My Roommate or My Lover?

13. Szükség

Nam Joon szemszöge

Megfagyott a levegő közöttünk, Seok Jinnie nem szól egy szót sem, én meg már közöltem a mondandómat. Nem tudom, miért nem vallottam be egyből egy ilyen egyszerű dolgot, ahogyan azt sem, hogy nem jött rá ő ezidáig, holott elég egyértelmű volt szerintem. A szégyenérzet szétárad bennem, arra késztetve, hogy az előttem álló asztal lapját bámuljam mereven, és ne merjek társamra nézni. Gondolom, most emészti az előbb hallottakat. Bízom benne, hogy nem dob ki azonnal. Bár erre az eshetőségre is fel vagyok készülve, hiszen a barátaitól kapott pénz teljes egésze a régi bőrdzsekim zsebében lapul. Vissza kéne térnem az utcára, és folytatni azt, amit eddig tettem. Meddig bírnám azt az életet hosszú távon?

Most, hogy talán nem csak egy megállapodásként tekintek arra, ami közöttünk történt, még az is lehet, hogy hiányozna Jin. Nem csak a körülmények, amiket biztosított számomra, hanem a szépsége, a törődése, még a kissé sérült személyisége is.

- Nem tudom, mit vársz, mit mondjak, Nam Joonie. - szólal meg végre. - Nekem nem számít. El tudtam fogadni a munkádat is, ezt is el tudom. Lehet, hogy kétségbeesett voltam, amikor befogadtalak, de ez nem változtat semmin, érted? Pontosan tudom, milyen, amikor nem fogadnak el egy olyan dolog miatt, amin nem tudsz változtatni. Sajnálom, ami veled történt. De számomra ugyanolyan ember maradsz akkor is.

Megkönnyebbült sóhaj rázza meg testemet. Akkor nem dob ki ismét az utcára? Nem tart kevesebbnek önmagánál?

- Köszönöm, Jinnie. - ha nem nyilvános helyen lennénk, szívesen ölelgetném, ameddig csak bírja szusszal.

- Alap. - mosolyog rám, az ő vonásai is ellágyultak mostanra. - Mit szólnál hozzá, hogy ha már úgy is a városban vagyunk, elmennénk vásárolni neked?

- Az nagyon jó lenne, de nem hoztam a pénzem. Talán majd máskor.

- Hagyd csak, én fizetek! Na gyere. - pattanna fel, hogy megvalósítsa, amit kigondolt.

- Még a kávét sem hozták ki, Jinnie. Ne akarj ilyen hamar lelépni. - nevetem el magam a sietségén. Vigyorogva visszahuppan a székére. Most, hogy minden rendben van köztünk, kedélyesen beszélgetve csupán másodperceknek tűnik a várakozásra pazarolt idő, amíg megérkeznek forró italaink.

Seok Jin szemszöge

Fél órán belül egy jó hírű plázában találjuk magunkat, ahol szombat lévén elég nagy a tömeg, de ez sem zavar meg minket abban, hogy beszerezzünk mindent, amire Joonienak szüksége van. Először értelemszerűen egy ruhaüzletet célzunk meg. Belépve egy lelkes eladó azonnal a nyomunkba szegődik, hogy márpedig ő segíteni fog nekünk, de meglepetten tapasztalom, hogy Nam Joonie villámgyorsan elhajtja mellőlünk.

- Ez az első randink, Jinnie. Nem akarom, hogy bárki is elrontsa. - válaszolta meg a csupán tekintetem segítségével feltett kérdést. Ez tényleg egy randi lenne? Nem is gondoltam rá így, hisz egy hirtelen ötletből bekövetkezett vásárlás közepén vagyok, de most, hogy mondja, ez tényleg az első alkalom, hogy közösen kimozdulunk otthonról. Bár a kora reggeli - nem túl kellemes vagy éppenséggel meghitt - ügyintézést nem számítom bele, de az ez utáni kávézást és most a vásárlást már annál inkább. Azért remélem, kívülről nem látszik, hogy mi, azaz két srác nem csak egy baráti programon veszünk részt egymás társaságában, mert van néhány nem épp kellemes emlékem olyan emberekről, akiknek anno nehezükre esett tolerálni azt, hogy a saját nememhez vonzódom, és ezt sajnálatos módon ki is mutatták...

Leveszem a rám melegedett kabátot, és a kezemben szorongatva lépkedek párom mellett, aki csillogó szemekkel tekintget jobbra-balra a fogasokra akasztott vagy kupacokba hajtogatott ruhák között. A hirtelen bőség zavarában azt se tudja, melyik után kapjon szegénykém. Vajon mikor volt utoljára része rendes vásárlásban?