Csak ülök a szobámban.
Arra gondolva, mit hoz a holnap.
Hétvége van, ugyan.
Nem láthatlak, hisz nem vagyok iskolában.
Mégis mosolyogva gondolok rád, és mi történt velünk.
Felidézve az apró perceinket, a 45 perces együttlét között, legördül egy könny az arcomon.
Gyorsan cseppen a lábamra, amit a társai követnek.
Csak ülök a szobámban.
Sötét átölelve, magány hátulról.
Kinek önthetném mégis ki magam a szerelmedről?
Ha mindenki hátat fordít, hisz undorító vagyok.
Még te sem fogadnál el úgy, ha minden tökéletes lenne bennem.
A makacsságom, és indulatosságom nem olyan ami megfér egymás mellett.
Mégis mi mást csinálhatnék?
Azon kívül...
Hogy ülök a szobámban egy péntek este, rád gondolva...
