom nem az a flörtölgetős típús, így szépen lepattintotta. Nikol meg éppen az észt veri belé. - magyarázza unottan hátra dőlve Karesz.
- Ez komoly ügy. - bólogatok vigyorogva, majd követem a tevékenységét, és én is unottan hátra dőlve, behunyt szemekkel hallgatom a heves érveléseket mellőlem, amik csak úgy csattannak egymás fejéhez.

Alig kezdődik el az első óra, de mi máris a zeneteremben dekkolva próbáljuk a dalunkat.
- És mikor is akarod előadni ezt Márknak? - pillant rám Kriszti sértődötten, idegességtől piruló arccal.
- Majd a reggeli szünetben. - huppanok le a földre.
- És egyáltalán kaptunk mi erre engedélyt, hogy a büfében tartsunk előadást?
- Kriszti, kérlek! - néz rá Nikol fáradtan. - Néha szórakozz egy kicsit velünk és ne foglalkozz mindig azokkal a buta szabályokkal.
- Adom. - mutat Nikolra a dobverőkkel Karesz, majd lecsavarja az üvege kupakját és meghúzza a tartalmát.
- Jó, de ha az igazgatónő takarítást akar ránk sózni bűntetésképp, én lelépek, amíg lehet. - csóválja meg a fejét, majd vigyorogva ránk pillant.
- Azt próbáld meg! Nem hagyhatsz minket cserben! - fújtat Nikol dühösen, mire Karesz nyugtatóan átkarolja a vállát, de ez még inkább kiveri nála a biztosítékot. - Vedd le a vállamról a mocskos kezedet, te barom! - löki arrébb Kareszt, majd idegesen kirohan az ajtón.
Sóhajtva felállok.
- Addig ti kezdjétek felszerelni a hangszereket a büfében. Én utána megyek. - mosolygok rájuk, majd sietve a lánymosdó felé sétálok.
Belökve az ajtót, észre veszem Nikolt, ahogy a földön ülve a csempének támasztja a hátát, és fürkészve engem néz.
- Lenyugodtál végre? - guggolok le elé mosolyogva.
- Azt hiszem. - vonja meg a vállát.
- Na, hadd halljam! - ülök le mellé, felhúzott térdekkel. - Mi történt? Mi volt az a reggeli veszekedés, és most ez a kirohanás?
- Nem tudom. - rázza meg a fejét. - Talán egyszerűen csak féltékeny lettem.
- Ugyan mire? - vonom fel a szemöldököm.
- Robival, Karesz haverjával, akivel Kriszti próbált flörtölgetni, tavaly, osztálykiránduláson, mikor Szlovákiába utaztunk, akkor egy ágyban aludtunk. Noémivel és Ritával, az akkori barátnőimmel kerültem igazából egy szobába, de mikor éppen a kipakolásnál tartottunk, a végzős fiúk benyitottak egy vizipisztollyan a kezükben, és szépen összelocsoltak minket. A barátnőim minden percét kiélvezték, hogy a végzős, menő fiúk locsolják őket hideg vízzel, én már kevésbé, így összeszedtem a kipakolt holmimat, és kerestem egy nyugodtabb szobát. Végül, véletlenül Kareszék szobájába lopakodtam be, ahol csak Robi, halvány lámpafénynél egy krimit olvasott, ami eléggé meglepett, mert egy normális, de laza fiúnak ismertem meg. Az elején kicsit sokkos állapotban kérdeztem meg, hogy lezuhanyozhatnék -e náluk, mert a lányok elfoglalták a fürdőt, és ki tudja mennyi idő, mire végre én is sorra kerülhetnék. Ami persze nagy hazugság volt, de akkor egyáltalán nem számított. Kényelmesen lezuhanyoztam, majd Karesz ágyában terveztem aludni, de nem így történt. Mikor kiléptem a fürdőből, Robi összecsukta a könyvét, és az ágya melletti éjjeli szekrényre tette. Felhúzott lábakkal hátradőlt az ágyon, majd egy aprót biccentett. Vonakodva leültem mellé, mire ő felnevetett. Abban a halvány lámpafényben is tisztán láthatta, hogy az arcom csupa pír. De annyira igazán nem érdekelt, inkább nevettem vele. Elterültem Robi mellett, ő lágyan megfogta a kezemet. Azon az éjszakán szinte csak beszélgettünk minden féle hülyeségről, ami az eszünkbe jutott. Aztán éjfél után, egy óra tájékán egy gyengéd puszit nyomott az ajkaimra, végül mind a ketten elaludtunk. Másnap reggel viszont ismét a lányok társaságában ébredtem fel. És mivel Robi is úgy tett, mintha semmi sem történt volna köztünk, ezért én is. Utána pedig minden visszakerült a régi kerékvágásba. Senki sem tudja, hogy akkor, ott mi történt közöttünk, csak mi ketten, és ez így van rendjén. - mosolyodik el keserűen.
- Hogy ez milyen romantikus. - pislogok szerelmesen, mivel a szívem legmélyén én is arra vágytam, hogy Márkkal, mi is ilyen jól kijöjjünk egymással, egy nyári, nyugodt éjszakán. Csak ketten, együtt.
- De kérlek, ne szólj erről az egész tavalyi sztoriról senkinek. Ez csak Robi és az én titkom. - néz rám vigyorogva.
- Megígérem. - mosolygok rá, a kisujjamat felé tartva. - Kisujj eskü! - kacsintok.
- Szasza, ne csináld! - nevet fel. - Már nem vagyunk óvodások. - csóválja meg a fejét. - De azért - kulcsolja a kisujját az enyém köré, miközben megrázza. -, kisujj eskü!
- Akkor ezt megbeszéltük. - nevetünk össze, majd ráhajtja a vállamra a fejét.

Amint a második órának is vége lesz, a diákok özönleni kezdenek a büfébe. Mi már a büfé végében várakozunk, hogy a maradék diák is végre megjelenjen, majd intek Karesznak, aki szerencsére veszi a célzást, így egy ismerős ütemben ütni kezdi a dobokat, amire mindenki egy emberként fordul felénk. Remegő kézzel letörlöm gyöngyődző homlokomat, és amint felcsendül a zongora lágy hangja, belekezdek az első sorokba.
- Szerettem volna, ha az az egy hét nem repül el ilyen gyorsan.
De mégis megtörtént és nézd, hogy most hol vagyunk.
Egy fekete lyuk közepén állunk, ahonnan talán sosem szabadulunk.
Én megpróbálom mégegyszer, hátha sikerül. - visszhangzik a hangom a csendes teremben.
Mindenki némán hallgatva figyel. - Magányos nappalok, szomorú éjszakák után látni akarom a napfényt is.
Újra együtt akarom látni a régi bandát.
Kezemben akarom tartani a gitáromat.
Pengetni és hallani, hogy újra együtt a csapat. - éneklem teli torokból a refrént, a tömeget pásztázva, de Márkot sehol sem látom. Magamban imátkozok, hogy bárhol is van éppen, hallja és érezze, hogy én ezt a dalt csakis a mi, öt fős csapatunknak, bandánknak írtam és éneklem. Ez rólunk szól, az alakuló barátságunkról.