Suli tánc fűszerrel [Befejezett]

Tizenötödik fejezet

22. nap – szeptember 22, hétfő

Most beszélek anyával. Igaz, csak akkor, ha feltétlen muszáj és akkor is csak tőmondatokban. Megpróbált néhányszor valamit mondani, de mindig ott hagytam. Nem vagyok rá kíváncsi. Legalább is most biztos, hogy nem.

Pénteken a tanárok tovább képzésre mentek így csak az első három óra volt megtartva. Elmaradt a tánc is. Kivételesen örültem neki. Legalább nem kellett a kelleténél többet Kristóffal lennem. Ádám minden nap átjött. Néha beszélgettünk, néha pedig csak ültünk csöndben, de ez is sokat jelentett. Enéh nagymamája megbetegedd, így ők még pénteken Olaszországba utaztak. Azt mondta nagyon sajnálja, hogy nem lehet velem. Én is ezt mondtam.

Szombaton anya elment vásárolni így ketten maradtunk Ádámmal. A hűtőből akartam valami ennivalót keríteni magunknak mikor megláttam a dobozos tiramisut, amit anya hozott nekem. Egy buta sütemény miatt fakadtam sírva. Végtelen sokszor kértem bocsánatot Ádámtól, de ő csak azt mondta, hogy semmi baj és magához húzott. A fejemet a mellkasára hajtottam és hallgattam az egyenletes szívverését. Nem is tudtam, hogy ennyire izmos. Csak, ahogy a mellkasán feküdtem, vettem észre. Óvatosan a hajamat simogatta. Mikor pedig lenyugodtam elkezdte piszkálni. Aztán megkérdezte, hogy befonhatja-e a hajam. Felhúztam a szemöldököm. Nem tudtam, hogy tud fonni. Megkérdeztem, fiú létére miért akarja befonni a hajam. Azt mondta, hogy a húga tanította, meg, mert a népdal éneklő versenyre mindig be kell valakinek fonni a haját, de legtöbbször az anyjuk nem ér rá, így neki kellett segíteni. Hoztam neki a szobámból fésűt és hajgumit és leültem törökülésben háttal neki. Nagyon óvatosan fésülte ki majd fonta be a hajam. Csupa libabőr lett a karom és a lábam. Az elkészült fonás igazán gyönyörű volt. Le is fotóztattam vele és feltettem Instagramra. Megkérdeztem, hogy tud e parketta a fonást. Megpróbáltam neki megtanítani, de nem igazán ment így videók segítségével próbálkozott, de nem úgysem ment neki. Így abban maradtunk, hogy nem mondom el senkinek, hogy tud fonni cserébe, pedig néha amikor itt van, szívesen befonja a hajam. Nevetve, de belementem.

Ma van a második tánc próba, Fanni pedig azt mondta múlt héten, hogy ma már elkezdünk tanulni a gálára. Remélem, hogy minél messzebb tudok majd állni Kristóftól. Soha nem gondoltam volna, hogy egy embert ennyire meg tudok utálni. Főleg nem egy olyan embert, akibe előtte szerelmes voltam.

Törin, Erika néni behajtotta a múlt heti ígéretét és dolgozatot íratott. Magamban mosolyogtam és felírtam a kezemre, hogy szóljak róla Enéhnek. Ádám, mivel szinte egész hétvégén velem volt kénytelen volt tanulni is mivel nem hagytam békén, így őt sem érte túl váratlanul a dolgozat. Elvileg 20 percünk volt rá, de addig könyörögtek, míg 35 perc lett belőle, de volt, akinek még így is teljesen üres maradt a lapja.

Zoli bá' újra futtatta velünk a 2 kilométeres tesztet, így tesin mást sem csináltunk csak bemelegítettünk, futottunk és feküdtünk az öltözőkben a hideg kövön, aki pedig nem fért el az öltözőben az a folyosón dőlt ki.

Lilla néni minden áron feleltetni szeretett volna valakit nyelvtanon, de senki nem jelentkezett.

- Rendben! Akkor ahol felcsapom a naplót! – határoztam el és egy hirtelen mozdulattal kinyitotta a naplót. – Hajni! – nézett a vörös hajú, szeplős lányra, aki egyfolytában versenyezni akart velem az osztályelső címért. – Jobb vagy bal?

- Jobb. – vágta rá rögtön azt az oldalt, ahol tudta, hogy nem ő lesz.

A tanárnő lenézett a naplóra és épp mondani akart egy nevet, mikor felnyújtottam a kezem.

- Mi a baj Luca? – nézett rám.

- Szeretnék felelni tanárnő! – a kijelentésemre Lilla néni csak megcsóválta a fejét, majd intett, hogy menjek oda, így felkaptam az ellenőrzőm és a füzetem majd kimentem a tanári asztalhoz.

Mikor letettem az ellenőrzőm rálestem a naplóra kit akart volna feleltetni Lilla néni. Pont azt akit sejtettem.

Végül ötösre feleltem, és Lilla néni megdicsérte a kézírásom. Hajni elég gonosz pillantásokat vetett felém mikor leültem a helyemre. Ezt ő akarta megcsinálni. Pontosan tudtam.

- Szívesen! – súgtam Ádámnak.

- Honnan tudtad?

- Feléd nézett mikor Hajni azt mondta, hogy a jobb oldalt választja. – kuncogtam.

- Kösz. – kacsintott, majd tovább írta a tábláról a feladatot.

Márti néni próbált angol órát tartani, de nem igazán ment neki. Az egész osztályunk angolos, ami eleve nem így lett volna, de összesen ketten szerettek volna németet tanulni, így az igazgatóság úgy döntött, hogy míg 9.-esek, nem leszünk mindenki angolra fog járni. Márti néni, pedig, egy amúgy sem jó tanár, ezt pedig tetézi a tény, hogy az osztályból senki nem szeret tanulni... főleg nem angolt. Így többnyire a fiúk elterelik a figyelmét valamivel, ami egész órán leköti a tanárt, mi pedig azt csinálunk, amit akarunk. Ma például szegény tanárnőnek egy pizzát rendeltek, ő pedig egész órán össze- vissza, futkosott a suliban, hogy kiderítse, ki volt az. Hajni megpróbált minket beköpni, de nem jött össze neki, mivel a tanárnő csak elmosolyodott és azt, mondta, hogy tudja, mi soha nem tennénk ilyet. Szerinte elég jól ismer minket... szerintünk nem.