Szasza Naplója

Október 11., szombat

A reggel unalmasan indult.
Amint felébredtem és felöltöztem, lementem a nappaliba, benyomtam a tévét, majd a kezembe véve a telefonomat nyomkodtam a távirányító gombjait, miközben a facebook -ot böngésztem.
Délutánra pedig már megjött a kedvem egy kis sétához, ám ezt a tervet muszáj volt elvetnem, ugyanis, nem várt meglepetést találtam a hűtő ajtajára tűzve.

,,Szandra, drágám! Be kellett mennem a szerkesztőséghez, az egyik munkatársam hirtelen lebetegedett, és rám sózták a munkáját. A bátyád a haverjainál van, azt mondta, valamikor öt óra felé hazaér, apád a játszótérre vitte Benjit. Valamikor este felé érek csak haza, addig kérlek mosogass el, és szedd össze Benji játékait a nappaliban és a lépcsőn is. Köszönöm. Ölel és puszil, anyu.'' - áll a kis cetlin, én pedig sóhajtva a mosogató felé pillantok.
Fáradtan odasétálok és megnyitom a csapot, amiből lassan folydogálni kezd az enyhén forró víz. Belerakocsgatom a koszos tányérokat, megragadom a szivacsot, és egyesével sikálni kezdem őket, majd leöblítem a habot. Éppen egy zöld, virágokkal díszített tányért sikálok, amikor hirtelen felüvölt a telefonom a nappaliból, amitől egy nagyot ugrok ijedtemben, a tányér pedig kicsúszik a kezemből, és nekiütődve a mosogató szélének, ezer darabokra hull szét. Zakatoló szívvel belenyúlok a forró vízbe, és nem törődve azzal, hogy a porcelándarabok össze vissza karcolják az ujjaimat, kiszedtem a tányér darabjait és a kukába dobom őket.
Ahogy kiemelem a kezemet a vízből, félve pillantok le ujjaimra, amikből feketés vér csordogál. Megnyitom a hideg vizet, és alá tartva a sérült tenyeremet, felszisszenek, ahogy csípni kezdi, majd sóhajtok egy nagyot. Elhal a fájdalom és egy kellemes érzés váltja fel a helyét.
Kisietek a nappaliba, ahol megbotlok egy kis műanyag játékautóban, és hanyatt vágódok a kemény padlón, a telefonom pedig ismét elhallgat.
- A fenébe! - sziszegem, majd óvatosan feltápászkodom és az asztalhoz sétálok. A kezembe veszem a mobilom, belépek a hívásnaplókba és rányomok a visszahívás gombra. - Hali! Miért hívtál?
- Anyu kért rá, hogy ellenőrizzelek. Mizu otthon? - kérdez rá unottan, a háttérből valami rémes punk zene hallatszik.
- Ó, semmi érdekes. - legyintek kissé idegesen. - Csak eltörtem egy tányért, aminek a darabjai összekarcolták a kezemet, ó, és hanyatt vágódtam egy játékautó miatt. Igazán semmi érdekes sem történt.
- Ugye most csak viccelsz? - nevet fel szórakozottan.
- Halál komolyan mondtam.
- Hát ez csúcs. Kár, hogy nem voltam otthon.
- Haha. Milyen vicces!
- Ugye? - vihogta.
- Na, fogd be! - huppanok le fáradtan a kanapéra.
- Hej, Danesz húga! - kiált bele egy ismeretlen mély, de vidám hang a telefonba. - Robi vagyok! Nincs kedved velünk lógni egy kicsit?
- Ja! - üvölti egy másik. - Szívesen megismernénk!
- Srácok, fogjátok be! - hallom meg ismét a bátyám hangját. - Az én hülye, nyomi húgomat jobb, ha nem ismeritek meg.
- Hallom ám! - kiáltok bele a telefonba felháborodottan.
- Most per pillanat magasról tojok rád.
- Mindig is tojtál rám. - mormogom az orrom alatt, kényelmesen hátradőlve.
- Ne már, Danesz!
- Nem vagy igazságos! Én is bemutattam a nővéremet, és hogy megkedvelted már! Még jártál is vele három hétig!
- De az én húgom más! Túl emó és hülye hozzátok!
- Most ugye csak szívatsz minket?
- Akkor mi vagyunk túl hülyék és punkok a húgodhoz.
- Na, légyszi, Danesz! - győzködik, amire Dani azonnal beadja a derekát.
- Jó. - sóhajt egy nagyot. - Szasza, fél perc és ott vagyok! - szakad meg a vonal, én pedig felpattanok és elkezdem felszedegetni az öcsém szétszórt játékait, hogy addigra végezzek mindennel, mire Dani hazaér.

Fél perc múlva fáradtan rogyok le a szőnyegre, amikor a bátyám betoppan az ajtón.
- Te meg mi a fenéért üldögélsz a szőnyegen? - ráncolja a homlokát. - Megint lemaradtam egy brutális esésedről?
- Fogd be, te marha! - hajítok felé egy díszpárnát a kanapéról, ám ügyesen kikerüli, így a párna a falnak csattanva zuhan a szőnyegre.
- Hogy te milyen gyerekes tudsz lenni! Na, iparkodj öltözni! Gondolom nem ebben a - néz végig az öltözékemen, ami -bevallom- tényleg nem a megfelelő. - cuccban akarsz megismerkedni a haverjaimmal.
- Öt perc és itt vagyok! - rohanok fel a lépcsőn, be a szobámba, ahol a szekrényhez sietek és előkotrok pár normálisabb ruhadarabot.

