Hosszú még az út

Győzelem---- Carlos

(Imagine Dragons- Whatever it takes)

REGGEL-MÁR HA A HAJNAL NÉGY ANNAK SZÁMÍT- Eleanor berontott a szobánkba, Lilyvel a sarkában, és közölte, hogy "Keljetek fel a Tartaroszba is, mert csak az éjszaka folyamán három szörnyet nyírtam ki, és még több fog jönni, szóval tűnés!". Szép ébresztés, köszi húgi. Természetesen sem nekem, sem Dominicnak nem volt kedve kikelni az ágyból. De legalább rájöttem, hogy mire kellett Lily... A kis sátánfajzat- ne vegye magára, de kora reggel mindenkit átkozok- negédes hangon szólongatott, hogy másszunk ki az ágyból. A legrosszabb, hogy meg is tettük! Gyűlölöm a varázsbeszédet...

Mikor kitántorogtunk a szobából még tanúi lehettünk a csajok ébresztésének. Apollón beragyogta a reggelüket... Szóval a kocsihoz négy káromkodó és három majdnem friss tini érkezett. De valami nem tudta elkerülni a figyelmemet.

- Eleanor- húztam közelebb a húgomat.

- Igen?- kérdezte.

- Nem aludtál semmit- kérdésnek szántam, de kijelentés lett belőle. A sötét karikák a szeme alatt és az, hogy egész éjjel szörnyeket hajkurászott, legalábbis erről tanúskodik. Csak megrántotta a vállát és indult is tovább. A válla fölött még hátra szólt.

- Annyit alszok, amennyit jónak látok- ezután előszedte a fejhallgatóját, és fekete pulcsijának kapucniját a fejébe húzva beszállt a kocsiba, egy további szó nélkül. Aggódom érte. Bár csak a hozzáértő szemnek egyértelmű, de nagyon megviseltnek tűnik. Rejteget valamit. Csak akkor viselkedik így. Vagy ha rossz napja van... vagyis az esetek 98 százalékában, de akkor élesebb a nyelve. Nem, ő titkol valamit.

A kocsiban a fényagyú mögé ültem, így szemmel tarthattam a húgomat. Mellettem Kira ücsörgött... aludt, szélen pedig Lily bámult ki az ablakon. A hátam mögött pedig Brooks és Dom szokásos reggeli szócsatáját hallhatták az érdeklődők. A gond csak az, hogy senkit nem érdekelt.

- Indíthatok?- kérdezte az isten.

- Másra sem várunk tíz perce- veti oda Eleanor, majd visszaesik a bambulásba. Apolló nem vette magára, bár tehette volna, és újra fénysebességgel száguldottunk. Dominic abban a pillanatban elhallgatott. Hála az isteneknek.

Néhány perc múlva lassítottunk.

- Miért álltál meg?- kérdi Kira az apját.

- Piros van- vágja rá amaz, mire kérdő pillantással bámulunk rá.- Most mi van?

- A rohadt...- szerencsére nem mondta tovább Brooklyn. Ugyan is rájött, hogy mit jelent a "piros van". Esetünkben a Minotauruszt. Szép nap ez a mai.-...Bikafej.

- Milyen csodás ma a megfigyelőképességed- vetette oda az Athéné fiú.

- Hagyjátok már abba! Migrénem van már tőletek!- kiáltotta Eleanor és kivágta az ajtót, majd kipattant a kocsiból, íjjal a kezében.

Félelmetes gyorsasággal célzott és lőtt. A gond az, hogy mellé. A szörny bal karjába állt a nyílvessző. Nem ért el vele sokat azon kívül, hogy felbőszítette. Sosem lő mellé. Mi történhetett???

Gondolkodás nélkül kipattantam a kocsiból. Előhalásztam a kardomat, és a szörnyre kiáltottam (tudom, nagy eszem van).

- Héj hegyesfejű! Ezt nyársald fel!- bohóckodtam, hogy elvonjam a figyelmét a döbbent húgomról. Nem szokott hozzá, hogy hibázik.

A Minotaurusz nem egy okos lény. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy nem mérte fel a terepet, és nekem jött. Csak azzal nem számolt, hogy egy erdőben állok. Az utolsó pillanatban félre léptem, ő pedig fejjel nekiszaladt a falnak...fának.