Sokszor mondod,
Engem tartasz a legszebbnek.
Sokszor rázom a fejem,
Mert nem értek veled egyet.
Kapjuk az íveket,
Kiknek lehetne sokad adni.
Mégis elmélyed újra,
A varázslatos szemeidben.
Mindig ilyenkor szólalsz meg,
Hogy nem érted az egészet.
Mi pedig esetlenül,
De egymásba estünk.
