Nem első eset, hogy lassan azt veszem észre, nem is érdekel téged!
Ugyanúgy viszonyulsz hozzám, mint mielőtt elmondtam volna!
Néha még azt is érzem, sokkal többet nyomsz egy nézésbe, amit nem kéne.
Úristenem segítsen most rajtam mert nem látok át rajtad.
Hiába mondod, nem lehet az aminek érzem,
Mégis úgy gondolom, ez minden csak nem az aminek kéne lennie.
Hihetetlen mennyit változik az ember, ha mélyebbre kerül, s nem jön fel.
Mert akkor ismeri meg annyira önmagát.
Akkor is, ugyanúgy nézel, s beszélsz hozzám, pedig tudod, mit ébresztesz bennem.
Remény édes lángjára teszed a fadarabot, míg csak annyit látok, hogy felém jössz.
Akármennyire is nem annak szánod, hogy földre tiporj és leszedd a felsőmet.
Régóta reménykedem azért, az előbbi sorban.
Sose gondoltál még úgy rám mint én te rád, mert neked nem szabad, s tartod magad.
Oh, de én annyira beférkőznék a gondolataidba, hogy ott maradjak.
Órák hosszat, beragadva, kiverhetetlenül, hogy elaludni se bírj,
S majd akkor jössz rá, mennyire de mennyire ráhibáztál, mert oda beengedtél.
