I hate you, Neighbour boy ![HUN] (Befejezett)

6.Jöjjön a búcsú ideje

Ez az utolsó egy hónap csodásan telt. Hülyültünk a többiekkel, pizzázni jártunk, játszótérre, parkokba, este egymásnál aludtunk.
Nagy az első hónap után valóban elment.
De ez sem jelentett nagy problémát.

Most pedig a hazafelé tartó gépen ülök, mellettem Alexszel.
- Te is nagyon hiányozni fogsz...- kulcsoltam össze az ujjainkat.
Félreértés ne essék, nincs köztünk semmi. Ez a kézfogós dolog az osztályunkban már megszokott.
- Majd tartjuk a kapcsolatot.- mosolygott rám.
- Ha elmegyek...megígéred, hogy egy héten nem fektetsz meg két lánynál többet ?- kértem tőle a lehetetlent, hiszen képes volt egy nap alatt három lányt megfektetnie.
- Nem ígérek semmit, de a kedvedért megpróbálom.- puszilt homlokon.
Felhúztam a lábaimat, majd ölembe vettem az összekulcsolt kezeinket, és játszani kezdtem velük, Alex pedig mosolyogva figyelte ezt. Pár perc múlva Imi hülye fejét pillantottam meg(Lexi elaludt). Meg sem lepődött az összekulcsolt kezeinken.
Legugolt elém, majd megfogta a szabad kezem.
- Hozzám jössz feleségül ?- kérdezte tök komoly fejjel.
- Ezer örömmel igen.- válaszoltam én is komoly fejjel.
Pár pillanat múlva egyszerre nevettünk fel.
- Melyik idióta adta ezt a feladatot ?- mosolyogtam rá, mert tudtam, hogy Felelsz vs. Merszeztek.
- Ricsi.- gondoltam. Neki is ez volt egyszer a feladata. Ő is az én kezemet kérte meg. Lehet, hogy nem hiszitek el, de már négy férjem is volt. Imi volt kétszer, Nemes, Nagy és egy A- s, Erik.
De mind ezt persze csak úgy szopatásból.
Na, meg egyszer feleségül kértem Zitát, meg ugye férjül az ofőt.

Leszálláskor óvatosan megrántottam a vállam, amin Lexike feje pihent, így rögtön felpattant.
- Leszállunk.- nevettem ki.
Felsóhajtott, majd segített cipelni a bőröndjeimet.
Imádom az osztálytársaimat.
Eljött az, amit nagyon nem vártam...a búcsúzkodás.

- Jöjjön a búcsú ideje...- sóhajtottam fel.
A többiek körém gyűltek, én pedig beszélni kezdtem.
- Srácok...nagyon szépen köszönöm nektek ezt a kilenc évet.
Köszönöm, hogy mellettem voltatok a nehéz helyzetekben.
Köszönöm, hogy minden reggel mosolygásra késztettetek.
Köszönöm, hogy vígasztaltatok, mikor szomorú voltam.
Kurvára hiányozni fogtok.
Hiányozni fognak a beszélgetéseink, az összekulcsolt ujjaink, a pizzázások, a sétálgatások, a játszizások, a neveggéléseink, a törzshelyeink, az együtt töltött idő, az, hogy valamelyikőtök szopatásból felhívjon hajnalban, a Felvelsz vs. Merszezések, a fekete- Fehér- Igen- Nemezések, az órai hülyülések, a tarárok szívatásai, a röpdolgozatok, a puskák, a téli hógolyó csaták, a téli hóba fürdetések és legfőképpen a hülye fejeitek.- sírtam el magam. A többiek megöleltek, én pedig már zokogtam.
- Hiányozni fogsz, Kim.- motyogták kórusban.

Egyesével elköszöntem mindenkitől, majd Ricsivel és Chrissel hazafelé kezdtünk sétálni. Mindegyikőnket megérintett a költözés tudata. Az osztálytársaink elveszítése.

Otthon lerúgtam a cipőt, majd felrohantam a szobámba, és a párnáimba temetve az arcom zokogni kezdtem.

Pár óra múlva a nappaliban ülve a tévé előtt fogyasztottam a nutellámat milliónyi zsebkendővel körülöttem.

Megrémisztett a tudat, hogy soha többé nem láthatom a barátaimat. Soha...

Felslattyogtam a szobámba, majd vettem egy hideg zuhanyt, felvettem egy fehér fehérnemű szettet, majd nyakig betakaróztam, és álomba sírtam magam.

Sziasztok !
Ez egy elég rövid részre sikeredett, de azért remélem nem haragszotok.