Suli tánc fűszerrel [Befejezett]

Huszonkettedik fejezet

41. nap – október 11, szombat

Anya pénteken megkérdezte, hogy mi lenne akkor, ha szombaton áthívnánk Jocit ebédelni. Félre nyeltem a csokis gabonapelyhemet és a fürdőbe futottam. Piros fejjel tértem vissza az asztalhoz, anya pedig elkerekedett szemmel nézett a konyhapultnak dőlve, kezében egy bögre kávéval.

- Gondolkodom rajta. – válaszoltam még mindig köhögve.

Anya adott egy pohár vizet, amitől jobb lett, majd elment dolgozni. Egész nap ezen kattogott az agyam. Elmondtam Enéhnek, meg Ádámnak is, de tőlük sem kaptam semmi okosságot. Angol órán pedig még annyira sem figyeltem, mint máskor így mikor Márti néni azt mondta, hogy következő órán szó doga, rémülten kaptam fel a fejem és néztem Márkra. Ő csak forgatta a szemét és bólintott, jelezve, hogy mellém ül majd a doga idejére, Enéh pedig egy szójegyzetet csúsztatott a füzetembe.

Táncon is teljesen szét voltam esve. Az viszont segített, hogy még mindig dühös vagyok Kristófra és, hogy a szerelem, amit éreztem iránta már nem létezik. Mikor egy- egy pillanatra lefagytam tánc közben odasúgta, hogy mi jön, vagy esetleg elkezdte a részt, így nekem csak utána kellett csinálni.

Néha azért sajnálom szegényt. Nem is tudja, hogy miért nem szólok hozzá, ha pedig mégis akkor miért vagyok hideg és/vagy bunkó vele. Gondolom, látszik az arcomon, hogy megesik rajta a szívem, ilyenkor Ádám mindig súg valamit a fülembe. Többnyire csak azt, hogy ő szédített össze-vissza, miközben barátnője volt. Olyankor már nem is akarok Kristófhoz kedves lenni.

Végül délután, mikor haza mentem igent mondtam. Egyszer végül is úgy is át kell esnem ezen. Akkor pedig (ha igazából nem is) én akarom eldönteni, hogy mikor. Szóval anya el is robogott bevásárolni én meg a szobámba kezdtem el táncolni. Mivel a mai táncon befejeztük a közös páros részeket, Fanni egy kis pihenőre gondolt. Így kitalálta, hogy még az őszi szünet előtti utolsó próbán megszavazzuk, hogy melyik párosé lesz a duó. A felkészüléshez pedig mindenkinek átküldött chaten egy videó linket. A táncosok egy 10 perces blokkot adnak elő a hattyúk tava egy könnyített verziójából. Nekünk pedig ezt kéne megtanulni, a párunkkal.

Miután néhányszor elismételtem a közös koreónkat, elkezdtem megtanulni a videóról a lány külön részeit, mikor éppen nem a levegőben, vagy csak éppen a fiú karjaiban van. A lépések egyszerűnek néztek ki. Csupán néhányszor spiccre kellett ugrani, majd egy őzugrás és spiccre érkezés. Végül feladtam. A lábam már sajgott a balett cipőben, és a sok forgástól pedig kezdtem kettőt látni.

Még mikor reggel felkeltem, akkor is ott volt annak a gyönyörű rózsaszín, szalagos cipőnek a nyoma. A lábujjam és a bokám lüktetett, fájt akár ráállni is, nem hogy még menni. Anya gyorsan felpolcolta a kanapén és vizes borogatást tett rá, majd megcsinálta a reggelim és egy tálcán odahozta. Figyelmeztetett, hogy máskor melegítsek be tánc előtt és elrobogott még néhány alapanyagért a boltba.

Egész délelőtt össze-vissza rohangált. Az első után még kétszer ment el a boltba, mert kitalálta, hogy gesztenyepüré helyett inkább tiramisut csinál. Végül gyümölcsleves helyett is inkább a húsleves mellett döntött. Még sült a hortobágyi palacsinta, mikor csengettek.

Anya izgatottan simított végig elegáns testhez álló bordó szoknyáján és megigazította fehér blúzát. Elhúztam a szám, mikor rájöttem, hogy mi is van rajtam. Egy egyszerű azték mintás fekete-fehér leggings és egy elegánsabb póló. Ha pedig anya így kicsípte magát, az a pasi biztos, hogy szmokingot húzott, ami rám nézve elég gáz lesz. Mikor anya kiment a kapuhoz üdvözölni a vendégünket (jó sokáig ölelkeztek) volt időm megnézni a nappaliból, szembe állva az ajtóval a fekete autót. Méregdrágának látszott. És jól gondoltam. Az ősz hajú pasi, teljesen kicsípte magát. Elegáns öltönyt húzott, a cipőjén lévő lakkréteg pedig csak úgy csillámlott. Az jutott eszembe, hogy ez mekkora lyukat égethetett az ózon rétegen. Anya bezárta a kaput és kézen fogva elindultak a bejárat felé. Még mielőtt felnézhetett volna a férfi, elugrottam az ajtóból és amennyire a lábam engedte felrohantam a fürdőmbe. Elővettem a szekrényből a régi ékszeres ládikámat, ami még anyáé volt és az egészet feltúrtam, hogy találjak benne valami csillogó nyakláncot. A legjobb, amit találtam egy gyönyörű szívecskés medálos arany nyaklánc volt. Az apró szívecske, csillogó fehér kövekkel volt kirakva, a közepén pedig egy nagyobb kékkő volt. A nyakamba akasztottam és még egyszer átfésültem a hajamat.

