Hosszú még az út

S kezdetét veszi a harc

(Thirty Seconds To Mars - This is war)

Kira szemszöge

Időben visszajutni a Táborba egy rakás vadonat új önkéntes Római harcossal nehezebb volt, mint gondolnád. Először is, át kellett alakítanunk a Napszekeret a lehető legnagyobb turistabusszá, amit bárki valaha látott, és ez volt a kisebb gond. Rávenni mindenkit, hogy ne pakolja fel az egész otthonát, sokkal problémásabb volt.

Ami a legjobban meglepett, hogy mennyire segítőkészek voltak a Rómaiak. Én csak este, a vacsoránál értesültem arról, hogy Eleanorék segítséget is kértek a Jupiter Tábor lakóitól, nem csak szállást, pont ugyan akkor, amikor az összes többi ember is. Furcsa, de csak akkor tudatosult bennem igazán, hogy háborúba indulunk, amikor meghallottam a cohorsok asztalánál felzúgó lelkes harci kilátást; átélve a büszke tudatot, és a nemesség érzését, ami sugárzott belőlük. Mary Jane zseniálisan tüzelte fel a tömeget, nem hiába volt a tábor vezetője.

Nekem pedig összeugrott a gyomrom. Alig egy órája beszéltem csak anyuval, és utána a barátnőmmel, Alice-szal. Alice halandó, a sulimba jár. Senki nem tudja, hogy együtt vagyunk, csak Eleanornak volt bátorságom elmondani egy este a tábortűznél. Annyit jó volt majdnem egy hónap után ismét hallani a hangját! Megnyugtatott. De mindez elszállt gondolatra, hogy a háború áldozatokkal jár. Talán most beszéltem vele utoljára, és az utolsó dolog, amit mondtam neki, hogy nem kéne az öccse után feszedegetnie a koszos alsóit! Talán...

- Héj, minden oké? - lóbálta meg előttem a kezét aggódóan fekete hajú legjobb barátnőm.

Ismét a turistabuszban nyomorogtam hetven ember között, és szemem elől elosztott a Hermész, azaz inkább Merkúriusz Szentélye mögötti telefonfülke képe.

- Persze - mosolyogtam rá fényesen. - Csak elgondolkodtam. Te nem félsz? Ettől az egésztől?

- Valójában minden porcikámban rettegek - vallotta be.

- Én is.

A vállamra hajtotta a fejét. Csendben hallgattuk a körülöttünk dúló káoszt. Egy Római lány azon veszekedett Dominic-kal, hogy a hátulra bezsúfolt fegyvereknek egy támadás során semmi hasznát nem fogjuk venni, mert lehetetlen hozzájuk férni. Ebben persze volt igazság.

Támadás... Harc... Magamban motyogva ízlelgettem a szavakat. Én sokkal inkább voltam doktor, mint harcos, de biztos voltam benne, így is több küzdelmet - és veszteséget - láttam már a gyengélkedő, mint sokan a csatatéren.

A csuklómra pillantottam, ahol nevek hosszú listája volt látható, erős, örökkétartó tintával írt emlékeztetőként jelölve a múlt hibáit. Alice egyszer megkérdezte, mit jelentenek a nevek.

- Csak nem az exeid? - kérdezte kuncogva, mire egy kicsit elmosolyodtam, de nem nevettem. Komolyan válaszoltam.

- Olyan emberek, akik nagyon fontosak voltak nekem, de... De elvesztettem őket...

- Sajnálom.

Látszott rajtam, hogy nem akarok beszélni róla.

Nem szeretem a háborút. Túl sok veszteséggel jár.

Elhatároztam, hogy annyi életét fogok megmenteni, amennyit csak tudok. Segíteni fogok! Ez a tervem.

Apollón szemszöge

- Azt mondtam, jobbra kanyarodj, süket vagy!? - ripakodott rám Lily a térképe mögül.

Eleanornak egy időre "elege volt belőlem" így lepasszolta a navigációt a kis vörösnek, és hátra ment trécselni.