Beléd estem, aztán a táncparkettre!//LASSAN FRISSÜL//

~Első~

Kopogtak a szobám ajtaján.

- Gyere. - nyögtem miközben próbáltam összecsukni a bőröndömet.

- Napsi siess! Fél óra múlva indulunk. - mondta a bátyám miközben bejött a szobámba, majd miután látta, hogy könyörgően nézek rá, segített összecsukni a bőröndöt, ami csak úgy sikerült, hogy én ráültem, ő pedig összehúzta. Nem csodálom, hiszen benne volt a fél életem. Egy költözés sosem egyszerű, főleg ha az ember nem is szeretné. Na, de ne siessünk ennyire előre, hiszen még be sem mutatkoztam.

Váradi Napsugár vagyok, 15 éves. Hosszú, barna derékig érő hajam van. Imádok táncolni és pontosan ezért megyek táncművészeti gimnáziumba. Négy éves korom óta oszlopos tagja vagyok a Hipp- hopp tánccsoportomnak, de most hogy elköltözünk, muszáj megválnom tőlük. Iszonyúan sajnálom, és mérges vagyok a szüleimre. Ugyan is ebben az évben mentünk volna ősszel világbajnokságra. Baromi sokat készültem rá, csak aztán közölték a szüleim, hogy nyár végén költözünk.

Anyuék nem értik, hogy miért tiltakozom ennyire. Szerintük sokkal jobb helyem lesz majd ott. Ezt viszont én nem értettem. Miért gondolják ezt, ha itt vannak a barátaim, a legjobb barátnőm, Glória, itt vannak az ismerőseim, ebben a városban nőttem fel és itt érzem jól magam. Ráadásul a házat sem nézhettem meg, ahová költözünk, mivel meglepetést szeretnének nekem és a bátyámnak.

Annak viszont örültem, hogy hagyták, hogy tovább táncolhassak és válasszak magamnak nyolcadik után gimnáziumot, így az sem volt meglepő, hogy táncszakos gimibe akartam jelentkezni.

A felvételi nehéz volt, de a tánccsoportom támogatott és nagyon szurkoltak nekem. Végül másodiknak vettek fel, aminek elmondhatatlanul örültem, pláne, hogy úgy indultam neki az egésznek, hogy nem biztos, hogy felvesznek egy 20 fős osztályba, mivel háromszoros a túljelentkezés. Nagyon nívós iskola. Két tagozata van: a sport tagozat (kézilabda), és a kiemelt tánc tagozat. A tánctagozaton belül is vannak választási lehetőségek, méghozzá kettő: a balett és a hipp-hopp. Az egész iskolában évfolyamonként két osztály van. Értelem szerűen a sport tagozatos, illetve a tánc szakos osztályok. A balettosok és a hipp-hopposok alkotnak egy osztályt, méghozzá azért mert mindegyik táncszakra 10 embert vesznek fel. Én természetesen a hipp-hopp szakra jelentkeztem, de gondolom ez nem meglepetés.

Jelenleg még Veszprémben lakom a szüleimmel és a bátyámmal, de sajnos attól tartok, hogy egy bő fél óra múlva már Budapestet tudhatom lakóhelyemnek. Szerintem érthető, hogy nem szeretném itt hagyni a barátaimat, a lakást ahol felnőttem, és konkrétan az egész életem.

Anyának erre az volt a válasza, hogy barátaim ott is lesznek, ráadásul egész érettségiig növelem a tánctudásom, a lakás pedig tetszeni fog. Hát, köszi.

A bátyám, Ricsi idén fog érettségizni abban az iskolában ahová én is készülök menni. (Csak ő sport tagozaton van és kollégista, de amint oda érünk Pestre ez változni fog. Így sokkal könnyebb lesz neki zárni az évet, hiszen otthonról járhat be az iskolába. Szóval ez volt az utolsó éve a kollégiumban.) Ez a viselkedésén abszolút nem látszik. Hiába 18 éves mégis intelligensebb vagyok nála. Bár ha ezt neki mondom, akkor általában az a vége, hogy a röhögéstől fuldokolva fekszek az ágyán, csíkizésre hivatkozva. Gyakran ha unatkozik,(főleg nyáron) átjön a szobámba és retardált módon nem hagy békén, piszkál vagy dobál a lényeg hogy a lábam akkor nem gyakran éri a földet. Sajnos van átka annak is, ha egy izmos báttyal vagy megáldva. Nem, csak azért mert loholnak utána a csajok, hanem mert ha egyszer elkap téged, olyankor csak akkor van esélyed szabadulni a kezei közül, ha éppen nem figyel, vagy úgy dönt elég volt neki piszkálás, és békén hagy.

Na de ennyit rólam. A legnagyobb szerencsétlenkedésemre sem tudtam összecsukni a bőröndömet, de komolyan. Akárhogy próbáltam nem ment. Végül Ricsi segített, aki aztán le is cipekedett nekem. Igazán hálás voltam neki.

