Hosszú még az út

Az álmaink...

(Emily Browning: Sweet dreams)

A CSAPAT ÖRÖME HAMAR ALÁBB HAGYOTT. Az éjszaka otthonában az idő is máshogy telt. Majdnem egy napot pazaroltak erre az "egy órás" feladatra. Aztán persze még kezdődött a pechsorozat, lerobbant a Napszekér...

- Hogy az a háromfejű csivava nyúzná meg élve! Nem indul!- dühöngött Apollón.

- Mi az, hogy nem indul? Hogyhogy nem indul?- kérdezte ingerülten a mellette ülő, igen idegbeteg tekintetű lány.Még mindig megbabonázta az istent, pedig általában nem kellenek neki ennyi ideig a csajok. Pláne nem, ha ennyire problémásak...

- Hát... lehet, hogy este nem működik rendesen?- morfondírozott az előbbi, mire utastársai együttes egyetértésben lefejelték az előttük lévő ülést, műszerfalat, ami akadt. Közben pedig mind azt kérdezték maguktól: MIÉRT??!!

- Ha megtoljuk beindul?- kérdezte Árész lánya cseppnyi reménnyel a hangjában.

- Egy próbát megér- felelte Hadész fia az előtte lévő ülésről.

Erre a lány kipattant a hátsó ülésről, és már be is állt a kocsi mögé.

- Segítsek?- kérdezte kórusban a két fiú. A volánnál ülő harmadik meg nem moccantotta volna fenséges hátsóját, de tán még meg sem hallotta a mögötte folyó beszélgetést. Lekötötte, hogy előkotorja legnagyszerűbb napszemüvegét, hogy tökéletesen nézzen ki, mikor kihívja az autómentőt. Miért, lehet, hogy valami dögös szerelőcsaj jön- gondolta magában. 

A lányok is kikászálódtak az ülésről, csak a kis Lily maradt az autóban. 

- Istenem, nyomjad már a gázt!- kiáltotta előre a lánya idegesen, és közben azon gondolkodott, miért nem lehet valaki értelmes isten az apja? Aztán átgondolta a kérdését, és így fogalmazta át: Miért nem lehet egy normális ember az apám? Mondjuk az élete akkor biztos sokkal unalmasabb is lenne. 

Az isten észre vette magát, és elkezdte nyomni a gázt, miközben a többiek tolták. 

- Min gondolkodsz ennyire?- hangzott a kérdés a mögötte lévő ülésről.

- Semmi lényegesen, csak... ezen-azon.

- Például egy bizonyos fekete hajú lányon?- kérdezte a lány kedves hangon.

- Hátőő...- vakarta a tarkóját zavartan.- Igazi Aphrodité lány vagy, ugye?- kérdezett vissza, mire a kislány csengő hangon nevetni kezdett.

- Mondhatjuk, hogy könnyen kiszúrom, ha valaki úgy néz valakire. Az a szép a szeretetben. Hogy kézzel fogható, és mindenki szívében ott lakozik, és csak arra vár, hogy végre megmutathassa magát. 

- Wow. Ezt egy felnőtt sem fogalmazhatta volna meg szebben.

- A gyerek fejlődésben lévő ember, nem gügye. Nem értem miért hiszi mindenki azt, hogy hülye is vagyok, ha fiatalabb vagyok. Az intelligencia nem arányos az életkorral. Vegyünk például téged. Több mint háromezer év, és kettes IQ hányados.

- Na jó, most már tényleg elegem van abból, hogy mindenki hülyének néz. Fejezzétek be!

- Tegyél ellene- vágta rá a kislány cserfesen, amire nem tudott mit mondani. Igaza volt a kislánynak. Mindenben. Ám ezt már nem tudta kifejteni neki, ugyanis felbőgött a motor, és a többiek visszaszálltak az autóba. 

- Oké, hova tovább?- kérdezte Kira.

- Hát... a papír Nikét írta...

- Ó ne máááár én fáradt vagyok!!- nyafogott Brooklyn.