Suli tánc fűszerrel [Befejezett]

Kilencedik fejezet

13. nap – szeptember 13, szombat

- Mindent összepakoltál? – kérdezte anya mikor beültünk a kocsiba.

- A ruháimon kívül mást ki sem vettem tegnap, nehogy itthon hagyjam. Most viszont siessünk, mert 2 óra múlva Enéh otthon lesz, addigra pedig mindennek készen kell lennie!

Letti segített kipakolni a kocsiból és felvinni a cuccokat a kertes ház emeleti részére. Épp beléptem volna a hatalmas fa kapun, mikor megakadt a szemem a postaládára függesztett táblán.

- El akarjátok adni a házat? – döbbentem le.

- Nem mi. – forgatta a szemét. – A nagyszüleink. Mi viszont nem akarunk kiköltözni, szóval most nem beszélünk egymással. Viszont nem tudom mi lesz akkor, ha sikerült eladniuk. Az egész az ő nevükön van, nem tudom hova fogunk menni, ha valaki megveszi. – sóhajtott.

Elhúztam a számat. Nem akarom, hogy elköltözzenek. Hátra intettem anyának, majd becsuktam a kaput magam mögött. Felmentünk a lépcsőn majd bementünk a lakásba. Épp csak sikerült letennem a dobozt Fecni már is a nyakamban lihegett és össze- vissza, nyalogatott. A kis féléves vizsla a legaranyosabb és leghangosabb állat, akit csak ismerek. A kajlája hamar megtalálta a dobozokat, így gyorsan felkaptam és hatalmas harc árán sikerült bevinnem a konyhába és becsukni az ajtót.

- Akkor mivel kezdjük? – nyújtott felém egy jégkrémet Enéh nővére és letelepedett a kis konyhai asztal egyik székére.

- Igazából csak ki kéne ezeket vinni a teraszra utána meg... hát nem akarok bunkó lenni, de arra gondoltam, hogy ti elmehetnétek valahova kajálni, mi meg kifeküdnénk és csillagokat néznénk, majd kibeszélnénk a fiúkat.

- Oh! – szaladt fel a szemöldöke. – Azt hiszem ennél jobb barátnőt nem is találhatott volna! – mosolygott, majd felkapta az egyik dobozt és a konyhából nyíló ajtón kiment a teraszra. Utána mentem a másik dobozzal, mikor Fecni is megjelent a lépcsőn, ugyanis ha a megfelelő fokokra állt, belátott a teraszra mivel egymás mellett vannak. A munka felosztás is megvolt. Mi kipakoltuk a dobozok tartalmát egy asztalra, Fecni pedig addig ugatott, dobhártya szaggatóan vékonyan, míg Letti el nem vitte sétálni. Kiterítettem a pokrócot a földre, ott ahol már nem volt az átlátszó fehér tető, hogy Enéhvel tökéletesen lássuk majd a csillagokat. A szobájában, pedig felállítottam az asztalára, azt a fekete- fehér képet, ami még a vidámparkban készült. Gótikus jelmez volt rajtunk, fehér csipkekesztyűvel, mindkettőnk haja kiengedve omlott a vállunkra.

Még mindig hasonlítunk. Bár ahogy telnek az évek egyre kevésbé, de még mindig meg szokták kérdezni, hogy testvérek vagyunk- e. Emlékszem, hogy az általánosban, nem bírtunk meggyőzni egy takarítót arról, hogy semmilyen rokoni szál nincs közöttünk, de még akkor sem sikerült mikor hatodikban eljöttünk a suliból. Szóval az az öreg néni még mindig azt hiszi, hogy ikrek vagyunk... mi meg ráhagytuk.

- Nem hiszem el, hogy ezt a tortát te csináltad! – tett a villájára még egy jó nagy falatot.

Kint már elkezdett sötétedni. Enéh szülei pedig megígérték, hogy éjfélig senki nem jön fel a lakásba, így ketten voltunk. Vagyis inkább négyen; Enéh, a saját készítésű oreo tortám, a csillagos ég és én. Rajtam egy nyuszis szürke, rajta pedig egy sima fehér póló volt, ami mindkettőnkre minimum 5 számmal nagyobb volt, így csak alvós pólónak használható.

- Én meg azt, hogy 8 éve ilyenkor már ismertünk egymást!

Letettem a tányérom és a villám a pokróc mellé majd hanyatt feküdtem. Enéh is így tett, majd néhány perc múlva felnevetett.

- Mi az? – könyököltem fel.

- Csak nézd az eget! – röhögött hangosabban.

- Ezt nem hiszem el! Ezek a felhők délután még sehol sem voltak! Én csillagokat akartam nézni! – kiabáltam az égnek

- Lehet be kéne menni inkább. – kuncogott tovább.

- Nem! Én csillagokat ígértem magamnak és magamban neked is, szóval kint fogunk feküdni és csillagokat nézni! – háborogtam.

- Akkor várj egy percet! – pattant fel és befutott. Fél perc múlva egy hatalmas vászonnal tért vissza.

Még 3. osztályban festettük a képet közösen. Ott álltunk a kép alján ketten és fogtuk egymás kezét. Mellettünk két oldalt „Örök barátok!" felirat, felettünk pedig a csillagos ég. A sarokban pedig a nap helyett a hold vigyorgott ránk.

Szóval így feküdtünk és néztük a csillagokat. Egy- egy kézzel tartottuk a kép szélét és csak bámultuk a festményt.