Egy kényelmesebb szerelésben már sokkal jobban éreztem magamat, így egy nagyot sóhajtva lemegyem a lépcsőn.
- Mellesleg, tényleg jártál három hétig az egyik haverod nővérével? - vonom fel a szemöldököm, csodálkozva pislogva.
- Ja. - forgatja meg a kocsi kulcsot a kezében. - De nem számít. Az már elég régen történt.
- A csajozós korszakodban? - pattanok be a kocsiba.
- Igen, a csajozós korszakomban. - csóválja meg a fejét nevetve, felbőgeti a motort és kikanyarodunk a főútra. - Figyelj, ha valamelyikük felakarna szedni, csak koptasd le egy jó, Szaszás dumával.
- Értettem, főnök! - kuncogok.
Egy régi, lepukkant garázs előtt állunk meg. Kikerekedett szemekkel nézek Danira, aki csak megvonja a vállát és kiszáll a kocsiból.
- Danesz! - rohanja le három srác Danit, aki unottan felém biccent.
Az egyik kirángat a kocsiból, a másik folyamatosan hozzám beszél, de alig értek belőle valamit, a harmadik pedig lesi minden kívánságomat. Kétségbeesetten pislogok Danira, aki csak nevetve figyeli a három srác lelkesedését. Én már kevésbé örültem ennek a helyzetnek. Mi van a mai fiúkkal? Mind megbuggyant?
- Hát - lépünk be a garázsba. - ez a mi fészkünk. Ja, és Robi vagyok. - vigyorog rám.
- Kevin vagyok. - int.
- Erik vagyok. - néz rám csodálattal.
Robi tele van tetoválásokkal. Szerintek már egy hely sincs a testén, amin nem lenne tetoválás. Fekete haja a szemébe lóg, az orrában és a szájában piercing van, fülében pedig egy nagy fültágító éktelenkedik. Hasonlóan néz ki a másik két fiú is, csak Kevinnek színes taraja van a feje tetején, Erik pedig nem visel tetoválást. A garázs kívülről elég kicsinek tűnik, de belül tágas. Egy nagy francia ágy van a jobb sarokban, mellette egy kanapé tévével. Bal oldalon hangszerek pihentek, nagy hangfalakkal.
- Zenéltek? - pillantok rájuk, ők pedig egy igennel vigyorogva bólogatnak.
- Általános óta haverok vagyunk. - huppan le Robi a kanapéra.
- A fősulin meg valóra váltottuk az álmunkat. Ami az volt, hogy együtt zenélni egy bandában. - mosolyog Erik.
- És a bandánk megalakulása óta nagy változásba kezdtünk. - pengeti meg a gitár hurjait Kevin.
- Mutassátok meg, mit tudtok. - kacsintok feléjük.
- Most kihívsz minket? - vigyorog Robi.
- Így is mondhatjuk.
- Azt hiszem, beléd szerettem. - sóhajtozott Erik a dobok mögött.
- Fogd be, te barom! - üvölt rá a két fiú.
- Ú, egy új dal. - néztek össze, majd Erik elkezdi a dobokat ütni, Kevin és Robi pedig a gitárokat pengetni. - Fogd be, te barom! Fogd be, te barom!
Eltátott szájjal mereven őket bámulom.
- Fiúk! - üvöltök rájuk, mire mind a hárman lepillantanak rám. - Milyen zenéket írtatok eddig?
- Itt vannak a dalszövegek. - nyom a kezembe egy tömböt Kevin, ami tele van csomó lapokkal, amiken különféle dalszövegek sorakoznak.
,,Mondd meg neki, mennyire szereted,
Ha túl sokat habozol elveszted.
Más fogja ölelni, más fogja csókolni,
Te pedig egyedül maradsz a nyomorodban.''
- Ezt még Erik írta a főiskolán. Belezúgott egy lányba, de félt bevallani neki. - karolja át a vállamat Robi.
- És ez? - mutatok felé egy lapot, amitől lehervad a mosoly az arcáról.
- Ezt még én írtam. Egyszer sem játszottuk el, mert a skacok szerint, nem a mi stílusunk.
,,Az idő csak múlik, múlik.
Egyre kevesebb időnk jut mindenre.
De ha veled vagyok,
Úgy érzem megáll az idő körülöttünk.
Te sosem veszel észre,
Én egyre jobban vágyok rád.
Túl messze vagy,
De utunk keresztezi egymást.
Érzem, hogy kisüt még a Nap,
Egyszer eltűnik ez a keserű érzés,
Én örökre várni fogok rá,
Még ha te ezt nem is fogod tudni.''
- De hát ez annyira gyönyörű. - pillantok fel Robira, aki mosolyogva visszanéz rám.
- A tiéd lehet, ha szeretnéd.
- Komolyan? Köszönöm. - mosolygok rá, majd összehajtva a zsebembe csúsztatom a lapot.

Öt óra után végre hazaértünk. Az összehajtott lapot most kihajtogattam és a dalszöveges füzetembe tettem. Miután apu is hazaért Benjivel, leültünk a tévé elé és megnéztünk egy jó kis filmet. Azóta nem mulattunk ilyen jól, mielőtt megharagudtam volna anyura. De azt majd később mesélem el.