Suli tánc fűszerrel [Befejezett]

Huszonegyedik fejezet

31. nap – október 1. szerda

A hétfő és a kedd, tanulással telt. Sok- sok tanulással. A hét első napján kiderült, hogy matekból és angolból is holnap fogunk témazárót írni, így tánc előtt is már a matek könyvem bújtam, majd villámgyorsan mentem haza és este 10 óráig tanultam. Reggel pedig azt mondogattam készülődés közben, ami még tegnapról a fejemben maradt. A suli felé menet az angol könyvem-bújtam, így majdnem el is estem a saját lábamban. Az osztályban is szinte teljes volt a csönd, mert mindenki a könyveit bújta. Maximum néhány elsuttogott szót lehetett hallani. Végül nem túl sok ragadt a fejembe, így addig kérleltem, sőt inkább könyörögtem Márknak, hogy mellém ült. Vagyis igazból Enéh, Kriszti helyére került, Márk pedig közénk, így az egész angol dogát le tudta súgni nekem. Én pedig Ádámnak. Ádám meg Kristófnak. És így tovább. Igazából csak a rajtunk kívüli lányoknak nem volt segítségük. Mikor befejeztük, Ádám közölte, hogy matekra visszajön. Így a másik témazárót én súgtam le neki. Azt hiszem ez így fer.

Kedden este nem kellett annyit tanulnom, csupán törire, mert úgy gondoltam, hogy Erika néni feleltetni fog.

Persze a tanárnő becsöngő után 10 perccel sem volt sehol, de én nem bírtam abbahagyni, hogy a kártyáimat nézegessem. Pechemre nem feleltetett, hanem folytatta ott az anyagot ahol abbahagyta. Még fél óra sem ment el az órából, de már mindenkiről folyt a víz, pedig csak reggel negyed 8 múlt. Az időjósok – akiknek többnyire nem igazán szoktam hinni – 30 fok felett jósolták az időt. Ákos felpattant és kinyitotta a hatalmas ablakokat, amik eddig csak bukón voltak. Az első kisebb szellőnél, pedig kinyílt az ajtó. Erika néni magyarázás közben odament és becsukta. Az ajtó pedig megint kinyílt. Majd újra és újra. Végül a tanárnőnek elege lett abból, hogy egyfolytában oda kell mennie és becsukni, így előhalászott a táskájából egy kulcscsomót, majd a megfelelőt a zárba csúsztatta és bezárta az ajtót. Mindenki döbbenten nézett rá.

- Ugye nem fogunk beragadni? – sápadt el teljesen Ági.

- De, te biztosan! – forgatta a szemét Dóri.

- Tanárnő! Ha beragadunk, megesszük magát! – jelentette ki Zsolti.

- Erősebb vagyok! – fonta keresztbe a karját Erika néni a mellkasán.

- Mi meg többen vagyunk! – mondta szinte mindenki

- Vaaagy! A helyett, hogy barbárosat játszanánk, akik megeszik az embereket, csinálhatunk nyilat, amivel leszedhetjük a madarakat!

- Persze nagyokos! És hogy juttatjuk be ide a madarakat? – röhögött Ádám.

- Úristen! – kiáltott fel Enéh, mire minden vita arról, hogy mit fogunk enni h beragadunk az osztályba félbe maradt, helyette a barátnőmre bámultunk. – Ha beragadunk, egész életünkben törizni fogunk! – sápadt el.

- Na, végre, valaki valami okosat mondott! – mutatott Enéhre Erika néni.

Nagyjából fél perc néma csönd kellett ahhoz, hogy mindenkinek eljusson a tudatáig, hogy eddig mi is történt. Utána olyan hangosan nevettünk fel, hogy a szomszéd teremből átjött Márti néni szólni. Erika néni bocsánatot kért, majd csendre intett minket. Az órából maradt időt azzal töltöttük, hogy összepakoltunk, mert Erika néninek előbb el kellett mennie. Bár azt nem mondta meg, hogy miért.

