Complex

Sixteenth

~Két héttel később~

Megcsináltuk az érettségit. Bár szomorúan teltek a napjaim azt be kell, hogy valljam. Miután Manu ki sétált a házunkból rá két napra kiderült, hogy el költöztek és neki nem volt választása. Ezért hagyott el engem. Magamra hagyott a fáldalmaimmal együtt. De minden mással minden rendben van. Kitty most nyáron utazik el a Magconnal turnézni mivel Cameronnal lett egy közös számuk. Neki bejött az élet. Bár neki se ment minden könnyen. Az anyukája azt mondta megismerkedett valakivel és elmennek egész nyárra Európába. Haza tehát nem mehettünk. Amióta itt vagyunk úgy érezzük ez az otthonunk. Kittynek nehéz volt ezt leküzdeni, mivel hiányzott neki az anyja. Apropó én itt maradok mivel holnap után a családom haza jön németországból és itt fognak lakni amíg látogatóba vannak. El kell, hogy mondjam azt is, hogy Shawn itt marad velem. Nem tart a srácokkal. Kedves tőle. Nagyon jó barátok lettünk az utóbbi hetekbe. Mondanom sem kell..Manu azóta sem keresett. Ha bár egyszer küldött nekem egy rózsát. De mgszakította velem mindenhol a kapcsolatot.. Valahogy túl kell élnem a hiányát.

-Fannie!!!! Gyere enni.-kiáltott fel drága unokatestvérem. Aki végig mellettem állt ebbe a nehéz napokban is.

-Megyek már.-Elindultam telefonommal a kezembe és nem gondoltam már semmire, csak az ételre amit már ide érzek.

-Henry bácsi, Kitty én csak azt szeretném mondani, hogy mindent köszönök.-támaszkodtam meg az asztalon és egy könnycsepp pottyant a földre.

-Igazán nincs mit köszönnöd.-csillogó szemmel néztek. A boldogságtól csillogott.

Tudtam, hogy kiegészítjük egymás életét mind a hárman ezért nem firtattam ezt a beszélgetést.

~Napokkal később~

-Kapkodd magad vagy le késed a repülőt.-kiabáltunk Kittynek aki az utazáshoz szükséges cuccait a lépcsőn dobálta le táskákban.

-Indulhatunk.-mosollyal az arcán rontott ki az ajtón.

Mikor ki értünk a reptérre a srácok már várták. Annyira örülök, hogy eltűnt az a szomorúság a szeméből ami két éve benne lakozott ha fiúkról volt szó..

-Egy hónap múlva ugyan itt?.-kérdezte sírva és át ölelt. Azt hiszem soha nem kellett egymás nélkül mennünk sehova. Így még nehezebb a búcsú.

-Én itt leszek, bízhatsz bennem!-vissza öleltem és nyomtam egy puszit az arcára.

Könnyeit törölgetve szállt fel a gépre a többiekkel együtt. Még egy darabig néztem, ahogy a repülő eltűnik a végtelenben. Hosszú lesz ez az idő egyedül, de muszáj gondolkodnom és pihennem. Túl sokat változott minden amióta itt vagyok. Gondolkodásomt egy kész szakította félbe ami a derekamra helyezkedett.

-Indulhatunk haza?-mikor megfordultam Shawn-t láttam meg. Örülök, hogy maradt. Pont rá van szükségem.

-Indulhatunk!-ismételtem meg. Kezemet a kezébe adtam és így sétáltunk vissza a kocsihoz.