Kim Seok Jin. Egy évekkel ezelőtti trauma óta csupán árnyéka önmagának, és úgy érzi, nem áll készen egy új szerelemre. De mit tesz akkor, ha legjobb barátai, Ho Seok és Hye Ri ezt másképp gondolják, és szereznek neki egy srácot, akivel végül olyasmi...
Csütörtök van, ez az, ami tartja bennem a lelket a megterhelő, egymásba torkolló, véget nem érő munkanapok során. Már csak két nap, és végre találkozhatok a barátaimmal. Na meg, ott van Nam Joon. Ő a másik, óriási segítségem, nélküle nem is tudom, hogyan tudtam végigcsinálni az ehhez hasonló időszakokat. A segítség, amit kapok tőle, és az erő, amivel lelkileg támogat, valami eszméletlen. Furcsa, hogy hosszú idő óta ezt érzem. A barátaimtól is kapok támogató szavakat, de Joonie valahogyan különbözik attól. És igen, ennek ellenére, én továbbra is kitartok amellett, hogy ez nem számít szerelemnek, sőt, még hasonlónak sem. Egyszerűen, a szerelem más, és kész. Na, nem mint ha tudnám... De tény és való, nem így képzelem el. Az valami erősebb, megfoghatatlanabb, varázslatosabb.
Szinte elalszom hazafelé a buszon, csak Hye Ri üzenetei tartanak ébren.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Átbeszélem vele a közelgő találkozást, és elmesélünk mindent, ami mostanság történt velünk. Igen, követeli azokat a bizonyos részleteket, immáron mind a két éjszakáról - a harmadikat, amikor csak a szájával kényeztetett, már meg sem említem inkább. Nem mondom, jól esik kibeszélni a történteket, így könnyebb feldolgozni őket. De kellően zavarba is hoz azzal, amilyen intim kérdéseket tesz fel. Bár, lényegében minden, ami a Joonieval való együttléteinkkel kapcsolatos, hasonló érzelmeket vált ki belőlem...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Kimerülten mosolyogva köszönök el tőle, mielőtt leszállnék a zötykölődő járműről. Pár perc séta után meg is érkezem haza, ahol már vár rám az én Nam Jooniem. A szokásos szoros ölelés helyett egy gondterhelt arckifejezéssel találom magam szemben, és egy fakanállal, amit felém nyújt.
- Vakard meg a gipsz alatt, kérlek! Órák óta viszket, és nem tudom megvakarni. - kérlel, mire én amilyen gyorsan csak lehet, a segítségére sietek. Ha már egyszer én okoztam neki azt a rémes törést... Teszem, amit kér, a vékony fa nyéllel benyúlok a gipsz alá, és megvakarászom az irritált területet.
- Beljebb! - irányít Joonie szenvedő arccal, szegénykét igazán sajnálom most. - Végre. - sóhajt nagyot, ahogy elmúlik a kellemetlen érzés, és szorosan magához húz. - Köszi.
