My Roommate or My Lover?

11. Törődés

Nam Joon szemszöge

Végre péntek! Talán furcsa, hogy munkanélküli létemre így várom, de megvan rá az okom. Ugyanis, amikor hétköznap itthon vagyok egyedül, egyszerűen nem történik semmi. Nem telik az idő. Tegnap képes voltam kitakarítani a már amúgy is csillogó - villogó lakást, annyira untam magam. Ilyenkor jobb híján filmeket nézek, zenét hallgatok, és várom Jint.

Ma hamarabb ér haza, a péntekenként fáradt, ezáltal engedékeny főnöknek köszönhetően. Ismét körbeugrálom őt, bár nem készítettem helyette kaját, mert egyikünk sem szeret túl sok instant ételt enni. Inkább kis kuktaként besegítek neki, ahol csak tudok, amíg ő valamiféle különleges módszerrel készíti a csirkehúst. Eszembe is jutott korábban, hogy a temérdek szabadidőmben megtanulhatnék főzni, ezzel is hasznosabbá téve magam, de elvetettem az ötletet, mert ha egyedül kezdenék neki a kísérletezésnek, még felrobbantanám a konyhát. Jin kevéske idejét pedig nem szívesen pazarolnám arra, hogy megkérem, tanítson meg ő, pláne, ha nem akarja. Sokkal jobb lenne ketten elmenni valahová, vagy itthon csinálni valamit együtt..

- Add ide a fakanalat, kérlek. - mutat az eszköz irányába, én meg készségesen nyújtom felé.

- Mit tervezünk a hétvégére? - kérdezem, miközben ő a pultnál ügyködik.

- Be kéne jelenteni ide téged, mint új lakót. Elég sok papírmunka jár az ilyesmivel, szóval lesz dolgunk bőven.

- Értem. - bólogatok, annak ellenére, hogy a háta mögött állok, tehát nem láthat engem. - De azért megyünk majd valahova ezen kívül is, ugye? - reménykedem, mert az ügyintézés azért nem hangzik túl izgalmas hétvégi programnak...

- Meglátjuk még. - olyan felnőttes ilyenkor. Bár idősebb nálam, és nem vagyunk már gyerekek, ártatlan arca miatt sokkal fiatalabbnak tűnik. Ehhez képest, amikor megszólal, egy érett férfi beszél belőle. Vannak persze kivételek, és tudok én is hasonló lenni, de ettől függetlenül nehezemre esik hozzászokni ehhez.

- Megterítenél, kérlek? - pillant hátra rám széles vállai fölött. Bólintva teszem, amit kér, nem csak, mert ezért vagyok, hanem, mert látom rajta, elfáradt az egész heti hajtástól a melóban, és még itthon is dolgoznia kell - igaz, csak annyit, amennyit én nem tudok megcsinálni helyette, kezdve a főzéssel és társaival.

Leülünk végre enni. Nagyon ízlik a csirke, igazán jól készítette el úgy is, hogy állítása szerint még nem próbálta ilyen módon. Igazi tehetség. Most is, mint mindig, gyönyörködöm benne. Még evés közben is szép. Az étkezések amúgy is a hétköznap estéink tetőpontjai, mert ilyenkor tudunk úgy beszélgetni, hogy egymáson és az ételen kívül nem figyelünk másra. Kezdjük megismerni egymást, ennek igazán örülök.

Amint befejezzük, közösen bepakoljuk az edényeket a mosogatóba, és ő már hozzá is kezdene, hogy mindet elmosogassa, ám jobb ötletem támad. Nem hagyhatom, hogy halálra dolgozza magát még péntek este is. Talán kicsit túl erősen, de elrántom onnan a csuklójánál fogva, és karomba veszem, akár csak a menyasszonyokat szokás. Ő is legalább olyan szépséges az ijedt kis arcával, mint egy menyecske, ahogyan felpislog rám, miközben a szobába viszem. Kapálózik kicsit, de amikor ledobom az ágyra, abbahagyja, és kérdőn néz rám, talán kissé ijedten is. Meg kell magyaráznom, nehogy halálra rémüljön szegény.

- Nyugi - kezdem lágyan simogatni karját. - Nem akarom, hogy most melózz. Péntek este van, rajtad meg látszik, hogy milyen fáradt vagy. Majd elmosogatok én, te inkább pihenj kicsit, oké? Megmasszírozlak, ha szeretnéd.

- Az jól esne, köszi. - sóhajt mélyet, és hasára fordul.

- Mondd meg, hol találok testápolót, vagy hasonlót, addig vedd le a pólód, légyszi. - utasítom kedvesen.