A bútorokat és a nagyobb dobozokat délelőtt már elszállították Pestre, nekünk már csak az apróbb dobozokat és a kisebb berendezkedési tárgyakat, illetve használati tárgyakat kellett beraknunk a csomagtartóba. Még mielőtt kiléptem volna a házból egyszer még visszanéztem oda, ahol eddigi tizenöt évemet éltem. Körülnéztem a szobámban, mire egy apró könnycsepp folyt végig az arcomon, de aztán gyorsan le is töröltem.

Elvettem az asztalról az ottfelejtett fülesemet, majd kimentem a kocsihoz, ahol a legjobb barátnőm, Glória szomorú mosollyal várt rám. Beszélgettünk az eddig együtt eltöltött évekről, és arról a porrá zúzott tervünkről, hogy majd egyszer egy gimibe megyünk. Megbeszéltük, hogy hetente legalább kétszer beszélünk valamilyen formában. Főleg most suli kezdéskor, amikor mindegyikünk új közösségbe kerül, de ha véletlen nem jön össze, akkor is minimum egyszer. Miután megígértem neki hogy minden apró részletről mesélek, minden benyomást megosztok vele amint odaértünk, néhány hosszabb ölelés után elbúcsúztunk. Persze nem örökre, mert majd amint tudjuk, meglátogatjuk egymást. Miután Glória elment én is beültem Ricsi mellé a kocsiba, ahol már anyuék is vártak rám, majd elindultunk.

A két órás út alatt, elgondolkodtam azon, hogy vajon milyen lesz majd abban a suliban, milyen lesz az osztályközösség, hogy viselik az osztály baromságait a tanárok, és főleg hogy milyen lesz a táncoktatás. Reméltem, hogy minden tetszeni fog. Ez most teljesen más lesz, mint az általános iskola volt. Miután anyu biztosított róla, hogy a ház nagyon tetszeni fog, azon nem aggódtam. Anyunak mindig is jó stílusa volt. Nem csak a ruhák terén, hanem a berendezkedésben is. Útközben valahol elbóbiskolhattam, mert arra ébredtem fel, hogy folyamatosan a kocsi ablakának ütődik a fejem. Nem kellemes ébredés, de legalább végig aludtam az utat.

Körbenéztem, majd mellettem a bátyámon kuncogtam halkan, akinek a feje szintén folyamatosan az ablakhoz ütődött, és látni lehetett, hogy a teljes testsúlyát a kocsi ajtaja tartja, de ennek ellenére békésen aludt tovább. A kuncogásra anyu ördögien mosolyogva hátra fordult.

- Felkeltél? - kérdezte vigyorogva. Nagyon gyanúsnak tűnt a mosolya. Ezért gondolkoztam egy kicsit. Aztán leesett.

- ANYA! Mondd, hogy nem csináltál képet rólam miközben aludtam. - suttogtam neki mérgesen. Nem akartam felkelteni a bátyámat.

- Nem csak rólad drágám. - válaszolta, majd ránézett a bátyámra.

- Legközelebb legalább szólj, és akkor álmomba mosolygok egyet. - dünnyögtem. - Egyébként mikor érünk oda?

- Két perc és ott vagyunk. - mondta, majd újra előre fordult.

Már izgatott voltam a ház miatt, de amennyire azon izgultam, hogy milyen lesz az új, annyira sajnáltam a régit. Mentünk még pár utcát, aztán hírtelen megálltunk egy nagy családi ház előtt, medencével az udvarában, mire azonnal elámultam és kiszálltam a kocsiból, amint leállt a motor. Anya az arcomat vizslatta. Én pedig meg sem tudtam szólalni. A ház kívülről nagy volt, a kapu és a garázs ajtaja is automata volt. Nagyon jól nézett ki ráadásul kétszintes, és erkélyes. Waow! Nagyon tetszik. Ujjongásomban szerintem nem is válaszoltam anya kérdésére és azonnal visszafutottam a kocsihoz szólni a bátyámnak, hogy nézze már meg. Azt azonban elfelejtettem, hogy alszik és teljes testsúllyal az ajtónak dőlve van, így feltéptem a kocsi ajtaját, amelyik oldalon ő aludt.

-Ricsi, megjöttünk. Nézd már meg milyen a há...- aztán elakadt a szavam, mert már csak azt láttam, hogy mit sem sejtve alvás közben kizuhan a kocsi nyitott ajtaján. - Uppsz...- vigyorogtam.

Meglepettségemben, mivel én sem számítottam rá hogy ez lesz, elkezdtem szakadni a röhögéstől. Mire ő nagyon, de nagyon mérgesen nézett rám. Automatikusan rohantam a ház felé, befutottam a kapun, Ricsi pedig utánam.

-Ezt még visszakapod, hallod? Ha elkaplak nem lesz jó vége. - futott utánam.

Berontottam az ajtón, majd hirtelen megálltam a csodálkozástól. Ennek következtében a bátyám nekem jött, én meg majdnem elestem, de még időben utánam kapott. Majd, miután felfogta, hogy a házban van, körülnézett és velem együtt, tökéletesen egyszerre elkáromkodta magát.