Ez nem lehet véletlen [J.B]

#8

Elkezdtünk kifele sétálni, igazából nem tudom Justin hova akar menni, de én meg akarom keresni a szobámat. Én az információshoz vezettem őt.

- Hé...Én nem erre akartam menni. - mondta majd, elkanyarodott. Azt hitte utána megyek, de tévedett, visszafordult, és megállt. - Na? Gyere már!

- Nem mert meg akarom keresni a szobámat!

- Visszaakarsz költözni? - Érdeklődött, de a hangjában érezhető volt egy kis szomorúság.

- Hát ha nem haragszol. - néztem rá a számat húzva.

- Dehát te vagy Justin Bieber csaja. Nekünk egy szobában kell lennünk. Egy ágyban is kellene aludnunk. Sőt... Az ágyban dolgokat is kellene csinálnunk- háborodott fel.

- Isten ments! - léptem egyet előre, ugyanis az előttünk lévő ember végzett.

♡♡♡

- Jónapot, miben segíthetek? - mondta majd a hátam mögé pillantott, és még szélesebb vigyor terült el az arcán, amikor meglátta Biebert.

- Kicsit eltévedtem a hajón, és a szobámat keresem a 67-est. - mondtam mosolyogva.

- Pillanat, nézem. Van kulcsa?

- Nincs a zárban hagytam legutóbb. - közben hátrapillatnottam, és Justin karba tett kézzel figyelt hol engem, hol a recepcióst.

- Egy nevet szeretnék kérni. - mondta. Unva válaszoltam, majd a legnagyobb meglepetésemre ezt a választ kaptam:

- Sajnálom, de az a szoba foglalt. Biztos az az Ön szobája?

- Igen. Ezer százalék.

- Az lehetetlen, ugyanis az a szoba foglalt. Zirem Esmael-é a szobafoglalás.

- Tessék, dehát az az én szobám! Ki is pakoltam.

- Akkor magáé ez a bőrönd és ez a hangszóró? - nézett maga mellé, ahol az én cuccaim hevertek.

- Igen, de mit keres ez itt? - háborodtam fel.

- Anna gyere hozd a cuccaidat, vissza hozzám. Majd megoldjuk. - mondta Justin.

- Nem. Nem. - háborodtam fel. - A szobámat akarom! - hisztiztem mint egy kisgyerek, akitől elvették a cukorkáját.

- Gyere már. Fejezd be! - szúrt le, mint egy szülő. A kezembe adta a hangfalamat, ő pedig húzta a bőröndömet, vissza a kabinba.

♡♡♡

Visszavonszoltam magam. Ledobtam a cuccot, és elfeküdtem a kanapén.

- Na gyere! - nyitott be az ajtón. - Megnézzük ki lakik a szobádban. - nevetett.

- Hát jó. - mondtam. - Amúgy anyámat is megkellene keresni, mert biztos keresnek.

- Oké. És mit mondasz nekik, hol voltál? - vigyorgott a képembe.

- Hát ő...Nemtom...- mondtam töprengve. Ebben igaza van. Az odaútig ki kell találnom.

- Na menjünk. - indult ki az ajtón.

♡♡♡

Teljesen a másik irányba mentünk el, és nem alaptalanul. Ugyanis megtaláltuk a 90-es szobát. Igaz nem az enyém, de ezzel még közelebb vagyok a 67-hez.

- Ott van a te szobád!- Mutatott távolba a folyosón.

- Látom. - mondtam, majd elkezdtem szaladni, Justin meg utánnam. Lassan bekopogtam, majd vártam hogy kinyitódjon az ajtó. Harmadik kopogásra kinyitotta nekünk az ajtót, egy néger kb 190cm magas kövér pasas. Karján rolexes aranyóra díszelgett. Gondolom ezért lett az övé a szobám.

- Igen? Miben segíthetek kislány? - mosolygott rám perverzen.

- Köszönjük, de semmiben, eltévesztettük a szobaszámot! - karon ragadott Justin és húzni kezdett maga után, amíg ki nem értünk a folyosón.

- Tudtam volna menni a vonszolásod nélkül is. - mondtam felháborodva.

- Jézusom de beteg. - fújtatott Justin, velem mit sem törődve.

- Mennyi az idő? - Kérdeztem Justint, ugyanis a telefonom nála van töltőn.

- 22:13. - mutatta meg a saját telefonján.

- Nem tudom hol fogom őket megtalálni.

- Na gyere nézzünk szét kint. - mentünk, és igaza volt, mert a nyugágyon aludtak Zolival mindketten.

- Én odamegyek hozzájuk. Te inkább maradj.

- Miért?

- Csak maradj itt.

- Mert azt hiszik rólad hogy bepasiztál. - jelentette ki karbatett kézzel. - Hát most az egyszer beletrafáltam az arckifejezésedből ítélve. - kuncogott.

- Inkább megyek. - mondtam és siettem anyáék felé.

Ébresztgettem anyát az ágyon, mire felkelt.

- Szia Kicsim. Mennyi az idő?

- Negyed tizenegy elmúlt.

- Micsoda? Miért nem ébresztettél fel. Bealudtunk vacsora előtt. - nézett rám szomorúan.

- Bocsi. Ha akartok enni még menjetek, mert nyitva van. - mondtam.

- Te nem jössz? - nézett rám.

- Most nem vagyok éhes. - mondtam.

- Rendben van akkor mi megyünk. - ébresztgette Zolit, aki hamarosan felébredt.

- Na én megyek akkor. Sziasztok. - köszöntem el, majd elkezdtem menni. Justin nem tudom hova lett.

- Na hogy ment? - kérdezte a semmiből előbukkanva.

- Simán. Úgy tudják hogy velem minden rendben van. Nem is kerestek.

- Azta. - nevetett fel.

- Most miért megyünk vissza? - kérdeztem.

- Éhes vagyok.
- Akkor miért nem megyünk az étterembe?

- Mert a sztároknak a szobába viszik a kaját. - mondta lassan, mintha egy holdkórosnak beszélne.

- Jó értem. Hagyjál! -fogtam a fejem, nevetve. Elkényeztetett.

♡♡♡

Lassan visszasétáltunk a szobánkba, majd Justin telefonált egyet, és kb 10 perc múlva, kopogtak az ajtón. Justin behozta a konyhába a kaját, majd nekifogtunk. Kínos is lehetett volna ez a csend számomra, de jelenleg a kajának szenteltem minden figyelmemet. Desszertnek volt fagyi is. Gyorsan elfogyott mit ne mondjak.

- El fogsz hízni! - nevetett.

- Nem baj, akkor majd téged is megeszlek, és akkor majd a hasamban énekelheted a Sorry-t.

- Ja, kb 48óráig aztán...

- Ne folytasd...Debil.

- Oké. - nevetett.

Fél óra múlva lustálkodtam a kanapén, és ugyan ezt tette Bieber is.

- Annyira unatkozom. - mondta a telefont nyomkodva.

- Én is. - mondtam lassan.

- Unatkozzunk együtt. - most nem szólaltam meg, mert valami teljesen más jutott az eszembe. Nem is értem hogyan ha ilyen félreérthetően beszél. Inkább telefonoztam tovább...

Már hajnali kettő van, és még mindig telefonozunk.

- Menjünk valahová. - mondta Justin és felpattant.

- Hova? - kérdeztem.

- Menjünk nézzünk szét a fedélzeten.

- Oké... - kérdés nélkül beleegyeztem, mert meghaltam az unalomtól.