Mikor énekóra után haza mentem, anya még nem volt sehol. Kanda kivételesen a teraszajtóban ült és úgy bámult rám, hatalmas kerek szemeivel. Megesett a szívem a szegény macskámon így fogtam az Ezüsthíd című könyvemet és a macskával az ölemben kiültem olvasni. A kertünk végében lévő diófa alá telepedtem le. Kanda egy ideig tűrte, hogy olvasok végül számára unalmassá vált így folyton az ölembe mászott, majd rá a könyvemre, hogy semmit se lássak. Feladtam az olvasást, helyette a fészerből hoztam neki néhány cica falatot és bementem. Eldőltem a kanapén és folytattam azt, amit kint abbahagytam. A telefonom csörgésére kaptam fel a fejem. Kivettem a készüléket a zsebemből és végig simítottam az ujjammal a képernyőn, hogy felvegyem.

- Szia! Hova tűntél? – hallottam Enéh ideges hangját.

- Haza jöttem.

- De úgy volt, hogy fogsz járni festészetre! – pánikolt.

- Basszus! Az ma kezdődik? – pattantam fel a kanapéról és az állam és a vállam közé szorítva a telefont már vettem is a cipőmet.

- Aham! Addig foglalok neked helyet! – tette le a telefont.

Elsüllyesztettem a zsebembe a készüléket, majd a másik cipőmet is felkaptam és visszasiettem a suliba.

Elég ki halt volt az aula mire odaértem, de hangokat hallottam az új folyosóról így arra indultam. Meg is találtam a rajztermet. Mint ahogy az összes többi terem is a folyosón, ez is a baloldalon volt, rögtön a táncterem mellett. Az ajtó nyitva állt. Bent, az egyszemélyes asztalok kör alakot alkottak. Középen Réka néni ült. Letelepedtem az egyik padra Enéh mellé. Én ültem a legközelebb az ajtóhoz.

- Mivel idén a gólyák nem nagyon jelentkeztek egy szakkörre sem, ezért mi a köreinkben nem is köszönthetünk új tagot. Szóval, az első órai csevegés így elmarad, helyette hoztam nektek valami mást. – állt fel a tanárnő, az asztalról, amin eddig ült és az egyetlen kihagyott helyen, elhagyta a kör közepét. Az ajtó jobb oldalán lévő kisebb szekrényhez lépett és füzeteket vett ki belőle.

- Egész évben szoktatok azzal nyüstölni, hogy valami kevésbé komolyabbat akartok rajzolni, szóval most hoztam színezőket! A feladat az, hogy válasszatok egy- egy rajzot belőlük, rajzoljátok le egy A5- ös lapra és fessétek ki!

Felálltam és a jól ismert szekrényből (amit gondolom áthoztak az eddigi teremből ahol voltunk) elővettem a rajzlapokat. Mindenkinek adtam egyet, Enéhnek meg magamnak pedig a legszebbeket hagytam meg. Dorka pedig – az egyik 10. osztályos lány – mindenkinek adott egy- egy színező könyvet, amik igazából ugyanolyanok voltak, szóval nem volt esélyünk válogatni.

- Enéh, Luca! Krisztivel mi van?

- Tényleg mi van vele? – néztem Krisztire. – Mert én néhányszor írtam neki, de egyikre sem válaszolt...

- Nekem azt mondta, hogy nem jön többet. Azt nem, hogy miért. De a színjátszót is lemondta.

- Sőt már 2 hete suliba sem jön! – tettem hozzá.

- Igen, azt mondta az osztályfőnökötök. – bólintott Réka néni.

- Biztos csak beteg. – gondolkodott Enéh majd tovább kereste a megfelelő színezőt, amit lerajzolhatna.

Én hamar találtam egy cicás képet, amin az aránytalanul nagyfejű macska egy meglehetősen kicsi ablakpárkányon feküdt. Csendben felvázoltam, majd felálltam, hogy hozzak vizet meg festéket. Mindenki csendben rajzolt. Sokuknak füles volt a fülében, de a legtöbben csak belemerültek a rajzba. Még a tanárnő is alkotott valamit, bár ő nem festékkel, hanem tussal.

Négy órakor mikor végeztünk, mindenki összepakolta a cuccát, majd mindenki haza indult. Enéh kivételes eljött felénk és csak a házunk után lévő kereszteződésnél ment el hazafelé.