Beléd estem, aztán a táncparkettre!//LASSAN FRISSÜL//

~Nyolcadik~

,,Megfogta a derekamat és szembe állított magával. Vagy másfél fejjel fölém tornyosult. A derekamat még mindig nem engedte el. Először csak a mogyoróbarna bambi szemeit láttam, de annyira lebénított, hogy semmit sem tudtam kinyögni, főleg, hogy váratlanul ért ez az egész."

Majd mikor észbe kaptam, nagy nehezen kinyögtem valamit.

- Szia. - néztem fel rá kicsit ziháltan, mivel a szervezetem még mindig az esést várta.

- Szia. - mondta mosolyogva. A srác nem csak helyes volt, de izmos is. Nyilván, mert ez egy sport iskola, de ezt még akkor is meg kell szoknom.

- Khm... izé. Kösz, hogy...tudod, az előbbit. - dadogtam, miközben a srác háta mögött láttam, hogy Babett, mivel előttem futott, nem vette észre, hogy majdnem eltaknyoltam, így megállt, maga mellett keresett, aztán hátra fordult, meglátott a sráccal, karba tette a kezét és vigyorogva nézett.

Át néztem a srác másik válla fölött, és megláttam a bátyámat közeledni a haverjaival, ijedten ránéztem Babettre, aki persze azonnal felismerte a bátyámat és vágta szitut, így feltartóztatva a bátyámékat, oda futott eléjük, és hevesen gesztikulált és elkezdett nekik magyarázni.

- Áh... Semmiség. Sipos Erik vagyok, tízedikes kézi szakon. És téged, hogy hívnak? - kérdezte a srác, kíváncsi tekintettel, mire visszanéztem a szemébe, remélve, hogy nem fog észrevenni a bátyám a srác karjaiban.

- Váradi Napsugár, de csak Napsi. Ne haragudj, de most sietnem kell. - távolodtam, Babett felé és leszedtem magamról a karjait. - Tényleg, köszi, hogy elkaptál. Rohanok, szia. - indultam el.

- Napsi! - kiáltott utánam, mire megfordultam. - Még látlak? - kérdezte barátságos mosollyal a fején.

- Talán. - mosolyogtam vissza, aztán rohantam Babettért.

Mikor odaértem, csak azt láttam, hogy az összes srác, beleértve a bátyámat is, szakad a röhögéstől. Azt sejtettem, hogy Babettnek jó az improvizáló képessége, mivel drámás suliból jött, de, hogy ennyire feltartóztassa őket, ezt is csak ő tudja. Nem tudom, mit mondott nekik, de hatott, az biztos.

- Sziasztok. - köszöntem nekik.

- Épp időben. - nézett rám feszülten Babett. Szegényt a négy srác körbe állta egészen addig, amíg oda nem értem.

- Mi? - nézett rám a bátyám.

- Semmi. - vigyorogtam rá. - Na, húzzunk. - löktem meg Babettet.

- Na, na, na, na... Ne olyan gyorsan. - a bátyám szavára, az egyik srác elénk állt, nevezetesen Dani, (akivel reggel párbajoztam,) teljesen bezárva a kört, ami miatt megszűnt a szabadulás lehetősége. A srác vigyorogva nézett rám, mire bemutattam neki, ő pedig elkezdett röhögni. Négy izmos, végzős srác pont elegendően nagy ahhoz, hogy körülöttünk egy olyan kört alkossanak, ahonnan nem szabadulunk.

- Ugye ez nem ilyen figyelem elterelős cucc volt? - esett le a bátyámnak, majd gyanakodva nézett Babettre.

- Nem dehogy. - válaszoltuk a barátnőmmel tökéletesen egyszerre. Majd, összenéztünk és kirontottunk a négy srác közül, akik nem voltak felkészülve a nagy lendületre, majd rohanni kezdtünk a lépcső felé. A bátyám és Dani is utánam kapott, de egyik sem ért el, így már csak annyit hallottam, hogy Ricsi utánam kiáltja, hogy úgy is megtudja mi volt. Aha, persze. Igazából semmi nem történt, csak nem szerettem volna a bátyám előtt egy másik srác karjában tudni magam. Nem is kell neki látni. Megint előtört a gondolataimból egy régi emlék, ami általában akkor jön elő, ha a bátyám védeni próbál egy sráctól. Mindegy, gyorsan elhessegettem a rossz gondolatot és folytattam a rohanást a terem felé.