Kim Seok Jin. Egy évekkel ezelőtti trauma óta csupán árnyéka önmagának, és úgy érzi, nem áll készen egy új szerelemre. De mit tesz akkor, ha legjobb barátai, Ho Seok és Hye Ri ezt másképp gondolják, és szereznek neki egy srácot, akivel végül olyasmi...
Elérkezett ez a nap is, amit már nagyon vártam, és azt hiszem, nem voltam ezzel egyedül. Vicces volt látni, ahogy indulás előtt Joonie feszülten válogatott, hogy mit vegyen fel a találkozóra. Általában, amikor nagy ritkán kimozdulunk otthonról, nem igazán érdekli, mi van rajta, és emiatt hogyan néznek rá. Nem egyszer előfordult, hogy nagyot néztek az emberek az érdekesebbnél érdekesebb összeállításain, amiket magára kapott, de ahogy ő mondta, az idegenek véleményével nem érdemes foglalkozni, így büszkén vállalta, bárhogy is nézett épp ki. Most azonban többek közt innen jöttem rá, mennyire ideges a találkozó miatt, és mennyire fontosnak tartja az első benyomást - ami nem is az első, de nem számít. Csak miattam teszi ezt, és eme tény erőteljesen megdobogtatja a szívem.
Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou mettre en ligne une autre image.
Végül egy egyszerű fekete farmer és fekete ing mellett döntött, amiben eszméletlenül fest, de persze rá kellett vennie a vastag dzsekijét, ami nem teszi kevésbé dögössé, sőt. Egymás mellett sétálunk Gangnam utcáin a délutáni szélben, egyre csak közeledve a kedvenc éttermem felé. Elég közel vagyunk ahhoz, hogy megfogjuk egymás kezét, mégsem tesszük meg. Nam Joonie elég jól ismer ahhoz, hogy tudja, nem szeretem az ilyesmit, az emberek furcsa tekintetét. Tudom, hogy őt hidegen hagyja, de az, hogy tekintettel van rám, mosolygásra késztet. Kicsit zavarba ejtő mellette lenni azután, amit tegnap tettem. Ugyan nem a számmal repítettem a csúcsra, mert arra - főleg a régi, nem épp fényes emlékek, de másfelől a hosszú kihagyás miatt - nem lettem volna képes, de megadtam neki mindent, amire képes voltam. Nem úgy tűnt, mint ha nem elégedne meg vele, meglehetősen élvezte, szóval büszke lehetek magamra. Jól esett nekem is, hogy örömet szereztem neki, még ha én nem is elégültem ki ezáltal. Furcsa dolog ez, de sokkal motiváltabb voltam utána, és nagyobb lelkesedéssel fejeztem be a munkát, hogy aztán hozzábújhassak a már javában hortyogó páromhoz, és karjai közé furakodva érjen el az édes álom.
- Ez lesz az. - mutatok egy épületre mosolyogva, amikor bekanyarodunk az utcába, ahol az a bizonyos kis étterem található. Párom feszülten viszonozza mosolyom, ám ebben a pillanatban érzem, ahogy megfogja és megszorítja kezem. Nem gondoltam volna, hogy ennyire izgul, de egy bátorító mosolyt küldök felé, és viszonzom szorítását. Nem háborgok amiatt, hogy a nyílt utcán sétálunk kézen fogva, hiszen tudom, érzem, szüksége van most erre, a közelségemre, bátorításomra, ezt pedig megadom neki, hisz megérdemli.
Nam Joon szemszöge
Szokatlan idegesség lesz úrrá rajtam, amint egyre közelebb érünk a kis épülethez, hát még, amikor be is lépünk a nehéz tölgyfa ajtón. Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy megfutamodok, de azonnal elszégyellem magam, amiért ilyen szánalmas gondolatok töltik ki elmém. Hiszen ők csak Seok Jinnie barátai, akikkel találkoztam már, nincs olyan nagy tétje ennek a találkozónak, mint amit beleképzelek. Ho Seok nagyon kedves volt velem a telefonban, és ha jól emlékszem, azt mondta, Hye Ri ötlete volt eredetileg, hogy én is tartsak ma párommal, szóval nincs miért aggódnom. Jin egyébként is számít rám, és támogat, amiért hálásnak kéne lennem.
