Hosszú még az út

Az igazság néha fáj---- Brooklyn

(Bullet Of My Valentine- Truth hurts)

VALAMI NEM VOLT RENDBEN. Mondjuk mikor volt? De most nagyon nem volt rendben. Már két napja kóválygunk a Napsugár kocsijával és még mindig nem találkoztunk újabb kisistennel, csak néhány szörnnyel. És ez rohadt gyanús. És unalmas. Nekem egy kis csetepaté kéne már. De Dominic most alszik, így nem tudom csesztetni egy kicsit. Kár. Pedig azzal általában elég jól el lehet ütni az időt. És higgy nekem. Ez egy figyelemzavaros, hiperaktív, harcéhes félisten számára hatalmas szó...

Aztán... csak arra emlékszem, hogy kisiklunk oldalra, Lily sikít -tipikus Aphrodité...- Eleanor, a bátyja és a napsugarak káromkodnak, Dom felébred, én pedig teljesen nyugodtan ülök a helyemen. Apám belém nevelte, hogy minden körülmények között őrizzem meg a hidegvéremet. Félelmet mutatni meg tilos. Aki fél, az félni fog megtenni a következő lépést és tovább menni. Félni gyengeséget jelent... még akkor is, ha ezzel megmented valaki életét.

- Mi a fene történt?- kiáltottam előre. Jó, lehet, hogy nem pont ezeket a szavakat használtam, de mindegy.

- Láttam valamit...- kezdte az isten, de alacsony barátnője közbeszólt.

- És ezért le kellett sodornod minket az árokba??!!

- Nem üthettem el!

- Ja. Aztán meg kiderül, hogy ott hagytad az úton Arakhnét- vágta rá Dominic. Ó az Athéné kölykök és a és a pókmánia! Ez még az előnyömre lehet.

- Lehet benne valami...- mondom aggodalommal teli hangon.

- Mi, hogyan?- kérdez vissza a fiú.

- Hát. Legalábbis a mögötted terpeszkedő óriási pók erről tanúskodik- mondtam ártatlanul, mire ő riadtan megfordult. Legnagyobb meglepetésemre tényleg volt ott egy pók. Műanyag persze. Ezt még meg kell köszönnöm valakinek.

A srác akkorát sikított, mint egy három éves kislány, ha elveszik tőle a játékát. Minden drachmát megért volna a feje. Kár, hogy épp nem volt nálam fényképező... még jó, hogy van fedélzeti kamera.

- Ó hogy mennétek a Tartaroszba! Ki volt ez??

Carlos röhögve nyújtotta a kezét, majd megszólalt.

- Én. És köszi, de már láttam kívülről, nem túl érdekes.- Nem gondoltam volna ezt a Hadész srácról.

- Emberek. Az senkit nem érdekel, hogy miért vagyunk félig beleborulva az árokba?- kérdezte Kira kissé idegesen.

- Nem igazán- vágom rá.

- Hát pedig kéne, mert ember alakja van. És közelebb jött- mondta Lily kis félelemmel a hangjában.

- Lehet egy drogos őrült is, aki annyira jót érzett, hogy kiállt az út közepére- mondta Apollón a fejét vakargatva.

- Igen, tényleg nagyon logikus gondolat. Te szent Athéné, hogy lehet ez a tudás istene?

- Ó mert a te élő robot anyád a hülye tényeivel és a fizikával annyira menő- forgatta a szemét az isten.

A mellettem ülő levegőért kapkodott, és villám csapott egy közeli fába. Gyanítom a stratégia istennője nem szokta meg, hogy ilyen szavakkal illessék. De a pofátlanság halandó istene bármit megtehet.

- Ó most még bocsánatot kéne kérnem az igazságért?- kérdezte.- Jó akkor majd írok neki egy dalt; APOLLOgize lesz a címe.

Még Eleanor is elkuncogta magát. Be kell látni, ez nem volt rossz. Csak nehogy tényleg megírja...