Complex

Eighth

-Grayson?-nyílt tágra a szemem.-Te mit keresel itt?

-Ide járok suliba. De te??

-Most költöztünk apuhoz. Fannie is velem jött. Szóval mostmár mi is ide járunk

-Na ennek nagyon örülök.-Kiáltotta Dolan, majd a nyakamba borult.

Mindenki meglepetten nézett minket. Biztos furcsa látvány nyújthattunk egymás nyakába bújva. De ez most nem érdekel..végre találkoztam a régi legjobb barátommal. Hiányzott, hiányzott az illata, a nevetése, az ölelése, ő volt a legfontosabb barátom.

-Mióta jársz ide?-törtem meg a pillanatot.

-Hát már egy éve költöztünk ide mind.-mondta fél vállról.

-Fannie gyere gyorsan itt van Grayson.-sikítottam át az asztal tulsó végére.

-Mi? úristen de jó! Végre újra láthatjátok egymást. Igaz Dolan?- kacsintott. Miben sántikálhatnak?. Nem érdekes, biztos semmi fontos csak be képzelem.

-Na viszont én most haza megyek. A többi órám elmarad elvileg. Holnap találkozunk, veled meg tesó majd otthon.

-Várj Kitty, haza kísérhetlek? Nem akarlak újra szem elől téveszteni.-mondta lehajtott fejjel.

-Persze, de utána hozzám jön a magán tanár.-bólíntott és miután elindultunk a többiektől, haza indultunk. Gyorsan el telt ez az út is ahogy mindig. Behívtam, hiszen még van egy órám még Cameron meg érkezik. Felmentünk a szobámba és bezártam magunk után az ajtót. Mikor vissza fordultam volna Graysonhoz, a mellaksába üköztem. Csak néztem rá ahogyan ő is. Nem szakította meg a szem kontaktus, de egyre közelebb hajolt az arcomhoz.

-Én már tudtam, hogy itt leszel. -szólt és megcsókolt. Nem tudtam mire vélni ezt, nem hittem el, hogy most ez történik. Véget vetettem a csóknak és kissé elhúzódtam tőle.

-Ez mi volt? és hogy értetted?.-le voltam sokkolva.

-Már szólt Fannie, hogy jössz és én vártalak. Megbeszéltük ezt az egészet, ugyanis túl régóta szeretlek és szenvedek a távolság miatt. De most itt az alkalom, végre a karjaimba tarhatlak, csókolhatlak, és szeretnélek megóvni mindentől. Történjen bármi én már nem engedlek el újra.

-Ne, ezt ne. A leges legjobb barátom voltál és vagy. Én ezt nem akarom tönkre tenni.- mondtam majd kinyitottam az ajtót én indultam el lefele, de ekkor Grayson megragadta a csuklóm és vissza rántott. Meg fogta a nyakam és a falnak nyomott. Fulladoztam, alig kaptam levegőt még ő csak csókolta a számat..nem akartam. Nem tudtam ellenállni, olyan erősen szorított. Ekkor egy hangos puffanás, és én a földre estem. A történésekor nem láttam mi volt ez mivel a szemem becsuktam a fájdalom, félelem és könnyek miatt.

Mikor kinyitottam megláttam Cameront aki Grayson fölött állt és gyilkos szemekkel nézett rá.

-Ha mégegyszer meglátlak Kitty közelébe, kezed lábad eltöröm. Remélem világos.-mondta ökölbe szorított kézzel engem is meglepve.

Mikor hátra fordult látta, hogy könnyes szemmel nézek rá. Oda futott hozzám és le térdelt előttem. Nem hittem el, hogy tényleg megmentett. Hálás vagyok neki nagyon. Ha nem lenne, most én sem lennék. Szuperhős..

-Hé, nehogy be csukd a szemed. Maradj velem. Jól érzed magad?.-kérdezte aggodalomtól ráncos arccal. Majd mikor nem válaszoltam semmit, tárcsázott egy számot, felkapott és rohanni kezdett le a nappaliba velem.