Ahogy utoljára a tükörbe néztem észrevettem valamit. Érdekelt ennek az ismeretlen férfinak a véleménye. Legszívesebben felpofoztam volna magam ezért. Nem értettem. Miért nem tojom le magasról, hogy mit gondol? Talán anya miatt. Hisz azt akarom, hogy boldog legyen. Talán.

Lassan nyitottam ki az ajtót és felemelt fejjel sétáltam le a lépcsőn. Nem mintha akárki látta volna. Anya még az utolsó simításokat végezte el a terítéken és az asztalra tette a levest. Joci pedig a konyhapultnak dőlt, kezében egy pohár borral és csillogó szemekkel nézte a sürgölődő anyámat.

Mikor megtettem néhány lépést feléjük a félhomályos folyosón tudatosult bennem, hogy nem vettem fel cipőt. Igazából mezítláb voltam, míg anya és a pasija elegáns cipőbe.

- Luca gyere már! – hallottam anya hangját, mikor már épp visszafordultam volna valami lábbeliért.

Magamba káromkodtam néhányat, majd visszafordultam és kihúzva magam a konyhába mentem. Anya Joci mellé ugrott és megfogta a kezét.

- Drágám... – kezdte anya, mire mindketten ránéztünk. – Ő! – mutatott rám, Joci szemébe nézve.

Bólintottunk, de persze én alig bírtam visszafojtani a mosolyom, ezért össze kellett harapnom a számat.

- Tudom, hogy ez nem könnyű neked. – kezdett volna bele, de nem volt kedvem végig hallgatni így kezet nyújtottam Jocinak. Felhúztam a szemöldökét, de kezet rázott velem, anyának pedig elkerekedett a szeme.

- Luca.

- Hívj csak Jocinak. – mosolygott rám.

Pedig már apának akartalak. – mondta a cinikus hang a fejemben.

- Máshogy nem is tudnálak. – rántottam meg a vállam.

Hátat fordítottam nekik és leültem az asztalhoz. Joci, szembe az asztalfőre ült, anya pedig egy merőkanállal a kezében, a bal oldalamra, kettőnk közé.

Már a másodiknál tartottunk. Én nem igazán beszéltem. Mondjuk nem is volt rá lehetőségem. Anya és Joci megállás nélkül dumáltak valamiről. Persze anya főleg rólam mesélt. A fülem tövéig égett az arcom, de többnyire csak bólogattam és csöndben ettem. Végül a hortobágyinál már csend lett. Furcsa volt. Mivel pedig amúgy is volt egy kérdésem-feltettem.

- Mivel foglalkozol? – néztem Jocira.

Egy pillanatra megállt a kezében a villa, majd óvatosan visszatette a tányérra és rám nézett. A válaszolás előtt még gyorsan megtörölte a száját egy szalvétával.

- Politikus vagyok. Jövőre indulok a polgármester választáson.

Egy ideig gondolkodtam, mit is feleljek erre. Ki akartam deríteni, milyen, ha nem ő irányít, hanem más. Mondjuk egy gyerek.

- Senki nem szereti a politikusokat. – mondtam, majd bekaptam egy újabb falatot.

Azt hiszem sikerült. Látszott rajta, hogy erősen gondolkodik, azon mit feleljen.

- Erre próbálok rácáfolni. – bólogatott, majd feltűnően megfogta anya szabad kezét ami az asztalon nyugodott.

Anya megszorította és rámosolygott.

- Egyedül, kevés rá. – néztem fel.

Erősen szuggeráltam a fejét. Azt akartam látni, hogy füstöl, a sok gondolkodástól.

- Nem vagyok egyedül. Édesanyád is segít! – nézett rám mosolyogva.

Tauché barátom, tauché! - gondolkodtam magamba vigyorogva.

- Milyennek találod? – kérdezte anya, mikor felfelé sétáltunk a lépcsőn.

Joci nem rég, puszilta össze-vissza anyámat, majd rám mosolygott és beszállt egy méregdrága autóba. Előtte még adott egy vörös rózsát. Igazán szép volt. Azt mondta, hogy a kertjében vágta. És megkérte anyát, hogy következőnek hagy főzzön ő.

- Egész normális. – bólintottam.

- Ennyi az összes véleményed?

- Igen. – bólintottam újra.