Akio
Csak mosolyogtam rajta, majd egy kicsit elpirultam. Egészen bejön ez a fiú. Felálltam és közel mentem hozzá, arcát kezeim közé fogtam, majd megcsókoltam. Egy hosszabb csók után elváltam tőle és szemeibe néztem.
-bejössz nekem..
KuncogtamNaoki
-ch.. te is.
haraptam rá alsó ajkára és viszonoztam csókját. átkaroltam derekát, kezeimet formás fenekére vezettem amibe erősen bele markoltam. egy nagyobb nyögés hagyta el száját mire én is felmordultam és átcsúsztattam nyelvemet szájába.Akio
Most hagytam neki hogy nyelvét számba csúsztassa és vezesse ezt a 'csókcsatát'. Derekamat erősen övéjének nyomtam és karjaimat nyaka köré fontam. A csókba idönként belenyögtem miközben fenekemet maszírozta.Naoki
nyálcsere közben egyik kezem pólója alá csúszott és hátán kezdtem el karmolni a bőrt. áttértem nyakára és kisebb-nagyobb foltocskákat hagytam rajta hogy tudassam vele, hogy ő már pedig csak is az enyém. hátra felé kezdtem el tolni és rálöktek az ágyra majd fölé másztam. meztelen felsőtestem már tele volt izzadtság cseppekkel amiket ő okozott, miatta lettem kanos. csókunkat meg nem szakítva kezdtem el hullámozni merevedésén, ami még takarásban volt előlem. kínzó lassúsággal húztam le róla ruháját. testét látván vér szökött arcomba és farkamba is, gyönyörű látvány volt. végig nyaltam alsó ajkamon és mélyen jeges tekintetébe néztem.
-ugye tudod hogy most mennyire felizgattál?!Akio
Csak bólogattam neki, az érzés kölcsönös volt. Megfogtam nadrágja szélét és magam felé húztam, majd alá csúsztam és levettem nadrágját. Kezembe fogtam meleg és kemény tagját és elkezdtem a bőrt húzni rajta, majd számba vettem. Egy egyenletes tempóban mozogtam, idönként rásegítettem kezemmel is.Naoki
hogy könnyebb dolga legyen hátamra fordultam és úgy élveztem tovább a szopást. nagyon jól csinálja bevallom. hajába markoltam és mélyebbre nyomtam farkamat szájába. mély lélegzeteket vettem, de néha még morogtam is mikor foga megkarcolta az érzékeny bőrt.Akio
engedtem neki, hogy mélyre nyomja számba tagját, de amikor már köhögnékem volt fogamat is hozzá érintettem. A nyögései egyre hangosabbak lettek, éreztem hogy farka megremeg így sejtettem, hogy lassan el fog menni. Hirtelen a lehető legmélyebbre engedtem őt.Naoki
a váratlan meglepetéstől felordítottam és hátra vetettem fejemet, hátam ívbe feszült majd kilövelltem szájába a meleg ondót. éreztem ahogy torka mélyre fogad és lenyelni az összeset. szaporán vettem a levegőt. arcát kezem közé fogtam és felhúztam magamhoz.
-hah... mi volth ezh? nahgyon jóh vagy..
lihegtem.Akio
-hehe - kuncogtam, majd megcsókoltam még számon maradt élvezetével. -köszi - egy kicsit köhögtem, ahogyan nyeltem lefele a nedvét. Kis fiúsan ránéztem.Naoki
-megölsz ezzel a nézzéssel...
pislogtam ködös tekintetemmel és ölembe ültettem miközben fenekét fogtam. egy ideig csak szemezgettünk, majd-hát természetesen én voltam az-megszakítva a szemkontaktust ajkaira tapadtam és szenvedélyesen megcsókoltam.Akio
-ma ne csináljuk többet - elhajoltam egy kicsit tőle, az az egy menet is épp elég fárasztó és fájdalmas volt nekem.Naoki
-ahogy óhajtod, de ne szokd meg hogy ilyen finom vagyok.
felfektettem gyenge testét az ágyra és betakartam. felkaptam egy háló inget és az ablakhoz sétáltam. kinyitottam azt majd rágyújtottam egy cigire.
-kérsz?
mutattam felé a dobozzal.Akio
-hát eddig még nem nagyon cigiztem.. - de azért oda mentem hozzá, elvettem egy szálat, a tüzével az enyémet is megyújtottam, majd Naokit utánozva megpróbáltam cigizni, persze nem sok sikerrel. Köhögnöm kellett.
YOU ARE READING
Szerepjátékaim
RandomA szerepjátékaimat fogom ebbe a kis könyvbe összegyűjteni. Csak azokat, amikbe a társaim is beleegyeztek, hogy felrakhatom, illetve vagy nagy kedvenceim voltak, vagy egész sokáig írtuk a történetet. ----------------------------------- Mivel ez nem...